Balassi-kardszentelő – először a Felvidéken

Balassi-kardszentelő – először a Felvidéken

Meghitt, szép eseményre került sor december 13-án, kedden a Balassák egykori fészkében, Kékkőben, a vár Szent Anna-kápolnájában.

A Balassi Kard Művészeti Alapítvány szervezésében és a visegrádi Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusa támogatásával, először a Felvidéken, a XVI. Balassi-mise keretén belül megszentelésre került az a két kard, melyet majd 2023-ban Budapesten nyújtanak át egy magyar költőnek és egy amerikai műfordítónak.

Maga a díj egy középkori mintára kovácsolt végvári szablya, amelyet kitüntetésként az arra érdemes költőknek adnak át. A szablyát a bonyhádi Fazekas József Balassi-érmes kardkovács, a díszokleveleket pedig a Balassi-érmes Vincze László szentendrei nyomdász készíti kezdettől fogva. 2002 óta a világhírű Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egy erre a célra készített Balassi-szoborral is megajándékozza a költőket. 2006 óta a Molnár Pál által elindított „Balassi-kard“ védjeggyel ellátott bort is kapnak az érintettek, utalva a „Jó borokkal töltött aranyos pohárok járjanak mi közöttünk” verssorra. 

Szlovákia legkisebb városa Kékkő (Modrý Kameň) fölött emelkedik a magasba a hasonnevű vár romja. A várat feltehetőleg a 12. században, 1137 környékén építették, az első írásos emléket 1278-ra datálják. A gótikus stílusban felépített vár történelmi jelentőségének csúcspontját a 16. század jelentette, amikor gróf Balassa Bálint hősiesen, de sikertelenül védekezett a törökök ellen. A vár 1321-től a 19. század közepéig, közel 600 évig volt a Balassa család birtokában. A Balassi és Balassa egyaránt helyes névváltozat.

Hírdetés

A Szent Anna-kápolnát II. Balassa Pál „apostoli gróf“ építtette 1759-ben, Révay Antal püspök szentelte fel, és 1879-ig végeztek ott szentmiséket. A kápolna alapításának 250. évfordulója alkalmából 2009-ben leplezték le azt a Szent Anna-festményt, melyet Darina Gladišová akadémikus művész festett. A kápolna műemlék, több olyan értékkel bír, amely méltán sorolja a megbecsült hagyatékok közé.

A kékkői vár kápolnájában Nagy András udvardi esperesplébános szentelte meg a két szablyát szentmise keretén belül Parák József püspöki helynök (Ipolynyék) és a helybéli plébános, Baláž Jozef segédletével.

A szentmisén részt vett Molnár Pál alapítványi elnök, Ing. Mária Bednárová, Kékkő polgármestere, Helena Ferencová múzeumigazgató, a visegrádi Szent György Lovagrend tagjai dr. Csámpai Ottó Felvidéki Nagyprior vezetésével és a város érdeklődő lakói, így a kis kápolna majdnem megtelt a zord hideg ellenére. Mint Molnár Pál elmondta, Balassi költészete közös európai érték, irodalmi kincs napjainkban, a szertartás pedig a keresztény összetartás élményét adta a résztvevőknek, embereket hoz közel egymáshoz, barátságokat alakít ki, közösségeket alkot.

A fogadáson résztvevők egyúttal megtekinthették a Balassi Bálint-emlékkiállítás termeit is. Régiónk, Kékkő városa és maga a vármúzeum is egy tartalmas, nagy horderejű eseménnyel lett gazdagabb.

Balogh Gábor


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »