Volodin: Oroszország sosem volt Európa ellensége, sőt segítette a fejlődését

Volodin: Oroszország sosem volt Európa ellensége, sőt segítette a fejlődését

Oroszország soha nem tekintett ellenségként Európára, épp ellenkezőleg: az olcsó energiahordozók biztosításával évtizedeken át hozzájárult a kontinens gazdasági versenyképességéhez – jelentette ki Vjacseszlav Volodin, az orosz Állami Duma elnöke.

A politikus az alsóház őszi ülésszakát lezáró beszédében hangsúlyozta, hogy Moszkva mindig is „fejlesztési lehetőségeket biztosított” nyugati szomszédjának (emeljük ki, hogy ezt nem szívjóságból, hanem pénzért tette – a szerk.). Volodin rámutatott: Oroszország azzal, hogy megfizethető energiát szállított, közvetlenül segítette az európai gazdaság növekedését és versenyképességének fenntartását.

A házelnök éles kritikát fogalmazott meg a jelenlegi európai vezetéssel szemben. Véleménye szerint bizonyos európai politikusok csupán azért tartják napirenden és használják ki az „orosz fenyegetés” narratíváját, hogy ezzel őrizzék meg saját hatalmi pozíciójukat.

Volodin üzent az európai állampolgároknak is, bölcs döntésnek nevezve, ha számonkérnék vezetőiket.

Hírdetés

– zárta gondolatait az orosz politikus.

Körkép.sk, TASS

Nyitókép forrása: SITA/The State Duma, Lower House of the Russian Parliament Press Service via AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »