Mi majd ürülékkel telt coca-colás dobozokkal üzenünk a bennünket túlélő svábbogaraknak, patkányoknak és a patkányok bundájában élő pestises bolháknak.
Van, amikor egy történés valamiképpen összesűríti az időt, s abban az összesűrűsödött pillanatban csapdába esik egy egész kor. Így válik egy történés és egy általa létrehozott, összesűrűsödött pillanat egy egész kor szimbólumává.
Amikor Petrarca egyszer felment egy hegyre, csak azért, hogy a tetejéről körülnézzen, akkor kezdődött a reneszánsz. Petrarca útja a csúcsra összesűrűsödött pillanattá és egy egész kor szimbólumává vált.
Esztergom ostroma után, azon a szörnyű alkonyon, egy svarcgelb skribler összeírta az aznapi veszteségeket. És általa került be a könyvbe ez a mondat: „Meghalt Valentinus Balassi, istentelen magyar”. Ez a mondat is összesűrítette a maga pillanatát, és szimbóluma lett valaminek, valami szinte értelmezhetetlennek, ami összeköt és elválaszt bennünket, magyarokat az osztrákoktól.
A mi Balassi Bálintunk, aki ránk hagyta, hogy
„1 Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét, / Sok hitetlenségét, undok fertelmességét, / Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbíts lelkem terhét!
2 Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben / Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben, / Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett, akar esni kétségben. (…)”
Nos, ez a mi Balassink, minekünk sohasem lehet „Valentinus Balassi” az „istentelen magyar”, holott istentelen ember volt, de tudjuk, legigazabbul istentelen emberek tudnak fohászkodni, az istentelen emberek tudnak legistenesebbek lenni – Villon mester is tudna erről mesélni…
Amikor Goebbels 1945. május 1-jén, este 19 óra tájt ciánkapszulával megmérgezte hat gyermekét, majd a kancellária kertjében feleségével együtt öngyilkos lett – ez szintúgy szimbolikussá tett egy kort, egy kor iszonyatát, a legiszonyatosabb bűn rettenetes, felfoghatatlan, fekete heroizmusát.
Immáron a mi korunknak is megvan a maga szimbóluma, összesűrűsödött pillanata – a pillanat, ami mindent elmond mirólunk. Íme, ez volna az, betűhíven, ahogy a „sajtóban” (az Independent ír kiadásában, március 30-án) megjelent:
„Emberszart találtak Németországban gyártott kólásdobozokban
Az északír rendőrség nyomozást indított, miután egy németországi szállítmányban a vizsgálatok szerint emberszarral teli Coca-Cola-dobozokat találtak. A gyanú szerint migránsok lehettek a konténerben, és valószínűleg nem volt más lehetőségük, ezért használhatták a nyitott tetejű fémdobozokat. A kólát elvileg Nagy-Britanniában töltik beléjük, azért nem voltak lezárva. A most forgalomban lévő termékeket nem érinti az ügy.”
Ez így tökéletes. Ez a mi korunk csiszolt gyémántja, ezek az ürülékkel teli coca-colás dobozok fognak bennünket megőrizni az örökkévalóságnak, ahogy egykoron fenyőgyanta cseppent az ember előtti kor rovarára, és immáron borostyánba zárva szemléljük őt, a csodát. A miocén borostyánba zárt rovarokkal üzen minekünk. Mi majd ürülékkel telt coca-colás dobozokkal üzenünk a bennünket túlélő svábbogaraknak, patkányoknak és a patkányok bundájában élő pestises bolháknak.
Ki mit tud felmutatni, ugye… Ki miből farag örök szimbólumot, végtére is… Lássuk be: ezt Shakespeare sem írhatta volna meg nagyobb láttatóerővel, pontosabban és maradandóbban.
„Mert benne élsz te minden félrecsúszott / Nyakkendőmben és elvétett szavamban / És minden eltévesztett köszönésben / És minden összetépett levelemben / És egész elhibázott életemben / Élsz és uralkodol örökkön, Amen”
Juhász Gyulánk még így sóhajtott örök Annájának.
S igen, mi is benne vagyunk minden migráns telerondította coca-colás dobozunkban, csak nem sóhajtunk és nem írjuk meg.
Csak éljük, átéljük az összesűrűsödött pillanatot. Ámen.
Bayer Zsolt – www.magyaridok.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
