Kászim Szulejmáni iráni tábornok drónnal való kivégzése egy meglehetősen komplex történelmi folyamat drámai eseménye. Könnyen lehet, hogy az Amerikai Birodalom hanyatlásának és összeomlásának fontos dátumaként fogja majd egyszer kezelni a világ, de addig még történik egy és más.
„Egyre nyilvánvalóbbá válik a lassan egy évszázada globális birodalomként üzemelő Amerikai Egyesült Államok hanyatlása” – írja cikkében Bogár László közgazdász professzor. Neki tett föl kérdéseket a Présház.
– Professzor úr, az USA-elnököt egy bődületesen infantilis döntésbe vitte bele kamarillája. Mártírt, azaz legyőzhetetlen ellenfelet alakított ki, miként annak idején a mi Zsigmond királyunk, aki német-római császárként megégette Husz Jánost – így a huszita vallás az óta is létezik. A história egyszerű, érthető tanulságait miért felejthetik el magasra kapaszkodott, tehát jó szellemi képességű dilettánsok?
– Kászim Szulejmáni iráni tábornok drónnal való kivégzése, mert erről van szó, egy meglehetősen komplex történelmi folyamat drámai eseménye. Könnyen lehet, hogy az Amerikai Birodalom hanyatlásának és összeomlásának fontos dátumaként fogja majd egyszer kezelni a világ, de addig még történik egy és más. Hogy pontosan mi fog történni, azt ma még nyilvánvaló módon senki sem tudja, de mivel az a konfliktus-rendszer, amelynek ez az esemény is része, a világ egészének jövőjét meghatározza majd, így minden lokalitásnak, mint amilyen a magyar társadalom is, minél pontosabb képet kell alkotni a történésekről. Ebben a Boszporusztól Indiáig és Egyiptomtól, vagy Iraktól a Kaukázusig tartó térségben az elmúlt közel ötezer év során nagy kultúrák egész sora emelkedett fel, majd hanyatlott alá, és mind a három nagy monoteista vallás (zsidó, keresztény, iszlám) e térségből ered. E nagy kultúrák közötti együttműködés és a tektonikai összecsapások nemcsak a térség, de az egész világ sorsát befolyásolták. A nyugatias modernitás létszerveződési módja, ami a XIX. század óta kapitalizmusnak nevezi önmagát, a világhódító útja során mindig különös figyelmet szentelt ennek a térségnek. Bár az első három nagy nyugati nemzetállam, amelyek egy-egy évszázadra világbirodalommá is váltak, tehát Portugália, Spanyolország és Hollandia még inkább az Új Világ, és az Indiától keletre fekvő térségek stratégiai pontjait igyekeztek elfoglalni, de az őket követő Franciaország és Nagy Britannia, illetve Oroszország számára már döntő fontosságú volt e térség feletti uralom biztosítása. Az Oszmán Birodalom fél évezreden át volt meghatározója a térség folyamatainak, így a XIX. század során elsősorban az ő küzdelmük, és konfliktusaik határozták meg a régió folyamatait. Azt azért érdemes hozzátenni mindehhez, hogy az Oszmán Birodalom kereskedelmét, pénzügyeit és a korabeli „médiáját” ugyanaz a világerő uralta, amely a modern Nyugatot is konstruálta. Amikor tehát a történelmi Magyarország „két pogány közt” küzdött egy hazáért, ugyanannak a világerőnek a két satupofája közé szorulva szenvedte el történetének legsúlyosabb csapásait. A XX. század minden addiginál drámaibb átrendeződéseket hozott a térség számára. A világot ténylegesen irányító „láthatatlan” globális szuperstruktúra az „első világháború” fedőnevű projektje során megsemmisíti a még megmaradt négy szakrális birodalom-maradványt, a két német dominanciájú birodalmat (Német és Habsburg) az Orosz Birodalmat és az Oszmán Birodalmat. Ennek nyomán most már teljes mértékben a Brit Birodalom stratégiai érdekei határozták meg a térséget, ám ez már a Brit Birodalom összeomlásának utolsó fázisa, és ettől kezdve a feljövőben lévő Amerikai Birodalom válik uralkodóvá e térségben is.
New York City – pixabay
A XX. század másik nagy átalakulási folyamata technológiai rendszerekben megy végbe, a motorizáció és annak „vivő-anyaga”, a kőolaj meghatározó jelentőségűvé válik. És mivel kiderül, ez a térség szinte kőolaj-tengeren úszik, az új világbirodalmi korszak már ennek hatalomgazdaságára épül. Az utóbbi évtizedek során olyan ütközési zóna alakult ki, ahol az Amerikai Birodalom, a Szovjet Birodalom, majd az utód Oroszország, az Európa Unió mint a Németország uralta Európa birodalmi kísérlete, a világbirodalmi aspirációit egyre inkább érvényesíteni akaró Kína, és persze a már említett globális szuperstruktúra küzd a térség feletti főhatalomért. Mindezt tovább bonyolítja az iszlám, és az iszlámon mint világhatalmi komplexumon belüli súrlódás a síita és szunnita iszlám között, valamint az a tény, hogy az arab dominancia mellett jelen van a türk és a perzsa kulturális talapzat is. Talán mindebből kiderül, hogy ez egy elképzelhetetlen sűrűsödési pontja mindannak, amit világhatalmi rendszerként értelmezhetünk. Végül, de nem utolsó sorban említenünk kell azt az összefüggést is, amely kényessége miatt igen nehezen elbeszélhető, mégis kísérletet kell tennünk rá, mert e dimenzió nélkül értelmezhetetlenek a térségen belüli konfliktusok. Ahogy Amerika is kettős szerkezetű, egy nemzetállam és egy birodalom együttműködésének és konfliktusának bonyolult rendszere, úgy a zsidó nemzetállam, Izrael is hasonló szerkezetű, e komplexumnak is van világbirodalmi dimenziója. És akárcsak Amerika esetében, itt is a nemzetállami és globális birodalmi szint állandó együttműködése és konfliktusa rajzolja ki a rendszer alapmintázatát. Szulejmáni tábornok kivégzése ennek a szinte már-már felfoghatatlanul bonyolult világhatalmi erőtérnek egy igen fontos mozzanata. A „művelet” brutalitása, amely önállóan is üzenetértékű, önmagáért beszél. Meglepő, és elítélendő azonban csak azok számára lehet, akik komolyan gondolják, hogy létezik (hogy egyáltalán létezhet) olyan, hogy demokrácia, és akik erre az alaptalan feltevésre építve még azt is hajlamosak elhinni, amit az Amerikai Birodalom véleményhatalmi rendszere önmagáról állít, vagyis hogy Amerika demokrácia, és történelmi küldetésének éppen a demokrácia világszerte történő meghonosítását tartja. Ezek azonban, bár jó szándékú, ám gyermeteg feltételezések, amelyeknek semmilyen alapja nincs. A demokrácia már Platon számára is egy degenaratív szerveződési módként tételeződött, amely kizárólag arra szolgált az ókori görög civilizációban is, hogy elfedje azt a rejtett és brutális diktatúrát, amely meghatározta a poliszok működését. Ez ma is így van, ami demokráciának álcázza magát, az nem a többség uralma, mint az elnevezése (demokrácia = népuralom) sugallja, hanem egy azonosíthatatlan szervezett kisebbség uralma a szervezetlen többség felett. Amit demokratikus vetélkedésnek és demokratikus eljárásmódoknak látunk többnyire kizárólag a választások során, az nem más, mint a szervezett kisebbségként a szervezetlen többség feletti uralmat átvenni és gyakorolni kívánó elit-csoportok küzdelme azért, hogy az adott lokalitásban ők gyakorolhassák a kollaboráns helytartók funkcióit a globális birodalmi szuperstruktúra megbízásából. Ebben az elképesztően bonyolult globális hatalmi erőtérben a térség minden állama, népcsoportja, vallási kulturális identitásra épülő emberi közössége megpróbál olyan pozíciót felvenni, és ha felvette, akkor megtartani, amely a legkisebb kockázattal és „költséggel” teszi lehetővé működését. Törökország, Szíria és Irán hagyományinál fogva és kulturális identitásából adódóan nem nagyon tud belehelyezkedni abba a globálisan meghatározó erőtérbe, amelyet az Amerikai Birodalom, Izrael (a lokális és globális Izrael), valamint a térséget meghatározó iszlám-arab olajhatalom, Szaúd Arábia stratégiai szövetsége alkot. Mindebből az is következik, hogy e három ország kénytelen az Oroszország, Kína és részben az Európai Unió által kifeszített hatalmi hálózat felé orientálódni. Mindezen belül a legkényesebb kérdést most az jelenti, hogy Irán eltökélt szándéka, hogy elrettentésképpen saját atomfegyvert fejlesszen ki, ami, ha persze csak szimbolikusan, hiszen e fegyvereknek a térség hétköznapi konfliktusaiban történő felhasználásának valószínűsége igen csekély, de mégis csak drámai módon felborítaná a térség amúgy is ingatag egyensúlyát. Az imént említett másik „triumvirátus” mindennek alapján most látta elérkezettnek az időt arra, hogy brutálisan jelezze, a szó szoros értelmében bármilyen eszközt hajlandó felhasználni Irán atomhatalommá válásának megakadályozására. Most még senki nem is sejtheti, hogy mindez milyen közvetlen és hosszú távú stratégia következményekkel jár majd, de az biztos, hogy a háború negatív végösszegű játszma, ahol végül is mindenki veszít, és azért bizonyulhat csapdának, mert kialakulhat egy végzetesen veszélyes optikai csalódás. Ennek lényege, hogy a felek gondolhatják úgyis, hogy ha én többet tudok ártani a másiknak, mint ő nekem, akkor ez nekem nyereség, holott valójában csak kisebb veszteségről van szó. Ami pedig a mártír „előállítását” illeti, ez egy valóban létező összefüggés, amely máris nyilvánvalóvá tette roppant erejét. A mártír szimbolikus hatalma már számos alkalommal meg is mutatta a történelem során, milyen felfoghatatlan azonosság-képző erő tud lenni. Igen, valóban elképzelhető, hogy ez a lépés végzetesnek bizonyul az Amerikai Birodalom illetve az USA, Izrael, Szaúd Arábia hármas-szövetség számára. Az iráni válaszcsapás „visszafogottsága” azonban egyelőre arra utal, hogy mindkét oldal hajlandó és talán képes is visszakorrigálni, és a háború negatív végösszegű tragikus folyamatát, e folyamat eszkalációját meg tudják akadályozni. Erre utal az is, hogy a kőolajárak az akció hírére négy százalékkal nőttek, ám azóta öt százalékkal csökkentek, vagyis a globális hatalomgazdasági szereplők inkább az egyezkedésben, a háború elkerülésében bíznak
– Az amerikai birodalom a legfőbb riválisának Kínát, illetve egy Európa–Oroszország–Kína eurázsiai együttműködési rendszerre épülő „globális nagykoalíciót” tekinti. A mi országunk, amelyet IV. Béla „natio contradictionis” néven, azaz az ellenállás nemzetként jellemzett, hogyan erősödhet meg ebben a forgatagban?
– A IV. Béla által „natio contradictionis” néven megfogalmazott összefüggés arra utal, hogy a magyarok szabad és bátor népe minden olyan hatásnak ellenáll, amely eredeti önazonosságát veszélyezteti. Hogy ezt az önazonosságát, amire szabadsága és bátorsága is épül, minden eszközzel és minden áron megvédi. Ez minden időkben élet-halál kérdése volt, de az is igaz, hogy a Szent Istvántól Hunyadiakig tartó fél évezred során is élet-halál harcot kellett folytatnunk ennek az önazonosságnak a megvédéséért. A Hunyadiak óta eltelt újabb fél évezred során ez az önazonosságunkat minden áron megvédeni kész határozottság meggyengült. Az idén Trianon századik évfordulójára emlékezünk, hat év múlva pedig Mohács ötszázadik évfordulójára. A méltó megemlékezés alapvető feltétele az, hogy tudatosítsuk önmagunkban, ezek az évfordulók ugyan statikus „dátumok”, de mindkét esetben folyamatokról van szó, Mohács és Trianon folyamatosan „zajlik”, sajnos ma is. E két történelmi tragédia-nyaláb csak azért következhetett be, és fejtheti ki mindmáig pusztító hatásait, mert meggyengültek a történelmi önazonosságunkat megvédeni képes energiáink. Annak érdekében, hogy mindenképpen elkerülhetővé váljék egy harmadik, minden bizonnyal végzetes történelmi tragédia, igen alapos tudással és az ebből adódó teendőkhöz szükséges bátorsággal kell rendelkeznünk a XXI. század ma még szinte elképzelhetetlenül bonyolult és veszélyes lét-örvényei közepette. Bár hazánk a mostani beszélgetésünk tárgyát képező térségtől távolabb fekszik, de a globális világban minden hatás szinte azonnal jelentkezik minden lokalitásban is, így igen jól átgondolt stratégiai döntéseket kell hoznunk, úgy, hogy közben állandóan készen álljunk az esetleges gyors korrekciókra is. A közép-európai térségben szintén jelen vannak az imént említett birodalmak, tehát nekünk is ugyanaz a feladatunk. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a mindenkori pozíciónk a lehető legkevesebb kockázattal tegye elérhetővé a nemzet számára szükséges alapvető javak előteremtését. Kiindulni csak abból tudunk, ami van, de hogy „mi van”, vagyis, hogy mi is a „valóság” ebben a kaotikusan kavargó-örvénylő világban, azt nagyon nehéz pontosan azonosítani. Mint ahogy sajnos azt sem könnyű, hogy „mi a magyar ma?”, vagyis hogy megvédendő önazonosságunk ma mi is valójában. Márpedig itt nem tévedhetünk, nagyon finom felbontású kép kell a világról, hisz ahhoz kell alkalmazkodni, és nagyon finom felbontású kép kell a magyar identitásról, hisz ennek alapvető érték-pilléreit kell megvédenünk e kavargó világban. Az erről a döntő fontosságú lét-feladatról szóló belső diskurzus ma nem túl sok jót ígér, a nemzet lelkiállapota végzetesen megosztottnak látszik. Márpedig az átgondolt és összehangolt nemzet-stratégiai cselekvés lehet az egyetlen biztosíték arra, hogy nem következik be újabb nemzeti tragédia. A megosztottság, és e megosztottságból eredő vita, mint mindig, a nemzeti identitás, illetve az ebből adódó cselekvési stratégia körül zajlik, vagyis hogy „kik vagyunk, és mit akarunk” ebben a kavargó világban. Erre ma nagyon nehéz mindenki számára teljesen elfogadható közös választ adni, márpedig a legfontosabb, ahogy mondani szokás, „nemzeti sors-kérdéseket” illetően mégis csak ezt kell tennünk. Tovább nehezíti e nemzeti konszenzus-minimumnak a létrehozását az is, hogy e megosztottság egész Európára, sőt a világ egészére is igaz. A feladat tehát rendkívül nehéz, de azért nem egészen reménytelen. Ennek egyik szép és megbecsülendő példája a Visegrádi négyek együttműködése, és az, hogy nemcsak a V4-ben részvevő Csehországgal és Szlovákiával jó a viszonyunk, hanem Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával is.
A V4-ek – dw.com
Újra tudtuk formálni a stratégiai partnerséget Oroszországgal, és Törökországgal is, a nagy távolság és kulturális különbségek ellenére nagyon ígéretes a Kínával való együttműködésünk is. Mindez azért döntő fontosságú, mert a XXI. század minden bizonnyal legdrámaibb eseménye az a birodalom-váltás lesz, amelynek során az Amerikai Birodalmat „valaki vagy valami” le fogja váltani. Vagy egy újabb birodalom jön tehát, vagy egy új világrend, esetleg mindkettő. És nagyon nem mindegy, hogy a mindkét esetben teljesen megváltozó új egyezségrendszerben milyen pozíciót tudunk majd elfoglalni, vagy ha hosszan tartó globális káosz jön, akkor miként tudunk okos kármentést véghezvinni.
– Mint Ön jelzi: akármilyen bizakodóan is ítéljük meg a kínai horoszkóp holdújévben kezdődő Patkány év esélyeit a tartós és biztonságos jólét és gyarapodás megteremtésére 2020 folyamán, nem árt, ha felkészülünk e „projekt” esetleges bukására is. E fölkészülésért mi mindent tehet a magyar civil, a valódi, tehát nem külföldről pénzzel kitömött civiltársadalom?
– A kínai világszemléletben a patkány, pontosabban a Patkány, mert itt egy állatöv szimbolikus eleméről van szó, egyáltalán nem olyan negatív értéktartalmú, mint a nyugati ember megközelítése. Logikailag nem is olyan nehéz belátni, hogy a patkány ott van jelen nagy tömegben, ahol jól érzi magát, és csak ott érzi jól magát, ahol tartós a jólét, így talán nem meglepő, hogy a kínai naptárban ez egy stabil és gyarapodó időszakot jelöl. Nem kizárva persze a tartós gyarapodás, békés alkotó munka esélyét sem, azért nem árt felkészülni ennél kevésbé vonzó forgatókönyvre is. A birodalmi lemez-tektonika súrlódásai bármikor bármit előhozhatnak, és ez szinte pillanatok alatt végigfut az egész globális rendszeren. Az olajár, ahogy már említettem, globális hatalmi mechanizmusok eredménye, és semmi köze a „közgazdasági” elméletek által előre vetített tankönyv-ízű elképzelésekhez. És mivel energia mindenhez kell, így ennek az ára pillanatok alatt megjelenik minden más áru és szolgáltatás árában is. Arra is fel kell készülni, hogy akár a 2008-as válságnál is súlyosabb helyzet alakulhat ki, egy rendkívül veszélyes globális hatalomgazdasági trükk-sorozat nyomán. Ennek lényege az, hogy a kamatok nulla szinten állnak, sőt egyre többször negatív sávba kerülnek át, ami azt jelenti, hogy még kap is pénzt a hitelfelvevő. Ebből az ingyen-pénzből aztán a leggazdagabbak óriási tömegű részvényt vásárolnak, mostanában egyre többször saját cégük részvényeit vásárolják vissza. Mindez azt a látszatot kelti, hogy hatalmas és valóságos kereslet van az értékpapírok iránt, ezért azoknak az ára irreális magasságokba emelkedik. Jellemző módon az amerikai nemzeti jövedelem az elmúlt évtizedben 44%-kal nőtt, de a tőzsdén szereplő értékpapírok, amelyeknek értéke már sokkal nagyobb, mint az amerikai GDP, ez alatt az idő alatt több mint 400%-kal nőttek! Ez egy mindent romba dönteni képes aberráció. Már neve is van Everything Bubble, vagyis Mindenség Lufi. Ha ez egyszerre pukkad ki, és a világ urai ugyanolyan cinikusak és gátlástalanok lesznek, mint a 2008-ban voltak, az ma még elképzelhetetlen pusztítással járna. Mindennek nyomán a világ teljes adóssága a múlt év végén a világ teljes pénzvagyonának a több mint kilencven százalékát tette ki, vagyis még egy ilyen évtized és a világ adóssága nagyobb lesz, mint a vagyona, tehát a világ egésze csődbe kerülne, akár elárverezhető lenne. És mivel ennél képtelenebb dolgot elképzelni sem lehet, így ez a világ most már valóban az abszurditások világa. Feltehetnénk például azt a helyénvaló kérdést, hogy ki lenne az árverező, és mit tennének a népek, ha „kilakoltatnák” őket a Földről. Az egészséges lélek ezzel nem tud mit kezdeni, pontosabban az egyetlen dolog, amit tehetünk, az az, hogy ennek a degenerált folyamatnak a lényegét, és fő mozgatórúgóit megértve, megpróbáljuk az életünket úgy átgondolni, hogy minél távolabb kerüljünk ezektől a pusztító folyamatoktól. Életünk minden mozzanatát úgy kellene átalakítani, hogy bármilyen súlyos összeomlás is megy végbe, ne maradjunk a teljes kiszolgáltatottságban. És ezt elsősorban a vidék világában tehetjük meg. Ezért a kérdésre válaszolni próbálván: a vidéki világ, a falusi társadalom életképességének okosan átgondolt és összehangolt fokozásával lehetne a kiszolgáltatottságunkat lépésről lépésre úgy csökkenteni, hogy megvédhessük magunkat bármilyen veszélytől, kihívástól. Minden eddiginél sokkal átfogóbb nemzetstratégiára van szükség a magyar vidék segítése, támogatása terén. Apró adalék ehhez, hogy míg Ausztria az egy főre eső jövedelmek terén nagyjából négyszer jobb pozícióban van, mint Magyarország, egy átlagos tiroli parasztcsalád anyagi és pénzvagyona legalább huszonötször akkora, mint egy észak magyarországi családé.
Bogár László – Egressy Rita felvétele
Az elmúlt évszázadok pusztító folyamatainak fő teherviselője a magyar falu volt. Az Amerikába „kitántorgó” sajnos sokkal több, mint „másfél millió emberünk” (mint József Attila írja) és Trianon tragédiájától a „padlás-söprésen” és „kulák-listán” át a rendszerváltás újabb brutális vidék-kifosztási folyamataiig egy évszázad alatt többször is véres péppé darálták a magyar parasztot, pedig az élet csak onnan tud, sokszor úgy érzem, inkább csak tudna, kihajtani. Ez a magyar jövő legkényesebb és legdrámaibb kérdése, a valóságos civil-szerveződéseknek ezért legfőképpen itt kellene minden alkotóképességüket megmutatni, hogy ne szorulhassunk a hanyatló birodalmak romjai alá. Hogy lesz-e ehhez majd tudásunk, bátorságunk, és kitartásunk, nos, ez dől el a Trianon századik és Mohács ötszázadik évfordulója közötti szakrális tér-időben.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
