Bezárással fenyegetik a szivárványdiákokból nem kérő egyházi iskolákat Ausztráliában

Bezárják azokat az egyházi iskolákat, ahol diszkriminációval sújtják a homoszexuális diákokat – ígérte meg a hét végén Scott Morrison ausztrál miniszterelnök.

A politikus szerint az új oktatási törvényből egyértelműen ki fog derülni, hogy a nem állami fenntartású iskolákból sem lehet eltávolítani a diákokat azok szexuális beállítottsága miatt. A szabályozásra azért van szükség, mert Ausztrália több körzetében a helyi törvények lehetővé teszik a "meleg" diákok elutasítását. (Persze innen egyenes út vezet ahhoz, hogy a buziságukra hivatkozva tiltkozhassanak, ha bármilyen okból nem vennék fel őket – a szerk.)

Hírdetés

Az ügy a BBC szerint az után került napirendre, hogy Ausztráliában a tavaly legalizálták az egyneműek "házasságát", s akkor felmerült, hogy az oktatás terén is egységes szabályozást kellene bevezetni, amely az állami iskolák mellett az egyháziakra is vonatkozik. Az állami iskolákban már több éve tilos mindenféle megkülönböztetés.

Akadnak, akik szerint nem véletlen, hogy a kormányfő éppen most állt elő a bejelentéssel: Sydneyben – ahol nagy volt a támogatottsága az egyneműek közötti házasság engedélyezésének – egy hét múlva időközi választást tartanak, s ott Morrison elődje, az ugyancsak liberális Malcolm Turnbull is versenybe száll. (Ausztráliában a két nagy párt közül a Liberális Párt számít a jobboldalinak… – a szerk.)

(HVG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »