Besült a nagy ellenzéki összefogás Solymáron

Besült a nagy ellenzéki összefogás Solymáron

Dalos Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották a Pest megyei Solymár 6. számú egyéni választókerülete önkormányzati képviselőjévé a vasárnapi időközi voksoláson – közölte a település jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.

A solymári választókerületben azért tartottak időközi önkormányzati választást, mert a korábbi képviselő, Gaal Gergely (Fidesz-KDNP) lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról, mivel országgyűlési képviselő lett. A megüresedett képviselői helyért hárman indultak: Dalos Attila (Fidesz-KDNP), Pálmai Ferenc (Munkáspárt) és Kárpáti Zsuzsanna (független).

Hírdetés

Az Index hírportál szerint november közepén öt ellenzéki párt (DK, Együtt, LMP, MSZP, Párbeszéd) közölte, hogy Kárpáti Zsuzsanna független jelöltet támogatja, később a Momentum is csatlakozott az ellenzéki összefogáshoz. A Jobbik nem indított jelöltet.

Beregszászi Márk jegyző elmondta, hogy az 1024 választásra jogosult polgárból 404 ment el  szavazni. Közülük 396-an érvényesen voksoltak. Az előzetes eredmények szerint Dalos Attila 225, Kárpáti Zsuzsanna 169, Pálmai Ferenc 2 szavazatot kapott.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »