Belgium: ennyit a békés egymás mellett élésről

Belgium: ennyit a békés egymás mellett élésről

Ne legyen kétségünk afelől, Brüsszel, Párizs, London bevándorlók lakta negyedeiben ezekben a pillanatokban is sokan törik a fejüket, hogyan tudnának újabb szöget verni a liberális Európa koporsójába.

Miért? Ezt a kérdést írták fel krétával Brüsszel-szerte a házfalakra különböző nyelveken, leggyakrabban franciául. Pourquoi? Nem pont erre a kérdésre reagált ugyan, mégis válaszként értelmezhető Jiszráel Katz izraeli hírszerzési miniszter reakciója, aki a következőket mondta: „Ha Belgiumban továbbra is a csokoládéjukat eszik, szépen éldegélnek, nagyszerű liberálisként és demokrataként mutatják magukat a világnak, és továbbra is figyelmen kívül hagyják, hogy az ott élő muzulmánok egy része terrorcselekményeket készít elő, nem nyerhetik meg a terrorellenes harcot.”

Brüsszelben közben a gyászolók elénekelték az Imagine-t John Lennontól, határok, vallások nélküli békés világról álmodozva. Szép. Az izraeli miniszter idézett nyilatkozatában pedig hozzátette azt is: „Ha az ember nem nevezi nevén az ellenségét, nem tud ellene világháborút vívni.” Ne legyen kétségünk afelől, Brüsszel, Párizs, London bevándorlók lakta negyedeiben ezekben a pillanatokban is sokan törik a fejüket, hogyan tudnának újabb szöget verni a liberális Európa koporsójába, hogyan tudnák felszámolni az amúgy őket (vagy szüleiket, nagyszüleiket) befogadó züllött, „hanyatló” nyugati világot.

Amit mi minden hibájával, értetlenségével együtt még mindig szeretünk.

Biztonságpolitikai szakértők azt mondják, a terrorfenyegetettség megszüntetésére az egyetlen megoldás az Iszlám Állam teljes felszámolása lenne, illetve az önvédelemre való berendezkedés, az izraelihez hasonló biztonsági mechanizmusok kiépítése. Valóban, ezek a lépések fontosak lennének, még ha utóbbit jelentősen árnyalni is kellene. Ha megvalósulnának, Európa kapna egy kis időt, hogy aztán egy újraszerveződött terrorszervezet a biztonsági réseket kihasználva újra lecsapjon. 2001-ben (New York), 2004-ben (Madrid) vagy 2005-ben (London) sehol sem volt még az Iszlám Állam, mégis nyugati emberek százainak, ezreinek vére folyt. Ráadásul, szemben Izraellel, egy fél kontinens nem kerítheti be magát fallal, sok értelme nem is lenne, hiszen az ellenség, mint Katz úr volt szíves jelezni, már régen házon belül van. Mit lehet hát tenni?

Az aktuális migrációs nyomás csökkentése minden együttérzésünk mellett is elkerülhetetlen. Nyilván nem kell mindenkit kizárni, de a tömeges, jórészt kontrollálatlan vándorlást meg kell akadályozni! Nem bonyolult megállapítás ez, a nyugati közvélemény jelentős részét azonban eddig nem sikerült róla meggyőzni. Ám ez is csak részmegoldás.

A veszélyes elemek egy részét ki lehet iktatni, de a szórványos razziák nyomán elfogottak helyébe úgyis mindig újabb potenciális gyilkosok lépnek. Kiutasítani őket nem lehet, nincs hova, többségük francia, belga, német, vagyis valamely európai ország szülötte, állampolgára. A mostaninál jóval szélesebb körben kell fellépni a gyűlöletkeltőkkel szemben, el kell lehetetleníteni azokat a brüsszeli, párizsi, berlini hangadókat, akik tömegeket lázítanak a befogadó társadalom ellen. Fel kell térképezni, mi történik az európai mecsetekben, az összes olyan közösségben, ahol a gyűlölet szikrája kipattan, teljesen mindegy, mit gondol erről a naiv és idealista közvélemény. Ennek semmi köze ahhoz, hogy az iszlámot mint kultúrát amúgy tiszteljük, a velünk élő mérsékelt, békés (vagyis szerencsére a kisebbségen belül többségi) muzulmán embereket partnerként, akár barátként fogadjuk. Sokkal jobban meg kell szervezni a titkosszolgálatok munkáját, páncélos járművek látványos kivezénylése helyett a felszín alatt szükséges felderíteni, honnan jöhet a következő csapás.

Ennél is bonyolultabb lenne a geopolitikai egység megteremtése, a megállapodás mindenekelőtt abban, hogy a piszkos játszmákért és kétes üzletekért cserébe egyetlen nyugati állam sem szállít fegyvereket a gócpontokba, nem törekszik számára nem szimpatikus rezsimek megdöntésére. Ez egyelőre John Lennon-i illúzió, ám mindennek a kulcsa. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mekkora a nyugati államok, főként persze az Egyesült Államok felelőssége a mostani szíriai és iraki válságban, amely sok más jelenség eredője. Minderről persze a metróra szálló brüsszeli utas mit sem tehet.

Ennyit a határokról, a békés egymás mellett élésről. De a dalban szó esett még a vallásról is. Meglehet, a civilizációs ütközéseket sokan a muzulmán és a keresztény világ összecsapásaként értelmezik, de ez több szempontból sem pontos leírás. A megélt katolikus (vagy más, nem muszlim) hitet mint olyat a szélsőséges iszlamisták tekinthetik ugyan ellenségüknek, ám legalább valami rációt látnak benne. Tudják – nagyjából – értelmezni annak kereteit, értékeit. A széteső nyugati társadalmi renddel nem tudnak mit kezdeni, nem tudják hová tenni. Ez nem magyarázat tetteikre, de a motivációk megértéséhez érdemes ezt a tényt tisztázni. Keresztény jelképeket, templomokat Európában nem is ért közvetlen támadás, bárcsak így is maradna!

Határok, keretek, szigor. A többi illúzió. Sajnos a teljes biztonság is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »