Istenem, soha nem fogom tudni meghálálni, hogy hatvanéves vagyok…
Vasárnap, reggel, kávé, hírek. Olvasom:
„Egy biológiai férfi nyerte az amerikai tini szépségversenyt.
Brian Nguyen – aki magát transzneműnek vallja – az első biológiai férfi, aki megnyert egy Miss America versenyt: ő vihette haza a Miss Greater Derry 2023 címet New Hampshire államban. A Miss Greater Derry ösztöndíjprogram 17 és 24 év közötti fiatal nőknek szól a hivatalos tájékoztató szerint – számolt be a Neokohn.”
Fénykép is van mellékelve a győztesről. Egy visszataszító, rossz külsejű, feltűnően dagadt „férfi” néz ránk arról a képről, természetellenesen kisminkelve, abnormális és undorító az egész. New Hampshire „szépségkirálynője”.
Felkutatom az emlékeimben a két ideillő filmet s két jelenetet azokból a filmekből.
Az egyik A hihetetlen család című animációs „családi film”, amikor a fiaim még kicsik voltak, legalább háromszor meg kellett néznem velük a moziban. Amúgy remek mozi volt, bár inkább felnőtteknek való, vagy fogalmazzunk úgy, felnőtteknek is.
Abban volt egy jelenet, amikor Mr. Irdatlan későn ér haza, ugyanis éppen meg kellett mentenie a világot, és a felesége, Nyúlányka, irgalmatlanul leszidja, hogy nem ment el a fiuk ballagására. S ekkor Mr. Irdatlan magában dörmögve azt mondja: – Ballagás? Miféle ballagás? Másodikból megy harmadikba, csak manapság minden alkalmat megragadnak, hogy piedesztálra emeljék a középszert…
2004-ben mutatták be azt a filmet, tizennyolc éve, és édes Istenem, hol vannak már azok a „boldog békeidők”, amikor a középszert emelték piedesztálra? Most, így írás közben rémlik fel egy másik jelenet a filmből: Mr. Irdatlan megment egy alakot, aki öngyilkos akar lenni. Kis idő elteltével pedig a bíróság előtt találja magát, ugyanis a megmentett beperli, amiért ő nem kérte, hogy megmentsék, ráadásul miközben megmentették, kificamodott a válla is.
És ekkor a bíróság eltiltja Mr. Irdatlant és az összes szuperképességű szuperhőst attól, hogy „szuperhősködjenek”, és arra kötelezi őket, hogy illeszkedjenek be a társadalomba, és „rendes” emberként éljék tovább az életüket. Így lesz Mr. Irdatlanból biztosítási ügynök…
Ennek a filmnek az alkotói szuperzsenik voltak és látnokok – tessék csak körülnézni!
A másik film a Nagy Lebowski. Minden idők egyik legjobbja. Ebben van, amikor Maude elviszi Lebowskit egy előadásra, amelyben egy kövér, formátlan, rusnya, középkorú férfi „balettozik” habos tütükében. Azt az arcot nem lehet elfelejteni, amit a Töki vág közben.
És most pont ugyanolyan arccal nézek magam elé, miközben nézem New Hampshire „szépségkirálynőjét”. És egészen egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogyan jutottunk idáig. Mikor lépett ki a filmekből minden szürreális elmebaj, hogy valósággá váljon, és megkövetelje magának a komolyan vételt, sőt az áhítatot?
Mondogatjuk, persze, hogy „hanyatlásvégi Róma”, meg „Nyugat alkonya”, meg egy civilizáció vége, meg a túlzott jólét mindig elmebajban végződik, ugyanis az emberek elveszítik emberhez méltó gondjaikat – mondogatjuk, de csak részigazságokat mondogatunk, amelyek valamiért sehogyan sem állnak össze egy nagy egésszé.
Mert tessék mondani: miképpen lehet „szépségkirálynő” egy dagadt, rossz külsejű, visszataszító férfi?! Mennyi ember elmezavara, kiégettsége, kognitív disszonanciája és tudathasadása szükséges ehhez?!
Egy pillanatra képzeljük el ezt az egészet! Megjelennek a színpadon a versenyzők. Csupa kedves, mosolygós, szép, fiatal lány, és közöttük az a rém. És mindenki pontosan tudja, hogy ez nem egy filmforgatás, nem is áprilisi tréfa, nem legénybúcsú és nem farsangi móka, nem, ez egy szépségverseny.
És akkor – gondolom, mert mindig így láttam, vagyis másképpen nem tudom elképzelni – felvonulnak a színpadon ők, a versenyzők, mindegyik a kezében tartja a számát. Igen. Vonulnak. Gondolom, előbb estélyiben, aztán fürdőruhában, aztán mondanak valami hülyeséget a világbékéről, aztán a zsűri zsűriz és döntést hoz. Na, én akkor szerettem volna kisegér lenni az asztal alatt, hogy halljam azt a döntéshozatalt.
Vajon akadt-e egy, csak egyetlenegy zsűritag, aki ki merte mondani a valót, vagyis hát azt, hogy: „Gyerekek, mit keres itt az a dagadt, ronda, visszataszító, abnormális pasi?! Ez most komoly, mert viccnek azért durva lenne?!”
Ismerve a mai világot, azt kell feltételeznem, hogy nem, egyetlen egy sem akadt. Ugyanis – ismerve ezt a mai világot, azt kell gondolnom – kétféle ember ült abban a zsűriben. Az egyik fajta ugyanolyan volt, mint a későbbi győztes. A másik fajta meg attól rettegett, hogy ha ki meri mondani a valóságot, akkor meghurcolják, kicsinálják, pellengérre állítják és tönkreteszik.
Így aztán előbb összenéztek, felismerték egymás tekintetében, hogy mi a megfelelő cselekvés ebben a helyzetben, majd egymásra licitálva mindegyik elmondta, miszerint a dagadt, visszataszító, abnormális pasi a legszebb. De ha nem is a legszebb, de mindenképpen a legbátrabb és a legklasszabb, amiért így fel merte vállalni saját magát, vagyis nem is kérdés, kinek kell megnyernie a versenyt.
És lőn.
És megnyerte.
Aztán boldogan és büszkén odaállt a kamerák elé, papírzsebkendővel felitatgatta örömkönnyeit, és így szólt:
„El vagyok ragadtatva, hogy én lehetek az első transznemű nő, aki helyi Miss America cím birtokosa, és remélem, hogy mindenkit büszkévé tudok tenni. […] Izgatottan várom a szolgálati évemet, és hogy áprilisban versenyezhessek a Miss New Hampshire címért, hogy mindannyian büszkék lehessetek rám.”
Hidd el, baba, sikerülni fog! Ma azokat az időket éljük, amikor a te álmaid a fontosak, a te álmaid nyertek polgárjogot, a te álmaid a nagyszerű álmok. S hamarosan további álmok fognak megvalósulni, további álmoknak fog tapsikolni a világ.
Már nem kell sokat várnunk a vakok célbalövő versenyére. A lábszépségverseny győztesének pedig nem lesz lába, egy sem, mivel levágta szegénynek a vonat. Mind a kettőt. De nehogy már ez az apróság keresztbe tegyen az ő álmainak! A katolikus szüzek szép beszéd versenyét egy ateista prosti fogja megnyerni egy slam poetryvel, és meg lesz majd magyarázva.
A marhasteakfaló versenyen egy vegán fog diadalt aratni, aki mindenmentes szója lattét fog kortyolgatni eltartott kisujjal, és a zsűri egyhangú döntése alapján ő, igen, éppen ő a legjobb steakfaló, mert nem kell leragadni mindig a hülye konvencióknál. (Arról nem is beszélve, hogy a mindenmentes szója latte mennyivel kevesebbet f…ngik, mint egy tehén…)
És így tovább.
S ami a legrettenetesebb: nincs már egy gyerek sem, aki arrafelé járva, kicsi, maszatos ujját az elmebaj felé emelve így kiáltana fel: De hát a király meztelen! Nincs már ilyen kisgyerek, ugyanis már az óvodákban drag queenek olvasnak fel meséket arról, hogyan veszi feleségül a királyfi a szomszéd királyfit.
Istenem, soha nem fogom tudni meghálálni, hogy hatvanéves vagyok…
Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
