#WeAreEU #WeAreNATO #WeAreMostHid – üzente a csallóközi Rigó Konrád a felvidéki magyaroknak. (Mi vagyunk az EU, mi vagyunk a NATO, mi vagyunk a Most–Híd.) A Facebook-galaxisban akkor jelent meg a fenti bejegyzés, amikor a Most–Híd (amelyről balga módon azt hittük, pillérestül, vegyestudatostul végleg elsodorta a Duna vize, vagy belesimult a magyar összefogásba) egy átlátszó kifogással felmondta az egyezséget a többi magyar párttal, majd egy „restart” és egy „congress” után gyorsan összebútorozott Mikuláš Dzurindával.
Azzal a liberális exkormányfővel, aki hátba szúrta a magyarokat. Amúgy mindegy, hogy kivel, a kérdés csak az, miért? De talán már az sem. Legfeljebb: mennyiért.
Magyarán, hogyan lehet úgy kapaszkodni a mentőcsónak oldalába, hogy közben ők forgassák a kormányrudat. S ha ez nem sikerül, merre lesz a kijárati ajtó. Pedig az az ajtó már akkor is nyitva volt, csak még néhány hónapig csapkodta a csallóközi szél, hadd higgye a buta felvidéki magyarja, hogy a hidasok maradékába szorult még némi becsület és önreflexió.
A „we are”-féle üzenet egyértelmű. Megérti a dobfeneki Babos Julis meg a mokcsamogyorósi Kovács Lajos is. De leginkább azok, akiknek szól. Mert csak nagy legények lehetnek ezek a Sólymosék, Rigóék, Agócsék, ha még ezek után sem adják fel. Nem elég, hogy európéerek és szivárványos zoknit viselnek, most már ők fogják megmenteni az Uniót, a NATO-t meg a Csallóközt is a szétrohadástól. Lehet, hogy Magyarországot is Orbán Viktor rémuralmától. A végcél a nyitott társadalom és az „ukrán projekt”, ami elhozza a szlovák Kánaánt, és ebből mi sem maradhatunk ki.
Mert szerintük a felvidéki magyarságnak az a történelmi küldetése, hogy felszámolja önmagát. Ez a világ legnormálisabb forgatókönyve, erről cikkeznek Soros papa lapjai, és ezért (is) gurulnak a dollárok Mittel-Európába. Erről írt a napokban a Pravda szlovák napilap is, megüzenve, az etnikai politizálásnak vége, eljött a „szakpolitika” korszaka, amikor nemzetiségre való tekintet nélkül lehet az ország boldogulásáért kavarni a kakit. A pártállami propaganda ezt úgy hívta: Na Slovensku po slovensky!
Az ország népessége azonban nem egyállagú és egyszínű exkrementum, hiába öntik össze a rózsás serblik tartalmát. Szlovákiában még mindig él közel félmilliónyi magyar, aki nem óhajtja felszámolni az identitását.
Ezért bukott meg a „nagy” társadalmi kísérlet, amelyet egyesek világszenzációként próbáltak eladni. A Most–Híd-projekt csúfos véget ért. Néhány éve, amikor Bugár Béla nagy elhatározással és közmegelégedésre kivonult a politikából, a számon volt: Sólymos László történelmi esélyt kapott, hogy feloszlassa a padlóra került, ideológiailag és tartalmilag kiüresedett pártot. Hogy nem élt a lehetőséggel, talán nem ő döntötte el, hanem azok, akiknek érdeke vagy megbízása volt a magyarság megosztása, végső soron felszámolása.
Komolyra fordítva. A felvidéki magyar politikai képviselet a komáromi nagygyűlés óta több esélyt is eljátszott.
Unalomig ismert a megyerendszer elfogadása utáni „majdnem” kilépés a kormányból, a Kuciak-gyilkosságot követő sumákolás és „majdnem” távozás. A súlyos események dacára hősiesen kitartott a csapat. Most pedig a maradék mosztosok találtak egy nevetséges indokot, ami nem más, mint Gyimesi György „politikai stílusa”. Szó se róla, roppant kényelmetlen lehetett a számukra, amikor Gyimesi egy tábla előtt felvázolta a párt mögött álló figurák pénzosztását a Kisebbségi Kulturális Alapnál. Ekkora sértést, az igazsággal való szembesülést valóban nehéz lett volna lenyelni és elfelejteni.
Mert a tetszhalálból felriasztott Most–Híd esetében nehéz lenne elvekről és nemes, közösséget szolgáló szándékról beszélni. Ezek számára csak az egyéni érdek a fontos. Ha pedig a felvidéki magyarság ismét (és talán utoljára) eltévelyedik és kiszorul a parlamentből, magára vessen. De azért bízzunk benne, hogy a mokcsamogyorósi meg a dobfeneki kapanyél elsül, we are-ék pedig savanyú ábrázattal nézhetik a végleg leszakadt hidat.
Megjelent a Magyar7 2023/21. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
