SZFE-sztori 9. Sorozatunkhoz érkezett olvasói levél. „Korábban – valahol a múlt század vége felé – irodai dolgozók pletykáiból ismerni egy bizonyos tengerentúlról érkezett fax legendáját, amelyben az egyik elbocsátott operatőr hosszasan fejtegeti a közte és a rendező közötti nézetkülönbségek okait.”
Kép a Sátántangó című filmből – origo.hu
Egy film sikeressége több tényezőből áll. Legfőképpen függ a forgatókönyv minőségétől, a vizuális megoldásoktól, illetve a fő meghatározó tényezőtől, a rendezőkoncepciójától.
„vizuális koncepció: Tarr Béla, kamera: Medvigy Gábor” – olvasható az egyik legismertebb Tarr Béla filmnek, a Sátántangó végefőcímének soraiban. Elsőre nem gondolnánk, hogy ezzel a sorral bármiféle gond van, hiszen egy rendező előre kitalált koncepció alapján választja ki egy film operatőrét. Ám, pont ezért érthetetlen ez a megoldás Medvigy feltüntetése kapcsán, hiszen a világon mindenki tisztában van azzal a triviális ténnyel: a rendező koncepcióját veszi a kamera.
A Sátántangó több szempontból is az egyik legkultikusabb kortárs magyar filmalkotás, köztük Medvigy teljesítménye miatt. Ezt a munkát a kamera szó utáni kettőspont lényegében a semmivel tesz egyenlővé. Ilyenre nemigen volt példa Magyarország filmes közösségében, főleg egy olyan közösségben, ahol az emberi értékek, az emberi méltóság mindenek fölé van helyezve. Egy tárggyá varázsolni valakinek a nevét pedig korántsem nevezhető elegáns húzásnak.
A mára legendaként számontartott rendező az operatőrökkel való „különös” kapcsolatáról tavaly, egy októberi közleményében tett tanúbizonyságot, melyben a Színház- és Filmművészeti Egyetem megbízott rektorhelyettesét, a Werckmeister Harmoniák egyik operatőrét, Novák Emilt kérte számon: „Felháborított, hogy Novák Emil a Werckmeister Harmoniák operatőreként tünteti fel magát.” Írásában megemlíti, hogy Novákkal nem tudott együtt dolgozni, aminek okait nem részletezte a rendező, de hozzátette a következőt: „Ezúton szeretném világossá tenni, hogy a Werckmeister Harmóniák fő és meghatározó operatőre Medvigy Gábor volt.” Azonban, ha megnézzük a film stáblistáját, nem csupán az imént említett operatőrök neveit olvashatjuk, hanem még Gurbán Miklós, Patrick de Ranter, Erwin Lanzensberger és Rob Tregenza neveit is.
Felmerülhet jogosan a kérdés, hogy ha a film meghatározó operatőre Medvigy Gábor volt, mit keresnek a stáblistában felsorolt nevek? Kik határozták meg a film vizualitását az előkészületi munkák során? Miért szerepelnek egyáltalán a stáb névsorában? Miért kerültek fel a filmplakátokra világszerte? Egy-egy snitt miatt?
Találni interjút az operatőrökkel ennek kapcsán nemigen lehet. Korábban – valahol a múlt század vége felé – irodai dolgozók pletykáiból ismerni egy bizonyos tengerentúlról érkezett fax legendáját, amelyben az egyik elbocsátott operatőr hosszasan fejtegeti a közte és a rendező közötti nézetkülönbségek okait. Tarr Bélának szerencséjére lehet az a technológiából fakadó hiányosság, hogy nem lehet idézni az elhalványult írásból.
Nem kell filmkritikusnak lenni ahhoz, hogy megforduljon az ember fejében: a Werckmeister Harmóniák operatőréinek hosszú névsora nem különböző vizuális megoldásokról tesz tanúbizonyságot, hanem egyfajta bizonytalanságról. Pontosabban a rendező bizonytalanságáról.
Tarrnak ebbe a bizonytalanságba hét operatőrt sikerült berántania. A többi operatőrrel ellentétben Medvigyet ott is hagyta a Tarr-féle életérzésben, ugyanis tudniillik következőfilmjeibe nem vitte tovább Medvigy meghatározó vízióit.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
