Bayer Zsolt utolsó figyelmeztetése

Bayer Zsolt utolsó figyelmeztetése

A minap még a parlamentben is téma lettem, amiért annak neveztem Manfred Webert, ami: gyáva sz…rjankónak. Szabó Tímea ugrott neki a miniszterelnöknek emiatt – az a Szabó Tímea, aki amúgy O1G táblák alatt szokott tüntetgetni, és mélyen meg van róla győződve idegbeteg és becstelen társaival együtt, hogy az a demokrácia, míg emez a nácizmus. Persze mindez teljesen lényegtelen és érdektelen, csak azért hozom ide, mert megmagyarázza azt, Weber miért az, ami.

Weber nyomorult ember. Már abban az értelemben, hogy az ember bizony nyomorulttá válik, ha soha nem mondhatja ki őszintén azt, amit gondol. Ennek oka pedig az a bizonyos „soft power”, a civil szervezetektől a sajtóig, amely ma Nyugaton – és különösen Németországban – egész egyszerűen meghatározza a politikusok és immáron az egyszerű polgárok szólás- és gondolatszabadságát is.

Ha ma Németországban nyilvánosan és „visszaesőként” bírálni mered mondjuk a migrációs politikát, rosszat mondasz a migránsokról és jobboldali, keresztény, határozottan konzervatív véleményt hangoztatsz, ne adj’ isten fenntartásai­dat hangoztatod a genderelmélettel kapcsolatban, kirúgnak a munkahelyedről.

Ha politikusként teszed ugyanezt, szintúgy véged van: a sajtó és a „civilek” szét fognak szedni, a nyilvánosság vesztőhelyeire hurcolnak, és pillanatok alatt véget vetnek álmaidnak, ambícióidnak, reményeidnek és karrierednek. A legnagyobb találmány pedig az, hogy mindezt liberális demokráciának becézgetik, s jó Pangloss mesterként ismételgetik, hogy ez a létező világok legjobbika.

Szájer József meséli: miközben éppen ő vezeti a néppárt frakcióülését, egy finn képviselőtársa kiírja a Twitterére, hogy „a Fideszt kizártuk a frakcióból is”; mikor megkérdezi szegény hülye finnt, hogy ez most mi volt, akkor azt a választ kapja, hogy „nekem odahaza ezt kell kommunikálnom, különben szétcincálna a sajtó”.

Weber (és a többi) nyomorult emberek. Annyit kell hazudniuk, hogy elnyerjék a velejéig „liberális” (valójában náci) soft power kegyét, hogy a végén nincs más választásuk, mint önmaguknak is hazudni.

Hírdetés

Ismerős? Persze hogy ismerős! Erről szólt a kommunizmus. A senkiházik hatalmáról mindenki és mindenek felett, s a tehetséges, ambiciózus, törekvő, valamire jutni akaró emberek előbb-utóbb beadták a derekukat. Hogy előrejussanak, hogy megvalósíthassák álmaikat. Megtanultak hallgatni, hazudni, az elvárásoknak megfelelően beszélni, aztán beléptek a pártba is, ha nagyon muszáj volt, és azt hazudták maguknak, ez még belefér.
Persze lehetett azért mást is csinálni. Hogy aktuálisak legyünk, például lehetett új politikai mozgalmat, pártot is alapítani, mondjuk a Fideszt. És ki lehetett mondani, jó hangosan: „Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra.”

A Nyugat nyomorultjai, közöttük Weber nem ezt az utat választották. Hanem megtanultak hazudozni, sunyítani, lapítani, megtanulták elárulni elveiket, gondolataikat, hitüket és barátaikat, és hogy meg ne bolonduljanak, megtanultak hazudni önmaguknak is. Így lettek jó káderek, magas polcra várományos, kifogástalan politikusok.

Vagyis gyávák és becstelenek. És kijelentik, hogy nekik immáron a mi szavaza­tainkra sincs szükségük, nem akarnak a mi szavazatainkkal bizottsági elnökök lenni. Nos, Weber „úr”, itt van végre egy közös pont, végre valamiben egyetértünk: mi sem akarjuk, hogy maga a mi szavaza­tainkkal legyen bizottsági elnök. Maga ugyanis az, ami.

És kénytelen vagyok megismételni önmagam: kifelé, de azonnal ebből a mocsárból! Nem lehet sokáig ilyen gyáva gazemberek között elvszerűnek, önazonosnak maradni. Kifelé a néppártból, de gyorsan!

Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »