Harmadik éve tizenegy százalék fölött nő az átlagos nettó fizetés Magyarországon. A térség többi országa szintén dinamikus bérnövekedést produkál, de a jövedelmek átlagos szintje még mindig csak harmada a franciának vagy a németnek. Nemzetközi összehasonlításban a magyar adatot árnyalja a forint leértékelődése, az Eurostat adatai szerint tavalyelőtt a tizenegyből euróban számolva csak hétszázalékos növekedés maradt.
A tavalyi év első tizenegy hónapjában 11,2 százalékkal nőtt az átlagos nettó fizetés Magyarországon. A bérek rohamos növekedése harmadik éve tart: tavalyelőtt 11,3, azelőtt pedig 12,8 százalékos emelkedést mutattak a statisztikák – az azt megelőző években a 3-4 százaléknak is örültünk. Úgy tűnik, az egyre jelentősebb munkaerőhiány 2016-tól elérte azt, amire a politika két és fél évtizeden keresztül képtelen volt: Közép-Európa gyors bérfelzárkózásba kezdett. A cégek kénytelenek egyre nagyobb fizetéseket adni, amennyiben a nyitott határok korában itthon akarják tartani munkavállalóikat. Hogy mennyire a versenyszféra húzza a béreket, mutatja, hogy a statisztikák szerint a feldolgozóiparban, termelő ágazatokban, építőiparban az átlagosnál is nagyobb a bérnövekedés, miközben az állam által meghatározott egészségügyben, szociális szektorban csak az átlagnövekedés felét, az oktatásban még ennél is kevesebbet kaptak kézhez az alkalmazottak.
A bérek erőteljes emelkedése egész térségünkre jellemző. Lengyelországban a novemberi adatok 6,2 százalékos növekedést mutattak az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Csehországban ugyanekkor 6,9, Romániában pedig 7,4 százalékkal nőtt az átlagfizetés. Bár ezek az értékek most a hazainál valamivel alacsonyabbak, az Eurostat adatai szerint 2010–2018 között a lengyel munkabérek 37, a csehek 28, a románok 72 százalékkal nőttek. Tavalyelőtt a magyarhoz hasonló, tíz százalék körüli bérnövekedést produkált Lettország, Észtország és Litvánia (és a már említett Csehország és Románia) is, miközben például a brit bérszínvonal ötödik éve változatlan, és a francia átlagfizetés is csak bő egytizedével nőtt nyolc év alatt.
A tendenciákból egyértelműen látszik, hogy a 2008-as válság lecsillapodása óta az Európai Unióban a kiegyenlítődés irányába rendeződnek a bérek – ahogy az a korábban csatlakozó spanyolok és kisebb mértékben a görögök, portugálok esetében is történt. Lettországot és Litvániát a válság után ugyan még fél évtizedig visszafogta a gazdaság stabilizálása, súlyosbítva az euró bevezetése miatt elvárt szigorú költségvetési politikával (2014-ben, illetve 2015-ben tértek át a közös valutára), ám azóta minden évben képesek tíz százalék körüli bérnövekedésre. Egyenletes emelkedés jellemzi a szintén nagyon mélyről jövő Romániát is, ahol már 2012-től beindult az átlagfizetések évi 7-9 százalékos növekedése, és azóta is zökkenő nélkül tudják tartani e tempót. A térségünkben magasabb szinten álló Csehország tavalyelőtti kiugrása ugyanakkor átmenetinek látszik, hosszabb távon bérnövekedése 5-6 százalék körül mozog, Szlovákiáé pedig 4-5 százalékon. S a leglassúbb béremelkedést az unióba legmagasabb szinttel belépő Szlovénia produkálja, amely a 2010 utáni években 1-2 százalék között rekedt. Mindez egyébként arra is felhívja a figyelmet: a csupán felzárkózásból adódó bérnövekedés egy idő után lelassul, majd elakad – a tapasztalatok szerint ez a fejlettebb tagországok bérszínvonalának felénél történik –, ahogy a portugál, görög vagy akár ciprusi példa is mutatta. Spanyolország ugyanakkor beruházásvezérelt és költségvetési egyensúlyt szem előtt tartó gazdaságpolitikájával fel tudta zárkóztatni bérszínvonalát a leggazdagabb tagállamok szintjének háromnegyedéig, a megrekedés tehát nem törvényszerű.
Magyarországon deklarált kormányzati cél is a bérek jelentős növekedése, ahogy Varga Mihály is hangoztatta a 2019-es évet záró sajtótájékoztatóján. De megnyilvánult ez a 2016 végén elfogadott hatéves bérmegállapodásban is, amelyben a Pénzügyminisztérium ahhoz kötötte a munkáltatók által fizetendő szociális hozzájárulási adó csökkentését, ha minden évben legalább hat százalékkal nőnek a reálbérek Magyarországon. Így az aláíráskor hatályos 27-ről tavaly nyárig már 17,5 százalékra mérséklődött az adónem. Szintén a fizetésemelések kormányzati ösztönzését jelenti a minimálbérek központilag elhatározott emelése. A bérmegállapodás keretében például 2017-ben 15 százalékkal nőtt a legkisebb fizetés, majd azóta rendre nyolccal. A minimálbér számottevő emelése ugyanis az egész bértáblára fölfelé feszítő hatást gyakorol.
A munkaadók egy kicsit „fölélőve” igyekeznek megfelelni a kormány elvárásainak; mutatja ezt, hogy a bérmegállapodás 2017-re például 11 százalékos bruttó fizetésemelést írt elő, hogy 2018. januártól 2,5 százalékponttal csökkenhessen a járulékfizetés – a fizetésemelés mértéke végül 12,8 százalék lett. A 2019. évi újabb két százalékpontos csökkentés feltétele már a reálbérek 2018-as legalább hatszázalékos növelése volt – a bérek ekkor 11,3 százalékkal emelkedtek, de mivel ezt 2,8 százalékos infláció is terhelte, a reálbérek 8,2 százalékkal lettek magasabbak. S majdnem ugyanez ismétlődik most is, amikor a tavalyi év 11,2 százalék körüli bérnövekedését kell korrigálni 3,4 százalékos inflációval, ami 7,4 százalékos reálbér-emelkedést jelent.
A bérfelzárkózás kormányzati ösztönzése nem csak magyar jelenség. Lengyelországban például idén januártól 15,6 százalékkal emelték a minimálbért. Ahogy Mateusz Morawiecki miniszterelnök kijelentette: le akarják zárni azt a fejezetet, amelyben Lengyelország a nyomott bérek és az olcsó munkaerő országa. Csehország szintén jelentős, 9,4 százalékos minimálbér-növelést jelentett be. Alena Schillerová pénzügyminiszter pedig leszögezte: a minimálbér-emelés jelentős lépés a bérszínvonal általános fölfelé mozdításához. Igaz, versenyképességi okokból ő valamivel alacsonyabb emelést látott volna indokoltnak, mint ami végül megvalósult…
A cseh miniszter szavaihoz hasonló dilemma egyébként a magyar bérszínvonalat a gyakorlatban is érinti. Euróban számolva, vagyis a nemzetközi összehasonlításokban ugyanis a magyar bérnövekedés számottevően kisebb, mint a forintban háromszor is meghaladott 11 százalék. Az Eurostat adatai szerint például 2018-ban kereken hét százalékkal nőtt a nettó magyar átlagbér – a különbözetet ugyanis elvitte a forint leértékelődése. Tavaly pedig januártól decemberig 2,5 százalékkal értékelődött le a forint, vagyis a devizában jegyzett bérnövekedés nyolc százalék környékére kerülhet. Bár elsőre fájdalmasnak hangzik a veszteség, valójában a leértékelődés mértéke szinte pontosan megegyezik az inflációval – vagyis devizában számolva épp annyira nőnek a magyar fizetések, mint a forintban történő számítás szerint a reálbér. A hétszázalékos magyar többlet egyébként egy százalékponttal magasabb a lengyelek és kettővel a szlovákok eredményénél.
– A kormány célja továbbra is az, hogy a jövőben is emelkedjenek a keresetek Magyarországon – hangsúlyozta évzáró sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter. Hozzátéve: 2010 és 2018 között a nettó keresetek reálértéke 40,6 százalékkal nőtt, a családi kedvezmények figyelembevételével pedig a növekedés 47,2 százalékos.
A táblázatok ugyanakkor azt is mutatják: Magyarországon a negyedik legalacsonyabb a nettó bérszínvonal az Európai Unióban, és ez különösebben nem változott az elmúlt években. A hosszú idősorokból pedig kiderül: hazánk már a kilencvenes évek nagy leértékelési hullámaiban elveszítette bérelőnyét a szomszédos országokkal szemben, és már az unióba is a negyedik legalacsonyabb átlagbérrel lépett be 2004-ben (és a lengyelek 2005-ben már meg is előzték hazánkat). A szlovákokkal és lengyelekkel szembeni jelentős leszakadást pedig 2006–2008 között szenvedük el, amikor az ikerdeficit és eladósodás szorításában befulladt a magyar gazdaság, miközben például Lengyelországban évi 15 százalékkal emelkedtek a fizetések.
Szarka Sándor – www.demokrata.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
