A nyelvész, egyetemi tanár, szótárszerkesztő legutóbbi könyve, a Francia-magyar szólásszótár tavaly jelent meg, és 2500 francia szólást, közmondást mutat be, magyar megfelelővel, magyarázattal. A szakértő életművét idén Széchenyi-díjjal jutalmazták. Az InfoRádióban beszélt a francia és a magyar nyelv kölcsönhatásáról is, érdekes példákkal – például azzal, honnan ered a „mutyi” szavunk.
Minden nyelvben nagy számban vannak szólások, közmondások, de ezek töredékét használjuk csak a hétköznapi beszédben – mondta az InfoRádióban Bárdosi Vilmos, aki a Tinta Kiadó gondozásában megjelent francia-magyar szólásszótárban 2500 úgynevezett gallicizmust adott közre.
„Jó kérdés, hogy miért lettem nyelvész, különösen annak fényében, hogy első-második gimnazista koromban még úgy gondoltam, hogy kémia-földrajz szakos tanár leszek, érdekelt ez a két tantárgy” – mondta a Széchenyi-díjas nyelvész. Történt azonban egy hatalmas fordulat az életében, ugyanis, mint mondta, kiváló magyartanára volt Szemző Magda személyében, akinek örökké hálás lesz, hogy másik pályára állította őt.
Az említett tanár franciát is tanított a szombathelyi Savaria Gimnáziumban, viszont Bárdosi Vilmos tanulmányainak második éve után nyugdíjba ment. A nyelvész ekkor kérdezte meg tőle, hogy külön foglalkozások keretében tanítaná-e őt franciául. Szemző Magda erre igent mondott, így az akkor még gimnazista nyelvész az addig tanult német és orosz mellé a francia nyelvet is elkezdte elsajátítani délutánonként. Így két évvel később az érettségi vizsgát is le tudta tenni franciából. Bárdosi Vilmos hangsúlyozta,
egykori tanárával ápolt kapcsolata, az ő személyisége olyan nagy hatást tett rá, hogy elhatározta, mégis inkább francia-német szakra megy az egyetemen.
Ezt el is végezte, mellette igyekezett más nyelvekkel is megbarátkozni, melyek közül főleg a spanyol állt hozzá közel. Mint mondta, innentől kezdve a nyelvészet volt számára a kijelölt ösvény, különös tekintettel a franciára. Természetesen a magyar is jelen volt mellette valamilyen szinten, hiszen a szótárszerkesztéshez mindkét nyelvet ismerni, szeretni, illetve tanulmányozni kell.
A Széchenyi-díjas egyetemi tanár leszögezte: szerinte nincs olyan, hogy nehéz nyelv. El kell fogadni a másik nyelv játékszabályait, és azokba beilleszkedve már könnyebben fog menni a tanulás. Megjegyezte, a franciáknak a magyar nyelv a nehéz, nekünk meg a francia, vagy adott esetben a német. Részben igazat adott azoknak, akik szerint az angol egy bizonyos szintig egyszerűbb, de hozzátette, bizonyos szint után az angol is bonyolódik. A nyelvész megemlített egy francia barátja és kollégája által írt, Franciaországban megjelent, provokatív című könyvet. „Az angol nyelv nem létezik, az csupán rosszul kiejtett francia” – így szól a cím, utalva arra, hogy az angol szókincs legalább 60 százaléka francia, illetve latin eredetű.
Az egyetemi tanár határozottan egyetért azzal, hogy minél korábban érdemes elkezdeni nyelvet tanulni.
Elmondása szerint ő maga is már kicsit „öregen” kezdte el, 16 éves korában, de mivel németet már 6 éves korától kezdve tanult, így volt már benne némi gyakorlata. Hangsúlyozta a nyelvi közegben való tanulás fontosságát is, ha van erre mód. Szakmai tapasztalata is azt mutatja, hogy ha a hallgatói valamilyen ösztöndíjjal fél évet Franciaországban tanulhatnak, hazatérésük után hatalmas fejlődést mutatnak.
Legutóbbi művéről, a Tinta Könyvkiadó gondozásában megjelent „Francia-magyar szólásszótár” című könyvről, amely 2500 gyakori francia szólás, szólásmondás, szállóige jelentés- és eredetmagyarázatát, magyar megfelelőjét, használati példamondatokat és szólásszinonimákat tartalmaz, Bárdosi Vilmos azt mondta:
„minden nyelvben nagy számban vannak jelen a szólások, közmondások, akár 10-15 ezres nagyságrendben is, attól függően, hogy mekkora kört húzunk”.
A nyelvész szerint a szakkifejezések között vannak speciális szólásszerűségek is, de ha csak a hétköznapi nyelvre koncentrálunk, akkor is tízezres a számuk mind a franciában, mind a magyarban. A hétköznapi beszédben az emberek ennek csupán a töredékét használják, és ahogy szürkül a beszélt nyelv, úgy egyre kevesebb marad aktív használatban ezek közül. Persze ez egyénfüggő is, hiszen van, aki kifejezetten szeret sok szólást, közmondást használni – fűzte hozzá Bárdosi Vilmos.
Véleménye szerint aktívan száznál több közmondást egy-egy ember nem használ, még ha passzívan többet is ismer, és megérti, ha találkozik vele. Viszont az európai nyelvekben fellelhető szólások, közmondások a közös kultúrkincs részei.
A legáltalánosabb szólás-mondások a Bibliából, a mitológiából, az irodalomból, a történelemből táplálkozó kifejezések, melyek szinte minden nyelvben megvannak, így a szakértő úgy gondolja, ezeket könnyű is megtanulni. A tolmácsok is szeretik őket, hiszen nem kell sokat foglalkozniuk velük, adott esetben egy az egyben átültethetők egy másik nyelvre.
A másik végletet képezik a különböző izmusok, melyek csak egy adott nyelvre jellemzők (germanizmus, gallicizmus, anglicizmus, stb.), ezeket sokszor nagyon nehéz, szinte lehetetlen lefordítani, maximum elmagyarázni lehet.
A két halmaz között pedig fellelhetők azok a szólások, közmondások, melyekre viszonylag jó megfelelőt lehet találni mindkét nyelvben, és még ha nem is ugyanazokkal az építőelemekkel, de jól vissza lehet adni a lényegüket. Amiket nem lehet lefordítani, azok az adott nyelv és nép kultúrájához szorosan kapcsolódnak. A nyelvész példaként hozta fel a magyar történelemből a mohácsi csatát a „Több is veszett Mohácsnál” formában, melyhez hasonló a francia nyelvben is előfordul, csak éppen Bonaparte Napóleon sikertelen oroszországi hadjárata kapcsán.
Bárdosi Vilmos azt is megemlítette, hogy Magyarországra a szólások, közmondások közül nagyon sok német közvetítéssel érkezett. Elmagyarázta, hogy az európai nyelvek az évszázadok során folyamatosan, kisebb-nagyobb hullámokban kölcsönhatással voltak egymásra. Példaként említette, hogy a 12-13. században a francia erős hatást gyakorolt a magyar nyelvre az ide érkező katonák, mesteremberek révén. A francia nyelvből eredeztethető többek között a „kilincs”, a „lakat”, vagy éppen a „címer” szavunk.
Majd ez a hullám megszakadt, amikor a francia-magyar dinasztikus kapcsolatok háttérbe kerültek. Később, a felvilágosodás korában viszont egy újabb hullám érkezett. Egy újabb példával élve a nyelvész elmagyarázta, hogy a „mutyi” szavunk a francia moité-moité, azaz fele-fele kifejezésből érkezett a magyarba, de településnevekben is felfedezhetők francia szavak, így a Tokaj-hegyaljai borvidéken található Tállya község neve is, amely a szőlőműveléssel kapcsolatos tallie szóból ered. A nyelvész megjegyezte,
visszafelé ez már sokkal kevésbé működött, nagyon kevés az olyan szó, ami a magyarból ment át a franciába.
A Széchenyi-díjról Bárdosi Vilmos elmondta, hogy hatalmas elismerésnek érzi, és örökké hálás lesz érte. Mint kiszámolta, 49 éve van a pályán, ennyi ideje vesz részt az oktatásban, az egyetemi tudományszervezésben, de főként a szótárszerkesztésben. Úgy véli, a díj ezt az életművet ismeri el. De leszögezte azt is, hogy szenvedélyesen szereti a munkáját, mind a tanítást, mind a szótárakat, így szerencsésnek tartja magát, hiszen az évtizedek alatt egy percig sem érezte úgy, hogy dolgozik.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
