Bedrogozva, bozótvágóval rajoskodtak Sopronban a romániai cigányok

Bedrogozva, bozótvágóval rajoskodtak Sopronban a romániai cigányok

Bedrogozva, bozótvágóval rajoskodtak Sopronban a romániai cigányok

Közlekedésrendészeti ellenőrzés során állítottak meg a soproni járőrök egy román rendszámú személyautót 2020. március 9-én, délután, Sopron belterületén. Az egyenruhások igazoltatták a sofőrt és két utasát, majd ezt követően az Audit is átvizsgálták. Jól tették…

Hírdetés

Az autó motorterében, egy zacskóban bruttó 153 gramm kábítószergyanús növényi származékot, utasterében egy baseballütőt, míg a csomagtartóban egy bozótvágó kést találtak a zsaruk.

A sofőr ruházatának átvizsgálása során egy boxer is előkerült a 34 éves férfi zsebéből. A rendőröknek mindhárom igazoltatott elismerte a helyszínen, hogy korábban kábítószert fogyasztott.

Az egyenruhások a gépjárművezetőt és két utasát – egy 21 éves nőt és egy 33 éves férfit – elfogták, és a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a velük szemben alkalmazott gyorsteszt mindegyiküknél pozitív eredményt hozott több drogra.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki mindhármukat, kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »