A biztos szavazók jelentős többsége áll a kormányfő mellett, 2022-es riválisát harmadannyian látnák a helyén.
A biztos szavazók jelentős többsége, 58 százaléka Orbán Viktor miniszterelnököt támogatja, míg egykori kihívóját, Márki-Zay Pétert a megkérdezettek 18 százaléka szeretné kormányfői pozícióban látni – derült ki az Alapjogokért Központ legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából.
Az írásos összegzés szerint mintegy egy évvel a 2022-es országgyűlési választás után is töretlen Orbán Viktor népszerűsége, akit tízből hat magyar most is szívesen lát a miniszterelnöki székben.
„A 2010 óta hivatalban lévő kormányfő minden társadalmi csoportban nagyobb támogatottságnak örvend, mint korábbi kihívója, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje” – írták.
A jogi elemző intézet ennek okai között említi az ukrajnai háború kapcsán tanúsított
„békepárti testtartást”,
a munkahelyek aktív védelmét, a kibővített családpolitikai intézkedéseket, a 13. havi nyugdíjat vagy „az elhibázott brüsszeli” szankciók okozta infláció elleni fellépést.
Mint jelezték, ezek mind olyan ügyek, amelyekben a magyar választópolgárok többsége a nemzeti oldal álláspontját osztja, míg az ellenzék javaslatait elutasítja.
„Súlyosbítja a helyzetet az ellenzék pénteken tanúsított, magyar nemzeti érdeket figyelmen kívül hagyó magatartása, aminek következtében nem szavazták meg a kormánypártok békepárti határozati állásfoglalását, miközben a fegyverszállításokat szorgalmazó, saját módosító indítványaikat támogatták” – áll a közleményben.
Ismertetésük szerint
Márki-Zay Péter népszerűségi indexe a miniszterelnöki számokkal ellentétben „tartósan alacsony”.
Márki-Zay Péter jelenlegi, alig 18 százalékos támogatottsága híven tükrözi a baloldal eddigi politikájának „sikerét”, az ellenzéki pártok általános elutasítottságát – olvasható az összegzésben.
A közvélemény-kutatás módszertanáról azt közölték, hogy március 27-29. között telefonos adatfelvétellel, CATI-módszerrel készült, az 1000 fős minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »