Balogh Endre: Logika (Semmitérő történetek) Lakatos Krisztina2026. 08. 23., v – 18:02
Tárca a Szalonban.
Borsófőzelék és fasírt lesz a vacsora. Nem kell mindig pörkölt, rántott hús, rostélyos, borsos tokány, jó néha az egyszerű. Ahogy rágondol, már érzi is az orrában a főzelék és a fasírozott összekeveredő illatát. Kenyeret enni fog hozzá, hogy a hasa is megteljen, kell az energia az egész napi munkához.
A lakásba lépve azonnal megbotlik a cipőkben. Illetve ez történt volna, ha az ajtóban nem néz a lába elé.
– Gyerekek! Mi ez a kupleráj az ajtóban? Ha nem figyelek, már ott fekszem a földön.
– De jó, hogy ilyen hamar hazaértél! Nem volt ma túlóra? Majd elpakolom, pillanat.
A férfi csak morog, hogy nem kell mindent megcsinálni a gyerekek helyett, sosem fogják megtanulni, mi a helyes és mi a helytelen. Neki is mennyit kellett szenvednie, de ettől meg akarja kímélni őket, vele egyáltalán nem foglalkoztak. Na, ma este akkor kicsit mesél nekik.
– Vacsora! Gyertek, megjött apu!
– Sziasztok, tartunk ma egy katonai eligazítást vacsora után. Tudjátok, a katonaság régen kötelező volt, ott megtanultuk, mi a rend. Nem baj, hogy most már nincs, mert nem volt az jó, hogy olyan sok idő fölöslegesen kiesett az életünkből, de azért nem csak rossz oldala volt.
– Lehetett kúszni-mászni a mezőn, biztos jó volt az!
– Nem oda Buda! Ebből tartottak a legkevesebbet. Éhség volt, meg fölösleges ugráltatás, távol a haveroktól. De legalább engedelmeskedni megtanult mindenki.
– Aaa, ez uncsi!
– Nektek is ezt kell megtanulni, ne legyetek puhányok. A cipőket mindig a helyükre kell tenni, ha hosszabb időre, akkor lehetőleg kitisztítva. A ruháitokat nem elhajigálni a szobában, ami nem kell, megy a szennyesbe, amit még fölvesztek, a széketekre – kíváncsian néz a gyerekekre, akik válaszolnak is.
– Bocsánat, ma siettünk játszani!
– Fürdeni nem órákig kell, kádban, többször újratöltve meleg vízzel, és játszani közben, hanem lezuhanyozni, gyorsan szappanozni, még egy zuhany, és így az egész egy perc alatt kész. A víz a legnagyobb érték, higgyétek el, hamarosan ölni fognak érte nálunk is. Logikus. Ezért fogmosásnál se lássam, hogy folyatjátok: szépen lemossátok vele a fogkefét a végén, kiöblítitek a szátokat, és kész. Vettem?
– Iiigeeen.
– Nagyobb lelkesedést várnék el egy katonai eligazításon. Mondhatnátok azt, hogy értettem! Értettem?!
– Értettem!
– Folytatom is tovább. A villanyt mindig le kell kapcsolni, mert fölöslegesen csak pazaroljuk az áramot, ami még pénzbe is kerül. Nyáron – most nyár van, figyeljetek –, szóval ilyenkor árnyékolunk: függönnyel, zsalugáterrel, redőnnyel, ami van, a napfényes oldalon, mert ott jön be a meleg. Éjjel kihűtjük a lakást, kinyitunk minden ablakot, esetleg ajtót. Ha mégis fölmegy 26-27 fok fölé, ki hogyan bírja, akkor lehet használni a légkondit. Tudjátok miért?
– Mert ta-ka-ré-kos-ko-dunk az á-ram-mal.
– Nem vicc. Gyerekek, ez nem vicc! Ha majd ti keresitek meg az árát, komolyabban veszitek a mögötte meghúzódó filozófiát is!
– De apu, minden órán erről van szó az iskolában, állandóan vigyázni kell a vízre, az áramra, hogy jó-e a villanyautó, hogy elfogy az olaj, a benzin, kipusztul minden. Rémesek vagytok. Fel kell találni valamit, ami helyreteszi ezeket a dolgokat.
– Helyre az teszi, ha igazodunk. És rengeteg minden van, amit meg kell tanulni, nem lehettek nyámnyila alakok, ezeket jobb, ha az én segítségemmel tudjátok, nem a saját károtokon. Amikor megyünk a hétvégi házba, akkor látjátok, hogy permetezni hajnalban szoktam. Nem azért, mert szeretek ott is korán kelni, hanem azért, mert akkor még nem mozognak a méhek, márpedig tőlük és más beporzóktól függ az emberek élete. Tudtátok, hogy a mézgyűjtő méhekre már annyi veszély leselkedik, hogy az ember nélkül kihalnának? Méhlegelőt kell biztosítani nekik is és más rovaroknak is, a meglévő állományra vigyázni kell. Kínában robotrovarokat készítenek, azokkal pótolják a valódiakat.
– Hú, nekem a robot leckeíró kellene. Fölállhatunk az asztaltól? Berakjuk a mosogatógépbe a tányérokat.
– Holnap majd kikérdezlek benneteket, és folytatjuk! A végén már minden megy majd kórusban, és én leszek a karmester!
Másnap a férfi egy kisebb társaságban ünnepel, és a szokásosnál kicsit később ér haza. Elképzeli, hogy nyugodtan lefekszik, mert régen volt reggel. Ahogy belép a lakásba, megbotlik egy cipőben. Elbődül, és imbolyogva a gyerekszoba felé tart, hogy móresre tanítsa a rendetleneket.
– Itt nem mész át, nem bánthatod őket! – kiáltja a nő, megvetve a lábát és kifeszítve a kezét az ajtóban. Szemével ölni tudna. Indulj inkább, menjünk a konyhába.
– Az embernek azért van otthona, hogy ott ne kelljen kerülgetni semmi szart. Hogy megmondhassa, ha valami nem oké, megnyugodhasson. Erre ezek a büdös kölykök már rögtön másnapra elfelejtik, amit mondok nekik. Dobjam ki a cipőket? Mikor úgyis én fizetem az újat! Nem tisztelnek ezek senkit, beszélhetsz, mintha a levegőnek mondanád. Persze, hogy katasztrófába rohan a világ. Most tényleg, ne verjem meg őket? Akkor miből tanulnak? –
A gyerekszoba felé fordulva azért elordítja magát. – Legközelebb nem lesz itthon az anyátok, hogy visszatartson, meglátjátok!
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
