Bencsik András: Arról, hogy mi Európa

Bencsik András: Arról, hogy mi Európa

Egy alattomosan lopakodó vírus megállásra kényszerítette a világot. Kiderült, hogy az emberi civilizáció sérülékenyebb, mint hittük volna. Kiderült: a globalizmus számos előnye, példának okáért hogy repülőgépekkel megfizethető áron elérhetővé váltak a világ legtávolabbi pontjai, nem csupán lehetőség, hanem maga a veszedelem.

Kiderült továbbá, hogy az igazán nagy bajban az országok közötti szolidaritás csak csekély mértékben érvényesül, hiszen minden kormány a saját állampolgárain kíván először segíteni.

Kiderült az is, hogy az Európai Unió e nagy próbatételben elbukott. Képtelen volt megszervezni az európai szolidaritást, csupán sodródott az eseményekkel, és ma sincs stratégiája a járványból való kilábalásra, azt továbbra is a nemzetállamok küldetése megoldani. Ehhez képest az EU vezetése – mintha a vesztét érezné – egyre agresszívabban támadja azon országokat, amelyek ragaszkodnak saját nemzeti identitásukhoz.

Vajon mi történhetett? „Egy globális elit bevette magát az EP-be, ők akarják magukhoz vonni a nemzeti döntéseket. Ők akarnak dönteni a világ jövőjéről az emberek által választott vezetők helyett” – mintha a kérdésre válaszolt volna Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. És föltett ő is egy kérdést: „Mi Európa?” Majd így válaszolt rá: „A képviselők azt gondolják, hogy Brüsszelből áll. A kormányfők szerint az EU a nemzeti fővárosokban van, Brüsszel csak egy egyeztetési helyszín.”

Talán folytassuk a gondolatmenetet. Európa ugyanaz, ami volt azóta, hogy civilizációs értelemben Európáról beszélhetünk. Egy földrész, amelyet ma is lehanyatló és fölemelkedő nemzetek népesítenek be, amely egyenes ági örököse az idők hajnalán fogant egyiptomi civilizációnak, az ebből kinövő etruszk, hellén, majd latin kultúrának, a germán és szláv beáramlásnak és a nekünk sorsdöntő jelentőségű szkíta jelenlétnek, mely utóbbi kezdőpontját magunk sem látjuk, oly mélyen rejtőzik az idő kútjában.

Hírdetés

Európa folyamatosan változott, népek jöttek és mentek, ugyanakkor valahogy mégis állandó maradt, mert a megújulásokban mindig túlélt és átolvadt az újba mindaz, ami a régiből fontos. Karácsonykor például Jézus szimbolikus születésnapját ünnepeljük, tudván tudva, hogy ez a nap – vagy majdnem ez – korábban a Napisten jelképes halálának és újjászületésének ősi ünnepe volt. December 21-én este hal meg a Nap, ekkor a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal, hogy a téli napforduló másnapjára föltámadjon, és megkezdje tavaszig tartó diadalútját az égbolton.

A diadalút kezdetén születik meg Jézus. A halál és újjászületés misztériuma a kereszténység számára őbenne fogalmazódik meg megrázó pontossággal: talán épp ezért került a szimbolikus születésnap a téli napfeltámadást követő harmadik napra, de nem ez a lényeges ma már, hanem az, hogy újabb népszokások, de kereszténység előtti rítusok is keveredtek ebbe az ünnepbe, amely a kor divatjának megfelelően momentán egyre inkább a bevásárlás ünnepe lett.

Ahogy ebben az ünnepben is fölismerhető a múlt örökségeinek túlélése, úgy ebben lehet megragadnunk a modern európai létezés lényegét. Ahogy képtelenség úgy járni, hogy a lábunk ne érintse az út porát, képtelenség úgy létezni, hogy ne éljen bennünk tovább az évszázadok és évezredek öröksége. Szerintem erről beszélt, erről is beszélt a magyar miniszterelnök a Kossuth rádióban.

Bencsik András – www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »