Hét új szentet avatott XIV. Leó pápa október 19-én, vasárnap a Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmise keretében. Carmen Rendiles Martínez (1903–1977), a Jézus Szolgálói kongregáció alapítója nővértársaival együtt szeretettel szolgált a plébániákon, iskolákban és a leginkább rászorulók mellett. Liturgikus emléknapját május 9-én tartja az Egyház.
„Szent akarok lenni. Azt szeretném mondani, amit Szent Pál:
élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.”
Carmen Elena Rendiles Martínez bal kar nélkül született 1903. augusztus 11-én a venezuelai Caracasban. Nagy családból származott, ahol Isten jelenléte természetes módon áthatotta a mindennapokat: minden étkezés előtt és után imádkoztak, esténként együtt mondták a rózsafüzért, vasárnaponként szentmisére jártak és áldoztak.
Carmen már egészen fiatalon meghallotta az Úr hívását, hogy életét Isten országának szolgálatába állítsa. E hivatás mélységét abban élte meg, hogy nemcsak saját szívét, hanem sokak szívét közelebb vezette Istenhez. Ez volt Carmen anya meghívása, aki Krisztus iránti olthatatlan szomjúságot és a tökéletesség utáni vágyat érezve, Máriához hasonlóan, kimondta az igent. A tökéletességre vágyakozva – amit úgy értelmezett, mint Krisztussal való különleges azonosulást – vállalta a szüzességet, a szegénység követését és a gyermeki engedelmesség útját.
A közösségi életben Carmen anya előszeretettel fordult a szegények, a betegek és a papok felé, akikben nem volt nehéz meglátnia Krisztus arcát. A nővéreivel megélt testvéri életben, valamint a hivatásokért és a papi küldetésért mondott imádságban a Szentháromság misztériumát és az Egyház teljes életét látta visszatükröződni. Missziós tevékenységét áthatotta az apostoli lelkület mint az Úr üdvözítő akaratára adott válasz.
Gyermekkora nem volt mentes a fájdalmas megpróbáltatásoktól: e törékeny időszakban elveszítette az egyik testvérét és szeretett édesapját. Bal kar nélkül született – e rendellenesség ugyan okozott némi nehézséget a szerzetesi kongregációba való belépéskor, ám nem akadályozta meg abban, hogy kövesse a művészet és a rajzolás iránti kedvtelését, amelyről csak a legmélyebb hivatás kedvéért mondott le. Különös, hogy a boldoggá avatásakor elismert csoda éppen egy orvosnő beteg karjának meggyógyulása volt, aki egy műtét során nagyon erős áramütést kapott.
Szerzetesként a szentségimádás és a szenvedés voltak azok a tapasztalatok, amelyek leginkább Istenhez közelítették őt. Az adoráció számára nem pusztán jámborsági gyakorlat volt; élete Istennek szentelését folyamatos ünnepként élte meg. Egész életét az Úr kezébe helyezte, hogy Isten azt tegye vele, amit jónak lát; így a sikerek és az elért eredmények sem személyes célt jelentettek számára, hanem csupán az Úr akaratának megnyilvánulását. A szolgálat tehát nemcsak gyakorlat és cselekvés volt számára, hanem szemlélődés és imádság is, amely által sok papot nyert meg az Egyháznak.
„Istenben bízva mindenki, elsősorban a szegények előtt nyitotta meg szívét. Még a papok is különös gondoskodásában és szeretetében részesültek – sokuk számára bölcs, anyai tanácsadóvá vált. Lelki leányai iránt jóságos és szeretetteljes volt. A betegeket különös figyelemmel látogatta, támogatta, szolgálta és minden módon segítette. Sajátos vonása volt a szelídség, a tisztelet és a megbocsátás mindazokkal szemben, akik fájdalmat okoztak neki” – mondta Angelo Amato bíboros a Vatican Newsnak adott interjúban. (A bíboros vezette Carmen Elena Rendiles Martínez boldoggáavatási szertartását Caracasban 2018. június 16-án – a szerk.)
Carmen anya küldetése egyre inkább a legszentebb Oltáriszentség tisztelete és a papok apostoli munkájának támogatása felé irányult az imádság és a velük való együttműködés révén. Épp e karizma megőrzése érdekében kérte 1965-ben – a francia eredetű Jézus Szolgálói kongregáció (Ancillae Iesu a Sanctissimo Sacramento) venezuelai és kolumbiai tartományainak vezetőjeként – a francia ágtól való elválást, és Caracasban megalapította saját kongregációját, amely a Jézus Szolgálói (Servae Iesu) nevet kapta. Az alapító szellem megőrzését Isten akaratának beteljesítéseként élte meg, s ez az állhatatosság egyre mélyebben egyesítette őt a tabernákulumban jelen lévő Áldozattal. Jézus eucharisztikus jelenléte volt számára az az erőforrás, amelyből naponta merített, és fő küldetése mindig az volt, hogy saját és mások lelkében erősítse az Istenhez tartozás szentségét.
A szentség elérésének újszerű módja – ez Carmen anya fő öröksége, amelyet a világra és leányaira hagyott, amint arról írásai is tanúskodnak. Angelo Amato bíboros így fogalmazott: „Utolsó körlevelében arra buzdította nővéreit, hogy imádkozzanak a bűnösök visszatéréséért az Eucharisztiához. Ez a lelki végrendelet egyben felhívás mindenkihez – papokhoz, megszentelt életet élőkhöz és laikusokhoz –, hogy újítsuk meg keresztény életünket, és engedjük, hogy a szentség ereje átjárja mindennapjainkat.”
Forrás: Causesanti.va
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
