Bayer Zsolt: Vajon velük mi lesz a baj?

Bayer Zsolt: Vajon velük mi lesz a baj?

Itt a két új rektorhelyettes. Ideteszem a wikiből kimásolt életrajzukat. Nagyon kíváncsi vagyok, velük mi lesz a bajuk a „felkenteknek”. Hacsak az nem, hogy Zalán salgótarjáni, Novák pedig Ausztráliába emigrált, ahelyett, hogy az MSZMP-kongresszuson fejtette volna ki véleményét a „szocialista embertípus megteremtésének szükségességéről”…

NOVÁK EMIL

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Született 1954. július 30. (66 éves)

Állampolgársága magyar

Foglalkozása operatőr, filmrendező

Iskolái Színház- és Filmművészeti Főiskola (1978–1982)

Kitüntetései Balázs Béla-díj (1984)

Novák Emil (Budapest, 1954. július 30. –) Balázs Béla-díjas magyar operatőr, filmrendező; a Magyar Filmakadémia alapító tagja, 2018-ig első elnöke, majd ügyvezető elnöke, a Magyar Operatőrök Társaságának (HSC) elnökségi tagja; az Európai Operatőrök Szövetségének (IMAGO), valamint a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. Novák János testvére.

1972-től a Mafilmnél dolgozott, mint fotós és segédoperatőr. 1978-ban vették fel a Színház és Filmművészeti Főiskola operatőri szakára, Illés György és Vagyóczky Tibor osztályába. A főiskolán tévé-rendezést Dömölky Jánostól és Horváth Ádámtól, filmrendezést Szabó Istvántól és Fábri Zoltántól tanult. A főiskola elvégzése után újra a MAFILM-nél dolgozott 1987-ig, amikor Ausztráliába „emigrált”. 1991-ben ausztrál állampolgárságot kapott.

1989-től 1991-ig az Ausztrál Filmiskola hallgatója volt, és 1991-ben diplomát szerzett a filmszakon. 1991-től részt vett a sydneyi 31-es tv-csatorna létrehozásában és munkájában, amely 22 különböző etnikai csoport közös csatornájaként jött létre, és ahol az igazgatósági tanács tagja volt 1997-ig. Ebben az időszakban két éven keresztül megszervezte a 31-es csatorna magyar nyelvű adásait, és részt vett azok készítésében. Sydneyben emellett elsősorban reklámfilmek készítésével foglalkozott. 5 éven keresztül állt szerződésben a sydney-i Manifesto Film produkciós irodával, majd 1997-ben a Paper Back Film produkciós cég társtulajdonosa lett Gregory Read-del közösen. Ausztrál állampolgár. 2001-ben családi okok miatt visszatért Magyarországra.

A magyar kulturális életben 1970 óta vesz részt – Jancsó Miklós és Gyurkó László 25. Színházának produkcióinál fotósként működött közre, és részt vett több produkcióban is pl: Cseh Tamás Dal nélkül, Novák János Ló kérdez Ady-est. Ragályi Elemér mellett volt segédoperatőr, később több filmjében II. kameránál operatőr. Dolgozott Jankura Péterrel, Tóth Jánossal és Illés Györggyel. A főiskola évei alatt két szentendrei Művészeti Főiskolák Fesztiváljának volt a főszervezője. Az 1980-as évektől kezdve fotókiállításai voltak, többek között a szentendrei Vajda Lajos Stúdió Galériában és a szentendrei Templom téren is. Önálló kiállításainak sora Ausztráliában is folytatódott, ahol a legpatinásabb sydney-i magángalériában, a Holdsworth Gallery-ben állított ki 1994-ben és 1996-ban. 1992-ben megalapította Sydneyben a Museum of Hungarians képzőművészeti társaságot, ennek keretében megszervezte az első Magyar Filmhetet a sydney-i Valhalla moziban, a Magyar Filmunió segítségével. Ezen a filmhéten többek között Jancsó Miklós, Szabó István, Jeles András, Gárdos Péter, Huszárik Zoltán filmjeit vetítették. A társaság tagjai Sydneyben élő magyar származású képzőművészek voltak: többek között Iványi Norbert, Balla Juli és Miszlay Sándor. 1993-ban az Őszi Fesztivál keretében kortárs ausztrál őslakos képzőművészek alkotásaiból szervezett kiállítást a Vigadó Galériában, és a kiállítás idejére mind a hat kiállító művészt sikerült vendégül látni Budapesten. 2017-ben az IMAGO csoportos fotókiállításán vesz részt Gdańskban.

1997-ben a MOH tagjainak a Műcsarnok Dorottya utcai kiállítótermében csoportos kiállítást szervezett. A 90-es évek közepétől sikeresen valósította meg két egymástól távoli ország kulturális programjainak folyamatos kétirányú cseréjét.

2004-ben a sydney-i Tropfest mintájára Budapesten is megrendezte a Tropifilm Fesztivált [1] a Kultiplexben, amely 7 perces rövidfilmek versenye. 2005-ben másodízben is megrendezték a fesztivált – a nagy siker és a filmek növekvő színvonala alapján a jövő évi fesztivál nyertes filmjét benevezik a sydney-i versenyre, amely egyébként a világ legnagyobb rövidfilm fesztiválja.

2004-ben alapította meg a Magyar Operatőrök Társaság Aranyszem Operatőr Fesztiválját.[2]

2018-ban Romwalter Béla Richyvel megalapítja a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr díjat, amely az Aranyszem Operatőr verseny folytatásaként rendeznek meg minden évben.

2003 tavaszától együtt dolgozott Szabados Róberttel a pomázi Stern Film Stúdió tervezésén és kivitelezésén. 2004-től a Filmiroda Art bizottságának tagja. 2006-ban alapította meg az Operatőrök Társaságának filmszakmai képzését, a HSC Stáb iskolát, az első szakmai filmképzést Magyarországon. A 40. és a 41. Magyar Filmszemle szervező bizottságának elnöke.

2006-ban alapította meg a Magyar Operatőrök iskoláját a HSC Stábiskolát, a hazai filmes szakember képzés központját.

2015 óta a Magyar Filmhét (Magyar Mozgókép Szemle) szervezője, a Magyar Filmdíj producer-rendezője.

2016-tól a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű Fotó, Film Média szakának tanára.

Filmjei

Operatőrként

Üvegfény (1981) [ rendező és forgatókönyíró is]* Bűvös pillanatok (1982) (rendező és forgatókönyvíró is)

Polak Wengry (1982)

Hosszú vágta ( 2nd unit DOP) (1983)

István, a király (1984)

Villanyvonat (1984)

Felhőjáték (1984)

Mária-nap (1984)

Csak egy mozi (1985)

Tavaszi kivégzés (1985)

Linda (1986)

Zuhanás közben (1987)

Varázslat – Queen Budapesten (1987)

Szerelem második vérig (1988)

Journey of a Lifetime (1989)

Flutter (1991)

Erkel Ferenc: István király. Zenés TV színház (1993)

Széttört álmok. A 70-és évek és a Syrius. (1993) zenés dokumentumfilm

Love Until (1995)

Spirits of the Carnival (1996)

Barátok közt (1998)

Werckmeister harmóniák (2000)

Sacra Corona (2001)

Márton partjelző fázik (2002) tv-film

Sobri ponyvafilm (2002) (rendező és forgatókönyvíró is)

Sobri 1-6 sorozat (2003)

Magic Klezmer (2004)

A temetetlen halott (2004)

El Camino – Az út (2005)

A fogság nyomában I-V. (2006) (rendező is)

Utolsó jelentés Annáról (2009)

Ideje az öregségnek (2011) (rendező, forgatókönyvíró és producer is)

Werkfilm Senki szigete (2014)

Argo 2. (2015) 2nd unit DP

Cinematographer (2017) ( rendező, producer, forgatókönyv, szereplő)

Laci és Vili. A magyar operatőri iskola története (2018) (rendező, operatőr)

Rendezőként

Üvegfény (1981)

Bűvös pillanatok (1982)

Flutter (1991)

Journey of a Lifetime (1989)

Széttört álmok. A 70-és évek és a Syrius. (1993)

Sobri ponyvafilm (2002)

Sobri 1-6 sorozat (2003)

Fogság nyomában 1–6 sorozat (2003)

Magical Klezmer (2004)

A legenda (2005)

Igazából apa (2010) (forgatókönyvíró is)

Ideje az öregségnek (2011)

Werkfilm Senki szigete (2014)

Cinematographer (2017)

Hírdetés

Laci és Vili. Történetek a magyar operatőr iskoláról (2018)

Producerként

Széttört álmok. A 70-és évek és a Syrius. (1993) zenés dokumentumfilm

Végjáték (2007)

Vasárnap (2007)

Ideje az öregségnek (2011)

Cinematographer (2017)

Laci és Vili. Történetek a magyar operatőr iskoláról.(2018)

Könyvei

Angol-Magyar Filmes szó-tár (2010)

Hungarian Cinema (2014) Fotóalbum

Novák Emil: Az én operatőr iskolám – Történeket a Magyar Operatőr Iskola történetéből (2015)

Piano (2015) Fotóalbum

Orszáczky Miklós Jackie Antológia /számozott példányszámú kiadvány/(2018)

coda/ Orszáczky Miklós Jackie Antológia pótfüzete (2018)

Bojkovszky Béla fénymester (2019)

 

 

ZALÁN JÁNOS

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Született 1966. március 28. (54 éves)

Salgótarján

Iskolái

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium

Színház- és Filmművészeti Egyetem

Kodolányi János Egyetem

Aktív évek 1987–

Híres szerepei Kisváros – Gróf András

Tevékenység igazgató, tulajdonos, szinkronhang, tanár

További díjak Balázs Béla-díj (2019)

Zalán János (Salgótarján, 1966. március 28. –) Balázs Béla-díjas producer, színész, magyar színházigazgató. Több, filmművészettel kapcsolatos cég ügyvezető igazgatója, tulajdonosa, közreműködője, média és kommunikáció témaköri egyetemi megbízott előadó. 2013 és 2015 decembere között Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészeti Kollégiumának vezetője. 2015. januárjától a Pesti Magyar Színház igazgatója. 2018. augusztus 30-ától az újjáalakult Színházművészeti Bizottság elnöke.

1984-ben érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaként. Már egészen fiatalon megfogta a film világa, ezért döntött úgy, hogy színész lesz. 1985-1986 között a Nemzeti Színház Stúdiójába járt, majd 1987–1991 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színművész szakának hallgatója, Horvai István és Kapás Dezső osztályában. 2005–2007 között elvégezte a Kodolányi János Főiskola Televízió és reklám szakát, 2008–2009 között pedig a londoni Middlesex University(wd) budapesti kampuszán[1] Master of Arts(wd) in Marketing Communications (marketing-kommunikáció művészi mester-)[2] képzését, angol nyelven. M. Tóth Géza témavezető mellett szerezte meg abszolutóriumát a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájában[3] 2017-ben pedig PhD tudományos fokozatát film és videóművészet tudományágban, melynek kutatási területe az audiovizuális tartalmak (film, televíziós sorozat, internetes tartalmak) elérhetővé tétele a látássérültek számára.[4] Ezzel párhuzamosan 2015-ben az általa vezetett Pesti Magyar Színházban bevezette vakok és gyengénlátók segítésére az – országosan elsőként – intézményesített audionarrációt, ahol ingyenes mobilapplikációt is elérhetővé tettek a színházi előadások élő közvetítéséhez.[5] Második doktori fokozatát (DLA) 2018-ban szerezte[6] meg. Doktori fokozatának kutatási területe: a színházi élmény elérhetővé tétele a kihívással élők, elsősorban a látássérültek számára.

1994-ben megalapította a Masterfilm Ltd. (ami neve 1999-től[7] Masterfilm Digital Kft.) szinkronstúdiót, aminek tulajdonosa és ügyvezetője. 2000-től a Digital Media Services Kft., 2005-től az Eurosport, 2007-től az Eurosport 2 élő sportközvetítésekért felelős cég magyarországi ügyvezető igazgatója is. 2010–2016 között[8] az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének megbízott előadója. 2013. december 16-tól 2015. december 31-ig az NKA Színház- és Táncművészet Kollégiumának miniszteri hatáskörben kinevezett vezetője volt.[9][10] 2014 szeptemberében Balog Zoltán az ő igazgatói pályázatát választotta a Pesti Magyar Színház vezetésére, aminek 2015. január 1-jétől igazgatója. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere 2018. augusztus 30-ától pedig az újjáalakult Színházművészeti Bizottság elnökévé választotta.[11]

Számos szinkronszerepben hallható és szerepelt filmekben, sorozatokban is. Színházban – stúdiós és főiskolai évei után – a budapesti Játékszín, a Komédium, az Újpest Színház és a Vidám Színpad előadásiban játszott.[12] Részt vett a Disney Channel, Warner Bros. Cartoon Network, a National Geographic Channel, a Hallmark Channel, az MTM-SBS TV, régebben az Animal Planet, a Diginet Discovery és a FoxKids Channel csatornák magyar nyelvű adásainak gyártásában.

 

Szinkronszerepei

New York árnyai (Shadows, 1959.): Ben – Ben Carruthers

A nagyfőnök (Tang shan da xiong, 1971.): Hsiu Chien – James Tien

A lordok bandája (The Lord’s of Flatbush, 1974.): Chico Tyrell – Perry King Perry King

A fejvadász (L’alpagueur, 1976.): Costa Valdez – Patrick Fierry

Gyilkos kiáltás (The Shout, 1978.): Robert Graves – Tim Curry

Superman 3. (Superman III, 1983.): Jimmy Olsen – Marc McClure

Ator, a legyőzhetetlen (Ator l’invincibile 2, 1984.): Ator – Miles O’Keeffe

Fletch (Fletch, 1985.): Alan Stanwyk – Tim Matheson

III. Lupin – Babilon aranykincse (Rupan sansei: Babiron no Ôgon densetsu, 1985): Goemon Ishikawa – Makio Inoue

Szent Elmo tüze (St. Elmo’s Fire, 1985.): Kirby Keger – Emilio Estevez

Teen Wolf (Teen Wolf, 1985.): Scott Howard – Michael J. Fox

Utánunk a KGB (Hamos sto aigaio, 1985.): Bobby – Clayton Norcross

Sárkány szeme (Fight to Win, 1987.): Ryan Kim – George Chung

A bökkenő (Glitch!, 1988.): T.C. – Will Egan

Démonok birodalma (Demonwarp, 1988.): Fred Proctor – Hank Stratton

Keresztanya (Married to the Mob, 1988.): Mike Downey – Matthew Modine

A megnevezhetetlen (The Unnamable, 1988.): Howard Damon – Charles Klausmeyer

Mentőakció (The Rescue, 1988.): J.J. Merrill – Kevin Dillon

A vadnyugat fiai (Young Guns, 1988.): William H. Bonney – Emilio Estevez

Karatetigris 3. (No Retreat, No Surrender 3: Blood Brothers, 1990.): Will Alexander – Loren Avedon

Ski Patrol (Ski Patrol, 1990.): Jerry Cramer – Roger Rose

Svindlerek (The Grifters, 1990.): Roy Dillon – John Cusack

Frankenstein iskolaévei (Frankenstein: The College Years, 1991.): Mark Chrisman – William Ragsdale

Megfigyelés alatt (Under Surveillance, 1991.): Joel – Gale Hansen

Amerikai szamuráj (American Samurai, 1992.): Kenjiro – Mark Dacascos

A túlvilág kapuja (The Gate II: Trespassers, 1992.): Terrence ‘Terry’ Chandler – Louis Tripp

Geronimo – Az amerikai legenda (Geronimo: An American Legend, 1993.): Britton Davis hadnagy – Matt Damon

Lángoló ring 2. (Ring of Fire II: Blood and Steel, 1993.): Brad – Dale Jacoby

Made in America (Made in America, 1993.): Tea ‘Süti’ Walters – Will Smith

Napok romjai (The Remains of the Day, 1993.): Cardinal – Hugh Grant

Az ördögkatlan (Arctic Blue, 1993.): Eric Desmond – Dylan Walsh

A holló (The Crow, 1994.): Eric Draven – Brandon Lee

Alvilági átverés (Inferno, 1997.): Ravi felügyelő – Madhavan

Az áruló csókja (Judas Kiss, 1998.): Ruben Rubenbauer – Til Schweiger

Vakrepülés (Pushing Tin, 1999.): Nick Falzone – John Cusack

A kis hableány 2. – A tenger visszavár (The Little Mermaid II: Return to the Sea, 2000.): Eric herceg (hangja) – Rob Paulsen

Némó nyomában (Finding Nemo, 2003.): Bob, a csikóhal apuka (hangja)

Lemony Snicket – A balszerencse áradása (Lemony Snicket’s A Series of Unfortunate Events, 2004): Lemony Snicket – Jude Law

Stepfordi feleségek (The Stepford Wives, 2004.): Walter Kresby – Matthew Broderick

1408 (1408, 2007.): Mike Enslin – John Cusack

Grace nélkül az élet (Grace Is Gone, 2007.): Stanley Phillips – John Cusack

Miért éppen Alaszka? (Northern Exposure, 2008. 1-4. évad) Dr. Joel Fleischman – Rob Morrow[13]

Védelmi kód (The Numbers Station, 2013.): Emerson Kent – John Cusack

Térkép a csillagokhoz (Maps to the Stars, 2014.): Dr. Stafford Weiss – John Cusack

Baywatch (Baywatch, 1991.): Harvey Miller – Tom McTigue

Szinkronrendezői munkássága

Vérbeli hajsza (Innerspace, 1987) – 1994, Masterfilm (Digital) Kft.

Rejtőzködő 2. (The Hidden II, 1994) – Masterfilm (Digital) Kft.

Nemesis 4. (Nemesis 4: Death Angel, 1996) – Masterfilm (Digital) Kft.

Filmes, tv-s szerepei

Lesz még nekünk szebb életünk… – Összeállítás Erdélyi Mihály operettjeiből (zenés műsor) – szereplő[14]

Szemet szemért (tévéfilm, 1984)[15]

Szomszédok (tévésorozat, 1991) – epizódszereplő[16]

Bukfenc (vígjáték, 1993) – rezonőr[17]

Szellő szárnyán – Huszka Jenő filmoperettjei (zenés műsor, 1993) – műsorvezető

Kisváros (tévésorozat, 1993–1998) – Gróf András / Gróf András őrmester

Kisvasutak (7 részes ismeretterjesztő dokumentumfilm-sorozat, 2002) – közreműködő

Kérnék egy kocsit (4 részes játékfilm-sorozat, 2001-2002) – borhamisító[18]

1000-szer Júlia (film, 2007)[19]

A magyar Schindler (dokumentumfilm, 2016) – narrátor[20][21]

Produceri munkássága

Rabbi sorsok Magyarországon (az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület és a Magyar Művészeti Akadémia között létrejött támogatási szerződés alapján, dokumentumfilm, 2016)[22][23]

Kisvasutak (7 részes ismeretterjesztő dokumentumfilm-sorozat, 2002)

Kérnék egy kocsit (4 részes játékfilm-sorozat, 2002)

Eltolt határok – Kitoloncolt népek (7 részes dokumentumfilm-sorozat, 2003)

Nincs út haza (No Way Home, 1996) – produkciós vezető

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »