És akkor a miniszterelnök döntött. Behívatta a titkosszolgálatok főnökét…
Mottó: „[…] Konkrét élményem, hogy van a környéken egy olyan trafik, ahol azért nem lehet bizonyos fajta cigarettát kapni, mert én rendszeresen azt veszem. Nem viccelek. Megmondták. Ide azt a cigarettát nem lehet. […]” (Csintalan Sándor a Kötöttfogásban)
A kormányülésnek egyetlen témája volt: a rendkívül veszélyes Kötöttfogás című beszélgetős műsor, amelyet a rendkívül veszélyes és okos Pörzse Sándor vezetett, és amely hatalmas veszélyt jelentett a regnáló hatalomra.
Rendkívül okos, felkészült, hiteles, igazmondó emberek gyűltek össze ebben a produkcióban. A már említett Pörzse Sándor, aki Vona Gábor és a Jobbik háta mögül kikandikálva került át a másik oldalra. Konok Péter, a marxizmus kerti törpéje, Dévényi István, akinek háromszor kellett bejönnie, hogy egyszer észrevegyék, egy olyan kicsi, szemüveges alak, aki viszont akárhányszor bemehetett akárhová észrevétlenül, és végül a legveszélyesebb szereplő, Csintalan Sándor, az MSZP-től az MSZP-ig tartó ateista zarándokút nagy veteránja.
Róluk szólt a kormányülés. A miniszterelnök és a miniszterek egyre gondterheltebben hallgatták a beszámolókat a félelmetes ellenzékiek összehangolt akcióiról, kristálytiszta, kikezdhetetlen érveléseikről, témafelvetésükről, Pörzse hajigazgatásairól és Csintalan „jó estét, magyarok!” beköszönéseiről, melyek mindegyike egy-egy tőrdöfés volt a NER szíve közepébe. A beszámolók után a kormány határozatot hozott, hogy ez így nem maradhat tovább, s valamit tenni kell. De konkrét döntés nem született.
A kormányülés után a miniszterelnök visszavonult dolgozószobájába, és töprengett. Ezután felhívta az Egyesült Államok volt elnökét, aki azonnal tudta, miről van szó, csak abban nem értettek egyet, ki a legveszélyesebb a Kötöttfogás szereplői közül, ugyanis Trump Reichert Jánost említette név szerint, mert ő olyan okos.
Erdogan ezzel szemben Pörzsére helyezte a hangsúlyt, mert ő még annál is okosabb. Nurszultán Nazarbajev a Konokot említette, mondván, neki olyan ellenállhatatlan a humora, mint a Kökörcsin tanár úré. És az életveszélyes.
Javier Milei még újonc volt a politikában, de a Kötöttfogásról természetesen már ő is hallott, s ő a kicsi bajszost emlegette, mert – mint fogalmazott – a kicsi, bajszos jellegtelenek tudnak váratlanul nagyot robbantani. (Ezért volt annyira nagy veszély nemrégiben, hogy mégis feláll az első Potocskáné- vagy az első Jakab-kormány…)
Robert Fico viszont a nagy zarándokot, Csintalan Sándort emlegette név szerint, és ebben egyet is értettek a magyar miniszterelnökkel. És akkor a miniszterelnök döntött.
Behívatta a titkosszolgálatok főnökét…
Másnap aztán a Csintalan Sándor élőhelyéhez legközelebbi trafik előtt egy hosszú, fekete kabátos alak tűnt fel, aki egy Magyar Hangot (túlélőmagazin) tartott az arca elé, mintha elmélyülten olvasna, de ha valaki figyelmesen és közelről szemlélte volna ezt az alakot, láthatta volna, hogy a túlélőmagazinon szemtávolságban két lyuk volt vágva.
A sötét alak figyelt. Sőt, megfigyelt. Egy másik alak pedig beállt a trafikba, a sarokba, egy tüskével (Csévi körte szeszes itallal), egy kaparós sorsjeggyel, és várta a Csintalan Sándort. Meg kellett szerezni az információt, bármi áron.
És Csintalan meg is érkezett. Délelőtt volt még, Csintalan belépett a trafikba, „jó reggelt, magyarok!” – üdvözölte a trafikoslányt, aki egy unott „hellót” sziszegett a foga között, mert már régóta nem értette ezt a kövérkés, kedvetlen, pocokarcú bácsit.
Csintalan pedig megvette a szokásost, majd távozott. A sarokban álldogáló alak ekkor felhajtotta a tüskét, lekaparta a sorsjegyét – nyert ezer forintot –, és ő is kilépett a trafikból. Jobb karját arca elé emelte, mintha csak az orrát törölné bele nagykabátja ujjába, s belesziszegte a mikrofonba: „A CsS 2023–24-es akció első etapja sikeresen befejeződött… Találkozó a megbeszélt helyen…!”
A hosszú, sötét kabátos alak leeresztette a túlélőmagazint, alig észrevehetően bólintott, és elindult a másik alak felé. A másik alak pedig a másik alak felé, de az ő szemszögéből nézve a másik alak nem ő volt, hanem a másik, mert ha ő lett volna, nem tudott volna elindulni senki felé. Mindketten tizenkét lépést tettek meg, és máris ott álltak egymás mellett.
– Nos?
– Megvan!
– Diktáld!
– Egy pakli Sodró cigarettadohány, hozzá való papírral…
– Értettem. Rögzítve. Második etap indul…
A két alak megfordult, és elindultak a trafik felé. Beléptek. Türelmesen megvárták, míg a bent lévő vásárló végez, s amikor végre hármasban maradtak az unott trafikoslánnyal, egyikük megszólalt:
– Szereti a munkáját?
– Nem – felelte határozottan a lány.
Ez a kevéssé várt fejlemény meglepte kissé az alakokat, de a másik feltalálta magát:
– Van másik munkája?
– Nincs.
– Akkor szeretne továbbra is itt dolgozni?
– Igen.
– Ebben az esetben nagyon figyeljen! Ha mostantól az előbbi kedvetlen, „jóreggeltmagyarokkal” köszönő, pocokarcú bácsi bejön, soha többé nem kaphatja meg, amit kér.
– De miért?
– Nem kérdez!
– Nekem úgy is jó…
– Sodrót vesz mindig?
– Igen.
– Mostantól nincs.
– És ha mást kér?
– Az sincs. Neki semmi sincs. Megértve?
– Igen.
– És senkinek egy szót se! – tette még hozzá az alak, és a nyomaték kedvéért felvillantotta a lánynak az igazolványát.
A két alak jelentőségteljes ábrázattal távozott. A jelentés még aznap délután ott volt a miniszterelnök asztalán. Aki elégedetten hátradőlt: – Ez is elintézve…
Így ütötte bele az illiberális NER az első szeget a Kötöttfogás koporsójába.
Utóirat: A túlélőmagazin egy embert bízott meg, hogy titkosszolgálati kapcsolatait Bukaresttől Washingtonig mozgósítva tudja meg, mi történt Csintalan Sándor kedvenc trafikjában. A Lukács Csabát…
Borítókép: Csintalan Sándor (Fotó: Hírklikk/Képernyőkép)
Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
