Kubában egyetlen autópálya sincs. A legnagyobb utak is magyar szóval autóutak, azaz nincs vagy csak részben van fizikailag elválasztva a két irány. Ill. most már épülnek igazi autópályák is, részben készen is vannak, de amikor én ott éltem a 80-as években, még ilyen nem volt.
Kubáról tudni kell, hosszú keskeny ország. Az ország területe kb. mint Magyarországé (15 %-kal nagyobb). Kuba valójában egy szigetcsoport, mely 1500+ szigetből áll, de ezekből 95 % lakatlan, s a fő sziget – melynek neve szintén Kuba – foglalja el az ország területének 96 %-át.
A fő sziget 1250 km hosszú, tehát kicsit több, mint Magyarország és Ausztria együttvéve, viszont a szélessége a legtöbb helyen alig 50-60 km, a legszélesebb központi részen is csak 190 km.
Fentiek következtében az utak iránya nyugat-kelet: a két fő út a sziget középső részén, ill. az északi partvidéken halad. Az északi út Havanna és Matanzas közti szakaszának neve Vía Blanca (Fehér Út), ez még 90-100 éve épült, az állapota is olyan mellesleg. Matanzas azért fontos idegenforgamilag, mert ez a nagyváros van a legközelebb Varadero üdülőhelyhez.
A világkommunizmus bukásáig szinte csak Varadero volt az egyetlen kiemelt kubai üdülőhely. Ma már sok más is van, a kubai rezsim komolyan fejleszti az idegenforgalmat nagyjából 1995 óta, többet között teljesen szűz helyeken is.
Szóval mi is sokszor mentünk Varaderóba. Bár a kubai ember sose jár télen strandra, nagyjából november és március között a kubaiak szerint tél van. A kubai tél azt jelenti: 28 fok helyett a levegő csak 24 fokos, a tengervíz meg ugyanígy: 28 helyett 24 fokos. (Nem tévedés, azonos szokott lenni a levegő és a víz hőfoka.) Sokan egyébként röhögnek a kubaiak télfogalmán, pedig van alapja: télen több a tengeri növény, nagyobb a hullámzás, gyakoribbak az egyes emberre veszélyes vízi állatok, növények, mint tengeri sün, s hasonlók. Szóval nem a hideg a kubai tél veszélye.
Én 6 évet éltem ott, ez alatt a leghidegebb egy január végi napon volt, amikor a hőmérséklet leesett éjszaka 13 fokra. Ezt az átlag kubai úgy reagálta le, mintha földrengés lenne.
A lényeg: érdemes volt télen elővigyázatosan strandolni. A megfázástól persze nem kellett tartani, de a leírt jelenségektől igen.
A kubai tél nagy előnye az is volt, hogy ilyenkor tök üresek voltak a strandok. Hiszen csak külföldiek strandoltak.
Varaderóban ez persze nem volt szempont, oda eleve nem léphettek be kubaiak. E tekintetben Kuba teljesen abszurd ország volt: a saját lakosság ki volt tiltva az idegenforgalmi objektumokból. S nem úgy, ahogy egyes más kelet-európai országokban is, hogy voltak szállodák és szórakozóhelyek, melyek csak nyugati vendégeket fogadtak, hanem a legdurvább módon: még a közelbe se lehetett menni.
Szóval megyünk hazafelé Havanna felé kocsival. Előttünk egy rozoga kubai autó. Majdnem minden kubai autó rozoga, csak egyes kiemelt emberek vehettek szovjet Ladát az államtól, de a kubai nedves éghajlaton azok is gyorsan rozsdás ronccsá változtak. Hirtelen lerobban a kocsi, éppen meg tudunk állni, hogy ne rohanjunk belé. Viszont a mögöttünk haladó szintén diplomata rendszámú kocsi vezetője figyelmetlen, s nem áll meg időben, nem túl nagy sebességgel ugyan, de belénk megy. Szerencsére nem történik sérülés, a kocsin is csak enyhe horzsolás. Gondoltuk: nem történt semmi baj.
Igenám, de a belénk ütköző kocsi vezetője másképp gondolja. Láttam a rendszámát, az első 3 szám jelezte mindig az országot (a magyarok rendszáma pl. mindig 027 számmal kezdődött), s láttam, hogy svájci, ami a gyakorlatban az USA-t jelentette nagy valószínűséggel.
1961-2015 között nem volt diplomáciai viszony Kuba és az USA között. Ami persze nem jelentette a képviselet teljes hiányát. Havannában a svájci követség képviselte az USA-t. Washingtonban meg a csehszlovák követség képviselte Kubát, egészen Csehszlovákia szétesésésig, majd onnantól szintén a svájci követség. A valóságban mindkét képviselet önálló volt, az amerikai képviseleti iroda Havannában pl. nem a svájci követség épületében volt, hanem a volt amerikai követség épületében. De a formális jegyek hiányoztak természetesen: nem lehetett kint az amerikai zászló, helyette a svájci volt kitéve, az amerikai képviseleti iroda vezetője nem vehetett részt az idegen államok képviselőinek rendezett hivatalos eseményeken, s az autók rendszáma is ilyen jel volt.
Viszont a gyakorlatban minden megvolt, a “svájci” irodában pl. működött amerikai vízumkiadás, meg még a testőrség is amerikai tengerészgyalogosokból állt.
Szóval a kocsi vezetője kiugrik, s elkezd iszonyú amerikai kiejtéssel mérgesen spanyolul magyarázni, hogy mi vagyunk a hibásak, mert túl hirtelen álltunk meg, s neki most többezer dolláros kára keletkezett a kocsin, Kubában meg nincs biztosítás, így fizessünk neki. Arra az érvre, hogy azért álltunk meg hirtelen, mert az előttünk menő lerobbant, azt mondta, ez őt nem érdekli, ez a mi bajunk, bele kellett volna rohannunk, de semmiképpen se hirtelen fékezni.
Az amerikaiakra a végletesség volt jellemző ebben, számtalanszor tapasztaltam ezt Kubában, s persze azóta is. Az egyik véglet pont ez az embertelen agresszív lenézés, nagyjából “dögölj meg, szart se érsz úgyse”.
Persze nem szabad elfeledkezni a másik végletről se. Nagy élményem 1986 eleje. Pontosabban április vége. Azért emlékszem ennyire pontosan, mert éppen a Líbia elleni amerikai támadás utáni hét volt.
Volt egy kubai zsidó barátnőnk, s az ő jóvoltából ismerkedtünk össze két amerikai zsidó újságíróval, férj és feleség voltak, pár évvel idősebbek akkor nálunk, olyan 25-30 köztiek. Amikor megtudták, hogy kelet-európaiak vagyunk, először örültek ennek, aztán, amint kiderült, hogy nem vagyunk a kommunista rendszer hívei, kissé kezdett lohadni az örömük. Röviden: a pár olyan kőkommunista volt, hogy a korabeli szovjet közéletből is kilógtak volna már túl marxista szövegeikkel. A beszélgetés során kiderült, szerintük a világ minden elképzelhető bajáért az USA a hibás, s a kubai meg a világ legcsodásabb rendszere.
Az eszmecsere akkor szakadt meg, amikor megkérdeztem: biztosak-e benne, hogy ők New Yorkban élve, évente 1 hetet Kubában töltve gazdag privilegizált külföldiként, képesek megítélni a kubai rendszer milyenséget. Erre durcik lettek, valószínűleg az “gazdag privilegizált” minősítést trágár sértésként élték meg.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
