Egy átlagos hétköznapi délelőtt Pozsony egyik belvárosi rendelőintézetében. Években kell számolni, mikor volt erre utam, nem is értem a helyzetet. Üres várók, mint egy szellemházban, alig lézeng egy-két ember a hosszú folyosókon. Később kiderül, egy árva papír aláírására is időpontot kell egyeztetni, miközben üres a váró. Csak egy idősebb hölgy dohog, hogy reggel rosszul érezte magát, ezért indult el, de időpont nélkül nehéz lesz bejutnia, csak ül a váróban és nem tudja mikor kerül sorra, sor nélkül. A Covid alaposan átszervezte a rendelői rendet. Ránézésre úgy tűnhet, ez egy egészséges ország, itt nem járnak orvoshoz az emberek.
Közben lépten-nyomon azt hallani, csak sürgősségi ellátásra ne szoruljon senki, mert hosszú sorok, kimerült orvosok és türelmetlen emberek mindenhol. Nem ok nélküli a gyanú, hogy sokan inkább az esti óráikat szánják az orvosra, mert oda nem kell előjegyzés és beutaló. Még ha ez így is van, nem a páciensek renitensek, a rendszer hibás, amely egyre elérhetetlenebbé teszi az ellátást.
A megbízott egészségügyi miniszter már a megoldást is tudja, bevezetné a fizetős sürgősségi ellátást, 20-tól 50 euróig, mert úgy véli, ez elrettentené azokat, akik indokolatlanul mennek a hivatalos rendelési időn túl. Azokat lehet, a valóban betegeket azonban megsarcolná. Palkovič miniszter úrnak tehát fogalma sincs, hogy a betegek legtöbbjének mi pénz az 50 euró Feleden, Felsővízközön vagy Fakóvezekényen.
Mára ott tartunk, nincs olyan szegmense az egészségügynek, amely jól működne. Alulfinanszírozott az ágazat, alacsonyak a bérek, az orvosok és nővérek – főleg a pályakezdők inkább nyugaton keresik megélhetésüket, a szakemberhiány égetővé vált, emiatt osztályokat kell bezárni, ráadásul teljesen elhibázott a kórházreform…
Ilyen kondícióban nem meglepő, hogy az egészségügy adóssága lassan eléri a kétmilliárd eurót (jelenleg 1,9), aminek a fele a kórházaké, és nyomaiban sem látni azt a stratégiai elképzelést, rendszerszintű javaslatot, ami elmozdulást jelenthetne. Mintha a politika, a döntéshozók nem érzékelnék, mekkora a baj, a 24. órában vagyunk. Az ellátás a csőd szélén, és még csak tűzoltás sem folyik.
Az elmúlt héten bombaként robbant a hír, hogy a gyermekorvosoknál betelt a pohár, és bejelentették, több százan (eddig a csaknem 1000 gyermekorvos harmada) elutasítják az ügyeleti szolgálatot, nem írják alá az erre vonatkozó szerződést. Az ok itt se más, az orvosok túlterheltek, mert rendkívül kevés a gyermekorvos, több százan hiányoznak a rendszerből, az aktívak fele pedig már nyugdíjasként dolgozik, az ambuláns elsősegélyszolgálat pedig nincs megfizetve. És hogyan gondolkodik az állam? Na, ezt sem gondolja túl! Egy rendelettel megritkítja 61-ről 40-re, vagyis harmadával lecsökkenti a sürgősségi rendelők számát. Afölött pedig cinikusan szemet huny, hogy vannak térségek, ahonnan egy órányi útra lesz az elérhető elsősegélyszolgálat. A minisztériumi íróasztal mögött ugyanis nincsenek távolságok, csak számok.
Belegondolni is rossz, mi történne, ha a nyugdíjaskorú gyermekorvosok, megunva az áldatlan helyzetet, kérnék nyugdíjaztatásukat. Egy adat biztos, 600 ezer gyerek maradna orvos nélkül.
A rendszerváltás óta 24 minisztere volt az országnak, de a legtöbb képtelen volt a stratégiai gondolkodásra, ehelyett mindegyik azonnal leállított mindent, nagy hangon új reformot hirdetett, majd elkezdett gondolkodni, mit is kéne csinálni, aztán ahogy jött, úgy el is sodorták az események. A legtovább kétségkívül Rudolf Zajac jutott, és nem csupán a húsz koronás vizitdíj okán, ma már az ő regnálását is úgy őrzi az emlékezet, mint akinek a fő cselekedete az volt, hogy a Pentára szabja a rendszert. Azokra az évekre datálható az ellátásban kialakult párhuzamos rendszer megalapozása is: akinek van pénze megfizetni az ellátást, a magánrendelőkben mindent magas színvonalon megkap, akinek nincs pénze, az várhat a sorára az állami ellátórendszerben. Vagyis a normális szintű ellátás luxussá vált, márpedig az alapellátás működőképessé tétele, és a hozzáférés a kulcsa az egész rendszernek.
A kiéheztetett egészségügy számára nem elhanyagolható, hogy egymilliárd eurót hívhat le az ország az EU helyreállítási alapjából, ez azonban működésre, bérekre nem fordítható, a csomagból kórházak építése, felújítása finanszírozható.
Az idő most is gyorsabban fut, mint a miniszteri döntések születnek, így még kérdéses, győzhető-e, a tesze-toszaság miatt nagy a csúszás. Azt azonban már most tudjuk, ennek a lehetőségnek is az ország északi részei lehetnek a nagy nyertesei, új kórházak ott épülhetnek, míg délen, például Királyhelmecen az egyébként jól működő kórházat is leépítenék.
Lehet ez ellen érvelni, szakmai indokok garmadáját felsorakoztatva, lehet hangosan tiltakozni, és lehet abban bízni, csak meghallják a hangunkat. A legtöbb azonban, amit tehetünk, ha a szeptemberi választáson mondjuk el a véleményünket Dél-Szlovákia tudatos és tendenciózus leépítéséről. A magyar érdekképviselet soha még ilyen erős nem volt az egészségügyi kérdésekben, a Szövetség vezérkarában orvosok vannak, akiknek válaszaik is vannak arra, hogyan lehetne a gyalázatos és méltatlan helyzetet orvosolni, az egészségügyet jobbá tenni.
Megjelent a Magyar7 2023/27.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
