Bayer Zsolt: Ugocsa non korona

Bayer Zsolt: Ugocsa non korona

Sajnos mai tudásunk alapján kimondható, hogy nem fogjuk megúszni a koronavírust – az Ugocsa non coronat nem lesz elegendő.

Egy magyar fertőzött már van. A Japán partjainál vesztegzár alatt lévő luxushajó egyik magyar dolgozójának tesztje lett pozitív. Kíváncsian várjuk, mikor szólal fel majd a Parlamentben az első ellenzéki képviselő, hogy a megfertőződött magyar betegségéért Orbán Viktor a felelős. Ne aggódjanak, a DK (diplomás kommunisták) háttéremberei már dolgoznak ezen a projekten.

Addig is, egyelőre örvendjünk, hogy az országban eleddig nincs fertőzött ember, és amit lehetséges, azt megteszik az illetékesek, hogy ez így is maradjon. A kérdés viszont az, megállítható-e a vírus a magyar határoknál. A válasz pedig az, hogy valószínűleg nem.

Gondoljuk csak el: immáron második hónapja ismerjük egyáltalán a fogalmat, hogy „koronavírus”. Amely vírus megjelent valahol, elképzelhetetlen messzeségben, Kína Vuhan nevű városában. (Jó, ha tudjuk, hogy ez az a kínai város, amelyben víruslaboratórium működik, ahol vírusokat kutatnak vagy éppen állítanak elő, talán katonai célból is, és mit ad Isten, éppen itt szabadul el az ismeretlen. Akinek ilyenkor eszébe jut mindenféle, az nyilván összeesküvés-hívő, így nem beszámítható. Az ilyesmit ezzel a mondattal ildomos és szükséges elintézni…)

Szóval megjelenik Vuhanban a vírus, majd nem egészen két hónap elteltével vesztegzár alá veszik Észak-Olaszországot. És vesztegzár alatt áll egy hajó Japán partjainál. És bent van a „korona” a franciáknál és a németeknél is. Ezalatt megállíthatatlanul terjednek a rémhírek is, a valós hírek is, egyesek igyekeznek apokaliptikussá növelni a veszélyt, mások megpróbálják bagatellizálni. Van, aki szerint itt a legújabb kor pestise, Isten büntetése, más azt mondja, a gyógyszergyártók bulija az egész, hiszen egy normális évi, menetrendszerű influenzajárványban nagyságrenddel többen halnak meg, mint ahányan vannak a koronavírus áldozatai. De a félelem, a hisztéria már elterjesztve, most majd hamarosan jön a szérum, amit aranyáron fog felvásárolni az egész világ.

Hírdetés

Körülbelül ezek a hírek és a vélemények, a valós félelmek és a generált hisztériák, amelyek között kénytelenek vagyunk egyensúlyozni. S persze itt van nekünk külön a DK (megpróbálja az Úr, akiket szeret) meg a többi ellenzéki „képviselő”, akik a végtelenül ostoba és aljas emberek ellentmondást nem tűrő határozottságával értenek mindenhez (mindenhez is), így természetesen a koronavírushoz és annak „megállításához” is, és ebbéli okoskodásaiknak hangot is adnak a maguk penetráns és bicskanyitogató modorában. Persze most is ez legyen a legnagyobb bajunk. A kutya ugat, a karaván halad. De az kétségtelen ténynek tűnik, hogy meg kell barátkozzunk a gondolattal: a vírus át fogja lépni a magyar határt is.

Ebben a pillanatban, ahogyan önök e sorokat olvassák, valószínűleg ezrek jönnek-mennek éppen a határainkon, s egyszerűen nincsen rá mód, hogy minden embert ellenőrizzünk. Illetve van: ha lezárjuk a határokat és bevezetjük a teljes határellenőrzést. Isten ne adja, hogy erre sor kerüljön, de még ez is előfordulhat. Persze nagyon érdekes lenne látni, hogy ha erre sor kerülne, mit mondana a mindenhez is értő ellenzéki képviselő a Parlamentben. Borítékolhatjuk, hogy a határok azonnali megnyitását követelnék, és elmondanák, hogy Magyarország egyenlő Észak-Korea, Orbán egyenlő Kim Dzsong Un. Ugyanis pontosan ennyi eszük van a mi ellenzéki képviselőinknek, és az eszükhöz mérten porciózták a becsületüket és a tisztességüket is.

Ja! El ne felejtsük! A migránsok szabad átjárását a határokon szintúgy napirenden tartják. A migránsok nyilván eleve immunisak a koronavírusra. Más oka nem lehet ma egy ilyen követelésnek, ugye?

Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »