Bibi ismét Putyinnál járt Oroszországban – ezúttal díszes kísérettel

Bibi ismét Putyinnál járt Oroszországban – ezúttal díszes kísérettel

Binjámin Netanjáhu miniszterelnök mindössze öt nappal a megismételt izraeli parlamenti választások előtt fontosnak tartotta, hogy ismét meglátogassa Vlagyimir Putyint Oroszországban, ezúttal az orosz elnök szocsi nyaralójában. De Netanjáhu ezúttal nem utazott egyedül, mert vele tartott még Zeév Elkin környezetvédelmi miniszter, Meír Ben Sábát, a Nemzetbiztonsági Vezérkar főnöke, Támír Heimann, az izraeli hadsereg biztonsági szolgálatának (Ámán) főnöke. A fő téma természetesen Irán volt – írja a Jediot Áháronot című újság.

Vlagyimir Putyin a Szocsiban ma megejtett találkozón kijelentette, hogy a megbeszélés legfontosabb célja a két ország közötti rendezett és jó kapcsolatok fenntartása volt. Az orosz elnök arra kérte Netanjáhut, adja át Ruvi Rivli izraeli államelnöknek, hogy eleget tesz a meghívásának, és részt vesz az Auschwitz felszabadításának 75. évfordulóján tartandó izraeli megemlékezésen, s egyúttal a németek által ostromlott Leningrád polgári áldozatai emléke előtt tisztelgő izraeli emlékművet is fölavatja Jeruzsálemben.

Hírdetés

Az izraeli miniszterelnök méltatta a Putyin és a közte, illetve a két ország közti biztonsági egyeztetést, amelynek köszönhetően nem került sor felesleges súrlódásokra az izraeli és az orosz hadsereg között. „Az elmúlt hónap folyamán Irán többször is megpróbálta megsérteni Izraelt a szomszédos Szíria területéről, s pontos rakétákat is megkísérelt telepíteni ebben az országban”, tért rá a lényegre Bibi, majd hangsúlyozta, hogy Izrael nem tűri el, hogy a perzsák veszélyeztessék a zsidó államot, s éppen ezért fontosnak tartja, hogy Izrael állandóan egyeztesse lépéseit az oroszokkal.

Netanjáhu a sajtótájékoztatón elmondta, hogy megbeszélést folytatott Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel, akit arra kért, hogy Moszkva továbbra se akadályozza az izraeli hadsereg, s azon belül a légierő föllépését Irán katonai berendezkedése ellen Szíriában.

H. J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »