Beethoven izgalmas korszakával jön a Zenemánia

Beethoven izgalmas korszakával jön a Zenemánia

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Zenemánia – Az ifjú Beethoven című bérletsorozatával indítja az újévet. A fiatal generációt, mint minden évadban, ezúttal is a program beavató koncertjei kalauzolják a klasszikus zene rejtelmeinek világában. A vasárnapi beszélgetős koncertet Dinyés Dániel konferálja és vezényli. A karmesterrel beszélgettünk.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar egész évadon átívelő „beavató” koncertsorozatában, a Zenemániában idén Beethoven első három szimfóniája kerül terítékre. „A zeneszerző munkásságának egy olyan szakasza, amikor tulajdonképpen kialakul az, amit ma úgy hívunk: Beethoven-stílus” – magyarázta Dinyés Dániel.

A karmester megjegyezte: a zeneszerzőknél mindig van egy jól látható darab, ami után minden műve érdekessé válik, ami Beethoven esetében mindenképpen a harmadik, az Eroica szimfónia volt. A programban tehát az az út szerepel, amelyen a zeneszerzőből nemcsak a korszak, hanem talán az egész zenét meghatározó komponista válik – tette hozzá.

Hírdetés

Dinyés Dániel úgy véli, egy korszakos zeneműről voltaképp bármeddig lehet beszélni, miután mindenki eltérő dolgot lát benne, ezért is adják elő ezeket számtalanszor. „Pont az a csodálatos, hogy mindenki, aki elolvassa, ránéz, vagy elő akarja adni, mind-mind más és mást lát, innen lehet tudni, hogy egy zseniális műről van szó” – emelte ki a karmester, hozzátéve: szinte minden karmesternek megvan a maga Beethoven-ciklusa is.

Végül arra is kitért, hogy a sorozat alkalmával nem arra tesznek kísérletet, hogy a szimfóniák lényegét mutassák be, hanem azok egyfajta magyarázatát a sok-sok lehetséges közül.

Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »