Bizonyos történelemtanárok egylete

Bizonyos történelemtanárok egylete

Támadások kereszttüzébe került az utóbbi hetekben a NAT. Számos, magát szakmainak aposztrofáló szervezet emelte fel szavát az új alaptantervvel kapcsolatban. Érdemes a magát függetlennek és megkérdőjelezhetetlenül szakmainak tekintő Történelemtanárok Egyletének állásfoglalásából egy részletet elolvasni, hisz kiderül belőle, hogy mi is az igazi problémájuk a Nemzeti alaptantervvel:

„Nem tudunk azonosulni a NAT alábbi céljaival:

A történelemtanulás célja, hogy a tanuló:

1. alapvető ismereteket szerezzen a magyarság, a magyar nemzet és Magyarország, az európai civilizáció, valamint az emberiség múltjáról;
2. a megszerzett ismeretek által erős, határozott magyar identitással rendelkezzen, és így a magyarságot egyszerre tekintse a történelem során kialakult emberi közösségnek, valamint természetes vonatkoztatási pontnak;
3. elsajátítsa a közös kulturális kód leglényegesebb elemeit (szimbólumok, történelmi személyek, történetek, fogalmak, alkotások)… Egyoldalúnak, szakmailag igencsak vitathatónak tartjuk a történelemtanítás három legfontosabb céljának a fentiek előtérbe helyezését. Ez minden korábbi NAT-hoz képest visszalépést jelent.”

A Történelemtanárok Egylete egy országos szervezet, minden megyében vannak tagjai. Az egyletet egyébként még 1998 áprilisában kiemelkedően közhasznú szervezetté minősítette a Fővárosi Bíróság. Állásfoglalásukból világosan kiderül: ez az egylet is egyike azoknak a liberális őrtornyoknak, amelyek foggal-körömmel őrzik a hosszú évek alatt kiépített állásaikat.

Tisztán látszik, hogy a Nemzeti alaptanterv fundamentumát támadják.

Különösen a második pontban megfogalmazott erős, határozott magyar identitástól félnek, rettegnek, mint ördög a tömjénfüsttől.

Hírdetés

És még egy kis adalék, csak a tényszerűség kedvéért, bár a fentiek ismeretében bizonyára nem sokakat lep majd meg az információ.

Érdekes dologra bukkanhatunk, ha megnézzük a Történelemtanárok Egyletének 2018-as közhasznú jelentését (a 2019-es még nem elérhető).

A legnagyobb támogató a Soros-féle, Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány, amely két projektjüket is felkarolta.

A kör bezárult.

Újabb szervezetről hullott le a függetlenség és a hiteles szakmaiság hamis álarca.

Kijelenthetjük: nem szakmai, hanem kimondottan politikai, jelesül balliberális össztűz alatt van a Nemzeti alaptanterv.

Újabb komoly szervezetről hullott le az álarc


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »