“Bíboros” – Az állambiztonsági szervek célkeresztjében

“Bíboros” – Az állambiztonsági szervek célkeresztjében

Vasárnap mutatja be a Duna Televízió azt a dokumentumfilmet, amely a Keresztyén Ifjak Egyesületének tagjának, Bíró Györgynek és családjának a megfigyeléséről, az ellenük folytatott állambiztonsági játszmákról szól. Az 1956-ban letartóztatott, a forradalom alatt kiszabadított, majd emigráló Bírót családjának itthon maradt tagjaival próbálták zsarolni, manipulálni. Ebben vett részt „Temesi”, aki Bíró kosárlabdázó lányának, Bíró Katalinnak az edzője volt. A „Temesi” fedőnév Kard Aladárt takarta, aki olyan sikeresen dolgozott, hogy később impexes lett, majd a rendszerváltás után az SZDSZ színeiben lett önkormányzati képviselő. 2014-ben már a DK-nál próbálkozott, akkor, 83 évesen azzal lett hírhedt, hogy különösen nevetségesen retusált fényképét minden idők egy legrosszabb trükkjének nevezték – írja a pestisracok.hu.

Most vasárnap, február 25-én 19:45-kor mutatja be a Duna Televízió Kabay Barna és Petényi Katalin dokumentumfilmjét, a „Bíboros” – Az állambiztonsági szervek célkeresztjében című alkotást. A film Bíró Györgynek (akit „Bíboros” fedőnéven figyelt meg az állambiztonság), feleségének és azon magyaroknak állít emléket, akik mind a második világháború korszakában, mind azután az ország függetlenségéért küzdöttek. Előbb a német, később a szovjet hegemónia ellenében. Bíró tagja volt a Keresztyén Ifjak Egyesületének (KIA), amely a háború után azon szervezkedett, hogy Magyarország a szovjet blokktól függetlenedve csatlakozzon az „európai unióhoz”.

A film izgalmasan, szinte krimiszerűen mutatja be az 1930-as évektől az 1970-es évekig a drámai történelmi és családi eseményeket. Azzal a céllal készült, hogy emléket állítson Bíró Györgynek és feleségének, hogy bemutassa a magyar értelmiség azon felső rétegét, akik komoly szakmai elhivatottsággal, minden egyéni érdek nélkül, pártoktól függetlenül próbálták megakadályozni, hogy Magyarország belépjen a II. Világháborúba. Ők az ötvenes években tovább küzdöttek az ország függetlenségéért. Az ÁVH azonban minden eszközzel üldözte a másképp gondolkodókat, és családjukat. 1956. április 14-én Bíró Györgyöt letartóztatták(15 évre ítélték). A forradalom alatt kiszabadult, s a “Bíboros” 1956. november 8-án elhagyta az országot. A III63-as osztály innentől kezdve rendszeres megfigyeltette és ellenőrzése alatt tartotta az itthon maradt családtagokat. 2014 novemberéig az érintettek számára ismeretlen volt a megaláztatottságuk háttere. A film elkészítését az motiválta, hogy bemutassa a letűnt rendszer aljas eszközeit, a besúgók gátlástalan módszereit felnőttel, gyerekkel egyaránt.

Több film, újságcikk, könyv eredt már a politikai üldözött emigránsok nyomába, feltárva a külhonba szakadt sorsokat. De mi történt az itthon maradt gyerekeikkel, akiket az állam akadályozott meg abban, hogy disszidens szüleikkel találkozzanak? Mivé lett akár több éves kimaradás után az érzelmi viszony szülő- gyermek, testvér és testvér között, egyáltalán felépíthető- e újra, ami elveszett?

Hírdetés

A Polgárportál néhány tucat olvasója megosztotta velünk egyéni drámáját: a történetek az ötvenes évektől a nyolcvanas évek derekáig húzódnak és egy kíméletlen, nem enyhülő diktatúra képét festik meg, ahol a gyerek záloga, egyszersmind áldozata lett az eseményeknek mind érzelmi, mind jogi értelemben. Izgalmas látni, miféle részrehajlások történnek egyes családszakadásokban, illetve milyen megalkuvás kellett ahhoz, hogy helyzetük enyhüljön, családjuk egyesüljön.

Az Apák és fiak a vasfüggönyön innen és túl  sorozatunk elsődleges célja, hogy a kommunizmus veszteseinek egy még alig taglalt csoportját feltárjuk és kimondjuk, ezek a kiskorúak, a háborús árvákhoz hasonlóan, az előző rendszer egyértelmű áldozatai.

Forrás: Polgárportál / Pestisrácok / Port.hu

The post “Bíboros” – Az állambiztonsági szervek célkeresztjében appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »