Bizarr: Betiltják a copf viselését a japán iskolákban

Bizarr: Betiltják a copf viselését a japán iskolákban

A japán iskolákban megtiltották a diáklányoknak, hogy lófarokban hordják a hajukat, mert a tarkójuk látványa „szexuális izgalomba” hozhatja a fiú diáktársaikat.

Egy volt középiskolai tanárnő, Motoki Sugiyama elmondta, hogy ez az intézkedés Japánban egyáltalán nem számít furának – írja a Hirado.

Szerinte az iskolákban korábban már bevezetett, kizárólag fehér színű alsóneműk használata is azt a célt szolgálja, hogy a férfi tanulók nyugalmát szolgálja.

Ugyanis azok nem látszódnak át az egyenruhán.

„Attól tartanak, hogy a fiúk megbámulják a lányokat. Mindig is elítéltem ezeket a szabályokat, de a diákoknak nincs más választásuk, mint elfogadni őket” – magyarázta.

Egy 2020-as felmérés szerint Fukuoka prefektúrájában már minden tizedik iskolában betiltották a felfogott hajviseletet.

Hírdetés

Sugiyama 11 évig tanított Shizuoka prefektúrában, öt különböző iskolában, amelyek mindegyike betiltotta, hogy a lányok lófarokban rögzítsék a hajukat. Mivel úgy érezte, hogy a nemek szerinti szabályok szexisták és akadályozzák a diákok önkifejezését, nyugtatni próbálta az „észszerűtlen elvárásoknak” kitett gyerekeket.

Az abszurd öltözködési szabályok miatt júniusban a szülők és diákok egyaránt felháborodásuknak adtak hangot, ami arra késztette a japán kormányt, hogy felülvizsgálja a prefektusi oktatási bizottságok szabályait.

„Sok iskola figyelmen kívül hagyja azokat az értesítéseket, amelyek nem járnak szankciókkal vagy nem kötelezi őket jogilag semmire” – mesélte Sugiyama.

A lófarok tilalma azonban nem az egyetlen szigorú irányelv, amelyet a japán diákoknak be kell tartaniuk.

Az oktatási bizottságok azt is megszabják, hogy a gyerekeknek milyen színű zoknit, alsóneműt kell hordaniuk, milyen hosszú lehet a lányok szoknyája, sőt, még a szemöldökük formájáról is külön irányelveket alkotnak.

A szigorú szabályok, az úgynevezett buraku kosoku gyökerei egészen az 1870-es évekig nyúlnak vissza, amikor a japán kormány először hozott létre szabályozott oktatási rendszert – írja a New York Post.

Abban az időben rendkívül korlátozó iskolai szabályok voltak érvényben azzal a céllal, hogy csökkentsék a tanintézményekben eluralkodó erőszakot. Idővel a szabályok generációról generációra iskolánként változtak, de a legtöbb helyen még ma is ugyanazt vallják: mindenkinek ugyanolyannak kell lennie.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »