„Amikor Nelli meghalt és némely, boldogságomról magamnál jobban gondoskodó nők halála után meg akartak házasítani: elutáltam őket, mert nem tisztelték az én fájdalmamat!! Én más véralkatú vagyok. Nekem ki kell pihenni magam a fájdalomból s ebbe nem kevesebb, mint maholnap nyolc egész év telt el” – emlékezett vissza gyászéveire a megözvegyült Erdélyi János 1850-ben. „Imádva szeretett” első hitvesét, Vachott Kornéliát 1842. március 15-én veszítette el gyermekágyi idegláz következtében az akkor még csak huszonnyolc éves fiatalember.
(Szerelmükről korábbi cikkünkben olvashat.)
Erdélyi János, a XIX. század irodalmának kiemelkedő alakja a tragédia után, 1842 márciusában sógorával, a lapszerkesztő Vahot Imrével hosszú időre elhagyta Pestet, és Erdélybe ment. Félárva kislányát fiatalkori nevelősködésének helyszínén, Berzétén keresztanyja, Máriássyné felügyeletére bízta. A gyermek állapotáról szóló levelek beszámolói szerint a kis Nelli „makacs kezd lenni s ekkor a zugba állítják.” […] „Nellike már majdnem beszél, még a rossz szót is simán mondja, vigyázni kell rá, hogy mit beszélnek előtte. Máriássynét nyanyának nevezi.”
Erdélyi hazatérve a munkájában keresett vigaszt: utazásáról úti képeket írt, népdalokat gyűjtött, szerkesztette az újonnan megindult Regélő Pesti Divatlapot. Korábban, 1842 januárjában a Kisfaludy Társaság őt választotta tagjai sorába, ekkor, Pestre való visszatérése után irodalmi munkásságának elismeréseképpen titoknoki megbízatást is kapott.
Vachott Kornélia
1843-ban rendezte, majd a következő évben ki is adta összegyűjtött verseit Erdélyi János költeményei címmel. Az özvegy apa magányán sokat enyhített kislánya, a „szőke fürtű gyermek len virág szemekkel.” Azonban egyéves kisgyermekét 1843 áprilisában – Pest elviselhetetlenül poros levegője miatt – újra kénytelen volt vidékre vinni.
Következő év február 6-án kapta a drámai hírt, hogy gyermeke súlyosan megbetegedett. Azonnal útra kelt, de elbúcsúzni tőle életében már nem tudott. „Én mikor Berzétére megérkeztem, már terítőn találtam. Irtóztató jelenet.” A fejlett, okos Kornélia Zsuzsána „fogzás miatt bekövetkező fejvíz” következtében életét vesztette.
„Ki őt ismeri, mind azt mondá, hogy okosabb kisgyermeket soha nem látott. Úgy tetszik ő, szegényke, igen hamar érett, s talán éppen azért érék meg oly korán a halálnak.” […] „Nellike meghalt február 9-én reggel. Eltemettük Berzétén február 11-én délután két órakor. Élt mindösszesen huszonhárom hónapot, két napot, 10 órát és egy háromnegyedet”– csak ennyit jegyzett fel megrendülten a naplójába az apa, aki 1844 télutójára teljesen magára maradt a világban. Tragédiájának mélységét e mondata fejezte ki a legplasztikusabban „Ott állok az életben, hol csak öregek szoktak állani, miután övéiket eltemették.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
