Mr. Bill, ha a gyakornoklány, aki tehát függőségi viszonyban áll velem, orálisan kielégít az irodámban, az nem szexuális viszony Clinton elnök úr részére!
Nézzük először ezt a szabadság dolgot, orális elnök úr. Végül is, ebben van valami igazsága önnek, de azért véletlenül se vegyen magára semmit ebből a dicsőségből! Mert hát azt a bizonyos hidegháborút a republikánus Reagan nyerte meg (ő volt az Egyesült Államok legutolsó, értékelhető teljesítményt nyújtó elnöke amúgy), ha úgy tetszik, a demokraták ellenére. (Apropó! Hidegháború! Mondja, orális elnök úr, amikor Hruscsov atomfegyvert, illetve egyáltalán FEGYVERT akart telepíteni az önök hátsójába, Kubába, majdnem kitört a harmadik világháború, ugyanis önök akkor – teljes joggal! – tiltakoztak ez ellen, és értésre adták, hogy ezt bármi áron meg fogják akadályozni. Mondja, orális elnök úr, miért képzelik maguk azt, hogy Putyinnak kötelessége eltűrni azt az amerikai agressziót, amely fegyvereket telepít Oroszország hátsójába, Ukrajnába, és egyéb helyekre is? Csak azért, mert maguk úgy gondolják, hogy Amerikának mindent szabad?) Jó lenne, ha tudomásul vennék végre, hogy amit Reagan teljes joggal tett, arra maguknak nincsen semmilyen felhatalmazásuk.
És ideje azt is felfogniuk, hogy Oroszország nem azonos a Szovjetunióval – és nem is volt azonos soha. Amúgy pedig, eredeti mondandónkhoz visszatérve, a szabadságunkat, mondjuk úgy, mandinerből köszönhetjük az Egyesült Államoknak, pontosabban Reagan elnök úrnak, és amikor egyenes szándékból köszönhettük volna, például 1956-ban, akkor maguk beérték a Szabad Európa Rádióból küldött hamis biztatásokkal, meg a Time Magazin címlapjára tett pesti sráccal, amúgy pedig maguk bármelyik kommunista diktátort örömmel lepippantották, a legnagyobb odaadással Ceausescut, hogy mást ne is emlegessek. De az Egyesült Államoknak köszönhette a világ Szaddám Huszeint is, Oszama bin Ladent is, mert hát az Egyesült Államok bárkit felemel és bárkit likvidál pusztán a saját vélt vagy valós érdekei szerint. És a felemelteknek és likvidáltaknak van egy feltűnően nagy közös halmazuk, amely halmazban előbb befülledt, majd lassan el is rothadt az Egyesült Államok minden erkölcsi tőkéje. Ennyit fel tud még fogni, orális elnök úr? A magyaroknak pedig nem lett elegük a demokráciából.
Ellenkezőleg. Mi még komolyan vesszük azt. Mert még nem bíbelődtünk vele annyit, mint maguk, így nem volt időnk önmaga karikatúrájává tenni szegényt. Úgy, ahogy maguk azzá tették. Mi például nem tettük legálissá a kínvallatást, nálunk az elnök nem likvidáltathat senkit, mifelénk nem divat ítélet és tárgyalás nélkül évekig, sőt évtizedekig fogva tartani embereket (lásd Guantánamo!), nem a mi határainkon van érvényben tűzparancs, és nem a mi rendőrségünk szokott hetente agyonlőni valakit a nyílt utcán (ha Monica fényképének nézegetése közben jut erre is ideje, látogassa az erről szóló Youtube-oldalakat!). Sem Magyarország, sem pedig Lengyelország nem vágyik tekintélyelvű diktatúrára. Ezt a hülyeséget kizárólag maguk szeretik öblögetni, mert ez is egyike azoknak a toposzoknak, amelyeket sem indokolni, sem megmagyarázni nem kell, elég kimondani őket, és a magához hasonló szellemi mélyföldek máris össze tudnak kacsintani bárhol a világon, mert azonnal tudják, miről is van szó. Úgyhogy csak a becsület végett vagyok kénytelen emlékeztetni magát, hogy mi, magyarok – és lengyel testvéreink is – éppen eleget harcoltunk a magunk szabadságáért, mintsem hogy elpuhult és elhülyült amerikai elnökök és megmondóemberek, pláne újságírók elmagyarázzák nekünk a szabadság mibenlétét.
Amúgy ha az a szabadság, ami maguknál ma van, akkor kösz, de tényleg nem kérünk belőle! És ezzel meg is érkeztünk Trumphoz. Megértem, hogy maguk nem értik. Hiszen olyan olajozottan működött minden. Az amerikai elitek elbohóckodtak egymás között, lejátszották időről időre a maguk kis színjátékait, amit választásoknak neveztek, ezalatt begyűjtötték az „adományokat”, aztán a győztes kedvére tett az adományozónak (ennél durvább korrupció nincs is a világon!), ha valamelyik elnöki családnak érdekeltségei támadtak olajban, fegyverben, akkor kirobbantottak háborúkat is akár (Irak rémlik még, orális elnök úr?), és azt hitték, ez így lesz a világ végéig. Eljött a világvége, ki hitte volna, mi?! Eljött a világvége, és ezt onnan lehet tudni, hogy a népeknek tele lett a tökük az establishmentekkel itt Európában is, és odaát, maguknál is, orális elnök úr. Ez Trump és Sanders titka.
A maga kedves neje, a gonosz és jéghideg Hillary még nyerhet az idén, de a végjáték elkezdődött. A végjátékot a lecsúszó amerikai középosztály fogja játszani, meg a Detroit és Chicago elnéptelenedett és elnéptelenedő külvárosaiban lézengő holt lelkek. És igen, Trump egy igazi festett hajú, amerikai ősbunkó, aki még a hőskorból, az amerikai álomból felejtődött itt. Viszont van egy ígérete. Az, hogy a birodalmi Amerika helyett a nemzetállami Amerikát akarja feltámasztani. A középosztály is, a holt lelkek is és a világ establishmenttől okádó többsége is erre vár. Úgyhogy maga ne akarjon soha többé kioktatni senkit semmiről és semmiből.
Élvezze a napsütést, ameddig még teheti…
Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
