Bevándorlás: szélsőjobboldali terrorizmus jöhet Németországban

Bevándorlás: szélsőjobboldali terrorizmus jöhet Németországban

Németországban szélsőjobboldali terrorizmushoz vezethet a menekültválság a rendőrszakszervezet (DPolG) vezetője szerint.

Rainer Wendt vasárnapi nyilatkozata szerint a válság kezeléséről „elképzelésekkel sem rendelkező politika és a menekültáradat elegye ideális táptalaj a szélsőjobb megerősödéséhez Németországban”. A politika stratégiai tervezés helyett „gyámoltalanul botladozik”, aminek az eredménye „erőszak és szélsőjobboldali terror” – mondta a szakszervezeti vezető, utalva a Drezda melletti Heidenauban kitört zavargásokra.

Vissza kell állítani a határokat

Rainer Wendt szerint a politikának vissza kell szereznie a folyamatok irányítását, ezért Németországnak és az összes többi uniós tagállamnak is ellenőrző pontokat kell felállítania a határokon, hogy azonnal visszafordíthassák mindazokat, akik biztonságos országból érkeznek. Az EU-nak pedig segítenie kell a határaik védelmére képtelen államoknak, mint például Macedónia – fejtette ki a DPolG elnöke a Bild című lap online kiadásában idézett nyilatkozatában.

 

Hírdetés

A szászországi Heidenauban szélsőjobboldali tüntetők péntek és szombat éjjel is összecsaptak rohamrendőrökkel egy menedékkérőket befogadó állomásnál. A szászországi belügyminisztérium vasárnap közölte, hogy az állomás környékén biztonsági övezetet jelölnek ki, amelyben a rendőrség mindenkit külön indok nélkül igazoltathat és bárkit kitilthat.

Beleképzelni magukat…

A tartomány vezetői és a szövetségi kormány több tagja is elítélte az erőszakot. A menedékkérők elleni gyűlölet és erőszak „nem méltó országunkhoz”, és a hatóságok „a jogállam teljes szigorával” lépnek fel az ilyen cselekmények, jelenségek ellen – hangsúlyozta Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter. Megjegyezte: a gyűlölködőknek nem ártana „akár csak egy pillanatra is beleképzelniük magukat a menekültek helyzetébe”.

A kormány előrejelzése alapján az idén 800 ezer menedékkérő érkezhet Németországba, a tavalyi 202 ezer után.

Hazánk is egyre nagyobb nyomás alatt

Nemzetközi vonatokról szállítottak le menekülteket a rendőrök a Keleti pályaudvaron. A déli határon felállított drótakadály a migránsokat egyelőre nem állítja meg, csak Röszke felé tereli – számolt be a Hír TV. Korábban pedig migránsoknak álcázott pénzügyőrök vizsgálódtak a határnál.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »