Amúgy, ha Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán és Fekete István idején is lett volna olyasféle Magyar Nemzet (ugyan már!), mint ez a mai utánzat, ha lett volna annyi nyilvánosságban tébláboló, magát újságírónak képzelő lumpenproli, mint manapság, akkor nyilván egészen másképpen alakul a gyerekkorom.
Ortega mester fenti című művét javaslom mindenkinek, leginkább azoknak, akik súlyos averziókkal viseltetnek a vadászat iránt. Ő azt írja: „Vadászatnak nevezzük azt, amit egy állat tesz a célból, hogy elevenen vagy holtan hatalmába kerítsen egy másik állatot, amely egy, az övénél vitálisan alacsonyabb rendű fajhoz tartozik.” És ez bizony tökéletes, egyszersmind pompás megfogalmazása e tevékenységnek.
De ne menjünk el más megfogalmazások mellett sem, például az egyik leghíresebb magyar vadász, Széchenyi Zsigmond így írja le a vadászatot: „A vadászat: vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás!”
Amúgy, ha Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán és Fekete István idején is lett volna olyasféle Magyar Nemzet (ugyan már!), mint ez a mai utánzat, ha lett volna annyi nyilvánosságban tébláboló, magát újságírónak képzelő lumpenproli, mint manapság, akkor nyilván egészen másképpen alakul a gyerekkorom.
Ugyanis akkor soha nem íródott volna meg A Kilimandzsárótól Nagymarosig, sem az Ahogy elkezdődött vagy az Alaszkában vadásztam, s persze Fekete István csodálatos vadásznovelláival is szegényebbek lennénk, nem lenne sem Vadászatok erdőn-mezőn, sem Köd, sem Barangolások, de még a Tüskevár se, hiszen Matula is vadászott, úgyhogy kapott volna a képére az „újságíróktól” meg az erre szakosodott „politikusoktól” – szóval a lumpenproliktól.
Jómagam hatéves korom óta készülök vadászni, elsősorban Kittenberger miatt, meghatározó olvasmányélményem volt ugyanis A Kilimandzsárótól Nagymarosig, no és persze minden Fekete István.
Semjén Zsolt barátom (gimnáziumi padtársam, cimborám, immáron vadásztársam is) sokkal szerencsésebb volt nálam, ő már szinte gyerekkorától vadászik. Szóval velem ellentétben ő már vagy negyven éve vadászik, s bizony, teszi ezt Svédországban is, remélem, egyszer majd lesz alkalmam elmenni vele oda is. S hogy miért éppen Svédországban? Azért, mert Semjén bátyja (aki szintúgy szilágyis volt) elég régen, valamikor a hetvenes évek közepén oda disszidált.
Ott él a nagyobbik Semjén, meg a nagybácsikájuk, meg a család jó nagy része, így aztán Semjén kolléga évente többször is jár arrafelé. És évente egyszer meghívják oda vadászni. S hogy Semjén barátom miért éppen jávor- és rénszarvasra, továbbá siketfajdra vadászik Svédországban? Azért, mert e három faj olyan Svédországban, mint mifelénk a vaddisznó, a róka meg mondjuk a fácán. A leggyakrabban vadászott és vadászható fajták. S akkor a végére ejtsünk pár szót a repülésről is, a helikopterről is. Azért vadászik Semjén kolléga arrafelé „helikopterrel”, mert arrafelé a lappok mindent helikopterrel csinálnak.
Azzal közlekednek, azzal vakcinázzák s etetik a vadat, ha éppen kell, s azzal is járnak a vad után. Ugyanis nincs út. Hát ezért. Amúgy jó, ha tudjuk, hogy Semjén, aki tehát meghívott vendégként, az ott élő családja okán jár arrafelé vadászni, eleddig nem tudott annyi pénzt „elhelikopterezni”, amennyit Hadházy LMP-s képviselő elhobbirepült mind ez idáig, ő ugyanis 18 millió jó rénus magyar forintot hobbirepült el, mert hát Istenem, szeret repülni. Csak az ő repülése nyilván normális, remek, kívánatos, pompás, környezetbarát és mellényzsebből kifizethető repülés, ellentétben Semjén sarkkörön túli „helikopterezésével”, ami amúgy az egyetlen közlekedési eszköz arrafelé. És bizony, az elejtett vadat is azzal kell lehozni, mert a saját lábán nem jön le.
Összefoglalásképpen pedig: vadászni az egyik legősibb, legszebb emberi tevékenység. Vadászat nélkül nincs vadgazdálkodás, nincs vadvédelem, nincs karbantartott vadállomány – s persze vaddisznópörkölt sincsen, amit a vadászatot oly fennkölt módon elítélő lumpenprolik szoktak két pofára zabálni.
Bayer Zsolt
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
