Billie Jean King Kupa: előnyben a magyarok az első egyes után a svédek ellen

Billie Jean King Kupa: előnyben a magyarok az első egyes után a svédek ellen

Szabanin Natália három szettben legyőzte Jacqueline Cabaj Awadot a tenisz Billie Jean King Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában.

A világranglistán 487. helyezett svéd játékos jobban kezdett magyar ellenfelénél, s bár Szabanin nagyobb csatára késztette, végül az első játszma 49 perc alatt Awadé lett. A folytatásban már-már úgy tűnt, hogy a svédek jutnak előnyhöz ezen a meccsen, de Awad 4-2-es vezetésénél Szabanin váltani tudott, komoly küzdelemben egyenlített, majd fordított és megnyerte a második szettet. A harmadik játszmában a világranglistán 249. magyar játékos háromszor is elvette a rivális adogatását, és magabiztosan múlta felül Awadot. A meccs 2 óra 22 percig tartott.

A szombatig tartó tornán Palágyi Miklós kapitány együttese kedden az egyiptomiak legyőzésével rajtolt, szerdán kikapott a házigazda törököktől, csütörtökön pedig nyert a lettek ellen. A körbeverések nyomán az élen hármas holtverseny alakult ki a magyar, a török és a holland együttes között, de az összevetésben a magyarok bizonyultak jobbnak, ezzel megnyerték az A csoportot.

A két csoportgyőztes – a magyarok mellett a svédek – automatikusan továbbjutott a rájátszásba,

de a pozíciók meghatározása miatt megmérkőzik egymással. A magyar válogatott- amint azt a hazai szövetség Facebook-oldala kiemelte – korábban még soha nem győzte le a svédeket, akikkel ötször, 1998-ban, 2009-ben, 2010-ben, 2012-ben és 2018-ban is találkozott már.

A két csoportmásodik rájátszást vív a harmadik továbbjutó helyért. A rájátszásból lehet bejutni a Billie Jean King Kupa jövő évi selejtezőjébe.

Hírdetés

Eredmény (a viadal honlapja alapján): Magyarország-Svédország 1-0

Szabanin Natália-Jacqueline Cabaj Awad 5:7, 6:4, 6:2

később:

Jani Réka-Kajsa Rinaldo Persson

Jani, Tóth Amarissa-Awad, Persson

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »