Balesetet okozó mozdonyvezetők ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Veszprémi Járási Ügyészség két mozdonyvezető ellen, mert az általuk vezetett vontató és személyvonat szabálytalan közlekedés miatt tavaly nyáron összeütközött a balatonfüredi vasútvonalon; a balesetben három utas megsérült – közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A vádirat szerint az egyik mozdonyvezető 2022. július 11-én kora délután egy villany vontatójárművel a tiltó jelzés és a forgalmi szolgálattevő engedélye nélkül kezdett tolatásba a balatonfüredi vonalon. Éppen akkor érkezett meg a Budapest felől Balatonfüredre tartó személyvonat, amelynek vezetője a szerelvénnyel óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozást figyelmen kívül hagyva 77 kilométer/órás sebességgel haladt.

Mindkét mozdonyvezető észlelte az azonos vágányon felé tartó másik mozdonyt, és próbálták elkerüli a balesetet. A tolató mozdony 27 éves vezetője abbahagyta a tolatást és az ellenkező irányba indult, míg a személyvonat 37 éves vezetője is hangjelzést adott és vészfékezett, ám a szerelvény ennek ellenére utolérte a tolatásból menekülőre váltó mozdonyt, és összeütköztek – írták.

Hírdetés

Az ütközés következtében a személyvonat két utasa töréses, egy utasa könnyebb sérülést szenvedett. Az egyik sértett balesettel összefüggő sérüléséből súlyos egészségromlást jelentő kóros elváltozás alakult ki – tudatták a közleményben.

A vádirat szerint a baleset egyrészt a szabálytalan tolatás, másrészt a személyvonat sebességtúllépése miatt következett be; a sebességkorlátozás betartása mellett a személyvonat vészfékezés nélkül is meg tudott volna állni és el tudta volna kerülni az ütközést.

Az ügyészség a mozdonyvezetők ellen a vasúti közlekedés súlyos egészségromlást okozó veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat, és azt indítványozta, hogy a Veszprémi Járásbíróság szabjon ki rájuk pénzbüntetést, és tiltsa el őket a vasúti járművezetéstől.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »