Sneider Tamás beszélt így az övéihez egy fórumon, miképpen erről hangfelvétel árulkodik. Sneider Tamás, a Jobbik valamije, képviselője, és, persze, a lelke. Azt mondta Vona Gábor, ő adta a párt lelkét, ő is veszi el.
Hát ezt pont így kell érteni, ahogy Sneider, a volt bőrfejű, még 2014-ben elmagyarázta. Úgy teszünk, mintha, de valójában nem is, ugyanis mi valójában ugyanazok vagyunk.
De kik azok az ugyanazok? Ez a nagy kérdés!
Zagyva még ugyanaz? Toroczkai? A gárdisták? (Tényleg! Ők azt ígérték, ki fogják rángatni a parlamentből a jobbikos képviselőket, ha elárulják az eszmét, no, hát nincs még itt az idő?) Pörzse? Losonczy? Novák Előd, a „kisdobos”? A f…szpumpás csávó? Az ózdi polgármester, aki szintúgy érdekeseket beszél egy hangfelvételen, amely hangfelvételt a saját párttársai készítettek, mert megtudták, hogy a polgármester hangfelvételt akar készíteni őróluk… Huh, ez is az igazi lélek darabkája? És még mi minden fog kiderülni, emberek, azt el sem tudjátok képzelni…
Akkor tehát ez az igazi jobbikos lélek? És mi lesz majd az elképzelt és naponta megígért választási győzelem után? Mi lesz például az öregekkel, akik túl sokan vannak, ezért sajnos miattuk úgy kell tenni, mintha? Majd megeszitek őket (vö.: Swift javaslata az ír helyzet megoldására, bár abban az esetben a gyerekeket kellett volna megenni)?
Amúgy nem árt figyelni a részletekre: Vona a minap interjút adott, amelyben többek között kifejtette a következőt: ugyan nem tudja, hogy a győzelem ’18-ban vagy ’22-ben jön-e majd el, de egyszer eljön, az biztos.
Hát hogyne jönne el? Egyszer Godot is eljön, csak ki kell tudni várni. Ám ez Vona esetében teljesen irreleváns, ugyanis Vona azt ígérte az övéinek, teátrálisan és pislogásmentesen, az őrültek jeges nyugalmával, hogy ha ’18-ban nem nyer, akkor lemond az elnökségről.
De akkor miért elmélkedik ’22-ről? Na ugye…
Sneider őszödi beszéde mindenesetre most nyerte el igazi értelmét.
De van itt valami, ami legalább ennyire izgalmas!
Itt van az az ember, itt van megint, a nagy igazságbeszédek névadója, a fáradhatatlan és rendíthetetlen, aki most bemegy Olgához, és mondja. Mondja, hogy látta, mert neki megmutatták; de ki?; hát megmutatták…; az oroszok? Putyin?; maga mondta, nem én…; aha, és mennyi?; sok; mégis, egymilliárd?; kevesebb; százmillió?; több…
És így tovább, a végtelenségig. De majd egyszer meglesz ám. Mert bármennyibe is kerüljön, ő nem fogja sajnálni rá, mert ő a hazájáért bármire.
Ez már tényleg egy párhuzamos valóság. És valahol, nagyon messze, a végtelenben, egyszer majd minden párhuzamos összefut. Egy kicsike, indóházszerű dolog van ott, a végtelenben, ahogy Karinthy látta is, ott találkoznak a párhuzamosok, és illedelmesen leveszik a kalapjukat. Ott fog állni, levett kalappal Sneider, Vona, a Jobbik mindenféle lelke (egyik betegebb, mint a másik), ott fog állni Ferenc testvér is, úgyszintén levetett kalappal, és együtt, kissé megilletődötten elolvassák majd Ferenc testvér megkerült szakdolgozatát.
Ezalatt pedig Lajos, a szimpatikus, tépelődő Lajos plakátokat fog felenyvezni a kicsike indóház oldalára arról, hogy mindenütt jó, de legjobb együtt…
Bayer Zsolt – www.magyaridok.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
