Remélem, megértettétek…
Akinek nincs sem vallási, sem nemzeti, sem pedig nemi identitása, beteg az, nyomorult, földönfutó, senki. Lassan ilyen minden, ami az Óperenciás tengeren túl van. (Tudják ugye, miből lett népmeséink Óperenciás tengere? Ober Enns – vagyis az Enns folyón túl –, a messzi nyugaton; hát ebből.) Nekünk, közép-európaiaknak egyre kevesebb keresnivalónk van arrafelé. Ugyanis másféle történelmet éltünk meg itt Európában, nem volt gyarmatunk, de sokszor voltunk gyarmat – vagy majdnem az –, nem voltunk gazdagok, mert nem fosztottuk ki a világ egy részét, de bennünket többször is kifosztottak, nem voltunk szabadok és nem voltunk függetlenek – így aztán nem volt időnk és elegendő jólétünk arra, hogy végképp elmenjen az eszünk.
Vagyunk, akik vagyunk, van múltunk, és szemhatárunk is tovább tart, mintsem hogy mit fog majd írni rólunk a holnapi Politico vagy a Guardian. Európa ma mi vagyunk. Európa ide húzódott vissza, ide menekült. Ugyanis hazugság mindaz, amit ma „európai értékeknek” neveznek a lótuszevők, a Kirké szigetén disznóvá változtatottak. Nem, nem európai érték a homoszexualitás, a hetvenkét-féle nemi identitás, nem európai érték a queer „királynő” az óvodában (pfúj!).
Az a baj ezzel az európai „progresszióval”, a „megvilágosodottakkal”, hogy fogalmuk sincs, kicsodák ők maguk. Miképpen arról sincsen, hogy mivel is üssék agyon az időt jódolgukban. Ezért aztán állandóan fel akarnak szabadítani valakiket, és egyre fogynak a felszabadítandók, úgyhogy egyre rémesebb, egyre betegebb, egyre ocsmányabb kisebbségek felé kell fordulniuk, s azokat „felszabadítaniuk”. Hogy aztán beírhassák az őrsi naplóba, ami a régi viccben állt: A Zalka Máté úttörőcsapat ma átkísért a zebrán egy vak nénit. Azért kellett hozzá az egész csapat, mert a néni nem akart átmenni… Nincsen közünk már ezekhez. Járják a maguk útját, menjenek át a szivárvány alatt. De Közép-Európát meg kell védenünk. Mert – mondom újra és újra – Európa ma mi vagyunk. Varsó, Krakkó, Prága, Budapest, Kassa, Kolozsvár és Brassó, Zágráb, Belgrád, a Baltikum és Szentpétervár – ez Európa. És Pozsony. Európa ott van, ahol vannak gótikus katedrálisok. Vagy ortodox bazilikák.
Most Pozsonyban ezt az Európát támadták meg, ocsmány, undorító módon, ocsmány, undorító jelszavakat firkálva a pozsonyi templomok falára. Nyilvánvaló, hogy a provokáció miatt választották beteg, torz, undorító létezésük kivetülésének éppen a templomokat. Mert éppen a templomokban nincsen semmi keresnivalójuk, és éppen a templomaink jelentik európaiságunk legfőbb jelképeit, szimbólumait. Ezért kenik össze önmagukkal ezek a véglények.
„Isten transznemű”, „Jön a homoszexuális-forradalom” – ilyesmiket firkálnak Isten házára. Hiszen aki beteg és torz és még gonosz is, az szeretne mindent betegnek és torznak és gonosznak látni – még az Urat is.
Nem. Isten nem transz. És a világot sem ilyennek teremtette. A világ szép, a világ harmonikus. A világnak vannak törvényei, a világban van biológia, vannak nemek és genitáliák és gének, van férfi és nő. Minden más: abnormális. Mi pedig szívesen toleráljuk és tűrjük, sőt szeretjük is abnormális felebarátainkat, egészen addig, ameddig ezt lehetővé teszik.
Ám amikor beletoljátok önmagatokat a legbelső életünkbe, amikor betolakodtok a gyermekeink világába, amikor összekenitek önmagatokkal a templomaink falát, amikor megpróbáltok egy olyan világot összehazudozni az ilyesmire mindig kapható „progresszív” és anarchista és (szélső)baloldali politikai erőkkel és a médiájukkal, amelyben „szép a rút és rút a szép”, akkor vége a türelemnek, a toleranciának és a megértésnek. Főleg pedig a szeretetnek. A „homosz….is-forradalmatok” pedig le lesz törve. És el lesz takarítva. Remélem, megértettétek…
Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
