„Lengyelország, én már nem szabadítalak fel…” – ezzel a szavakkal búcsúzott 1850. december 10-én az árnyékvilágtól Bem apó.
Józef Bem a galíciai Tarnów városában született 1794 márciusában. Középiskolai éveit Krakkóban töltötte és ezen időszak alatt állt be a Napóleon oldalán harcoló lengyel seregbe. A francia császár ugyanis létrehozta a Varsói Nagyhercegséget, ami reménnyel töltötte el a lengyel hazafiakat, akik nemzetük függetlenségének letéteményeseként tekintettek Napóleonra.
Az ifjú Bem tüzérként kezdte katonai pályafutását. Tehetsége és szorgalma hamar szemet szúrt feletteseinek, így a varsói hadapródiskolában, később a tüzérségi felsőiskolán sajátíthatta el a tüzérség haditudományát.
apóleon 1812-es oroszországi hadjáratában Bem is részt vett, majd a Grande Armée visszavonulása után hősiesen védte az orosz és porosz erők által ostromlott Gdansk városát, egészen annak 1813. decemberi kapitulációjáig.
A francia becsületrenddel kitüntetett tüzértiszt Napóleon bukása után is megtarthatta „állását”, mivel a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus az Orosz Birodalom keretein belül lehetőséget adott a lengyel állami létnek.
A Kongresszusi Lengyelországnak nevezett államalakulatnak, amely saját, bár korlátozott törvényhozó és végrehajtó hatalommal rendelkezett, egy orosz kontroll alatt álló, önálló hadserege is volt. Bem 1826-ig ezen haderő tisztjeként kereste a kenyerét.
Az oroszok bizalmatlanok voltak személyével kapcsolatban és helyzetét súlyosbította az is, hogy többször fegyelmi vétségekbe keveredett, amelynek elbocsátás lett a vége. „Orosz” katonaévei alatt a varsói tüzériskolában oktatott, és a tanítás mellett haditechnikai kísérleteket is folytatott a rakéta ősének tartott, Congréve-féle hadiröppenttyűvel. A fegyverfejlesztés majdnem az életébe került, laboratóriuma ugyanis felrobbant. Ő maga túlélte a balesetet, de arcán örök mementóként megmaradtak a fejlesztő munka nyomai.
Bem 1830 végén, a varsói novemberi felkelésnek köszönhetően tért vissza a hadseregbe. A függetlenségi háborúba torkolló konfliktusban a lengyelek nem indultak esélytelenül, hiszen volt hadseregük, ám annak vezérkara a határozottság terén nem állt a helyzet magaslatán.
Az orosz túlerő végül diadalmaskodott. Bem ebben a háborúban is kitüntette magát. 1831 májusában Ostrołękánál (magyarosan Osztrolenka) tíz lövegével feltartóztatta a cári haderőt, amely 62 ágyúval sikertelenül próbálta elsöpörni a mindenre elszánt, lövegeivel gyorsan pozíciót váltó ütegparancsnokot és embereit.
Az 1831-es osztrolenkai csata
Bem utóvédharcainak hála a szétvert lengyel hadseregnek végül sikerült visszavonulnia. Hősies helytállása bő másfél évtizeddel később az alatta szolgáló Petőfi Sándort is megihlette, aki Az erdélyi hadsereg című versében „Osztrolenka véres csillagának” nevezte vezérét.
A felkelés leverése után, hasonlóan sok ezer lengyel hazafihoz, Bem is emigrációba kényszerült. Nemzete szabadságát azonban nem temette, hanem aktívan szervezkedett, és próbálta fegyveres részvételre bírni honfitársait minden olyan konfliktusban, ahol a szabadság és a haladás erői az önkényuralom ellen harcoltak A légiószervezés azonban saját honfitársai között sem aratott osztatlan sikert, néhányan a csapatszervező Bem életére is törtek.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
