Dr. Komlóssy György
A magyarországi Gánt község határában lévő bauxittelep feltárásának századik évfordulójára emlékeztek 2023-ban. A feltárás Balás Jenő (1882–1938) gyergyóremetei származású bányamérnök érdeme, aki 1923-ban számos megpróbáltatás ellenére, kitartó munkával, székely konoksággal kora egyik meghatározó földtani felfedezőjévé és a magyarországi bauxitkitermelés egyik megalapozójává vált. Gánton 1987 óta már nincs kitermelés, annak helyén viszont egy, a turisták által is látogatható, Balás Jenő nevét viselő bányászati múzeum és földtani park működik egyedi idegenforgalmi látványosságként. A feltárás századik évfordulója alkalmából a nemzetközileg is elismert magyar bauxitkutató, Komlóssy György nyugalmazott geológus összefoglalta Balás Jenő életpályáját, s úgy véli, e konok, székely-magyar ember különleges és egyben igen nehéz sorsát érdemes ismertté tenni a Székelyföldön is, ezért írását az alábbiakban közöljük.
Száz éve, hogy Balás Jenő bányamérnök 1923-ban feltárta az akkori Magyarország első művelésre érdemes bauxittelepét a Vértes-hegység Gánt községének határában, a zámolyi út mentén, a Bagoly-hegyen. E telepnek a kitermelése csak később indult meg, mivel közben bányászatilag még kedvezőbb helyzetben lévő telepeket is találtak. A bányászat végül is a Meleges II bányaüzemben kezdődött 1925-ben. A Bagoly-hegyi feltárás volt azonban az a siker, ami további kutatásokra ösztönzött és arra az anyagi hátteret is biztosította. A bauxitbányászat Gánton 62 éven át, 1987-ig tartott.
Magyarország 1935 és 1942 között egyike volt a világ három legjelentősebb bauxittermelőjének. 1940-ben világelső, de az első tíz között még a 60-as évek közepéig is ott találjuk. Ebben – az 50-es évek hajnaláig – Gántnak jelentős szerep jutott. A magyar bauxit-alumíniumipar két vesztes világháború után nagymértékben segítette az ország gazdasági talpra állását. Varga József bányamérnök, a MAT (Magyar Alumíniumipari Tröszt) egykori munkatársa szerkesztésében a magyar bauxitbányászatról megjelent Emlékkönyv áttekintést ad erről a dicső múltról, mely Balás Jenő gánti és Zalatnai Stürmer József halimbai zárt kutatmányainak bejelentésével vette kezdetét 1920-ban. A 17 társszerző visszaemlékezéseire épülő mű a 100. évfordulón jelent meg.
Balás Jenő a XX. századi Magyarország legsikeresebb iparágának, a bauxitbányászatnak és az arra épülő alumíniumipar megteremtésében a gánti telepek felfedezésével halhatatlan érdemeket szerzett, ő a helytállás, a küzdeni tudás székely-magyar példája. 1882-ben Gyergyóremetén született, apja gépész volt, így a műszaki megoldások iránti érdeklődését hozhatta otthonról is. Hogy mi az a kemény belső erő, önbizalom, hit, akarat, tenni vágyás, ami az akkori Magyarország végvidékeiről elhajt egy fiatalembert a székelyudvarhelyi gimnáziumon át a XIX–XX. század fordulóján életerőtől pezsgő, világvárossá cseperedő Budapestre, csak sejteni lehet. Tamási Áron Ábelétől tudjuk „a székely is olyan, mint a magyar, csak még annál is jobb”, tegyük hozzá nyugodtan, Balás Jenő büszkén vállalt sorsa is olyan volt, csak még annál is nehezebb.
A József Nádor Műszaki Egyetemen csak egy évet tanult. Innen Selmecbányára ment bányásznak. 1907-ben végzett. Nagy dolog volt ez akkor, hogy valaki Magyarországon magyar ember létére egyetemre ment tanulni, hiszen a felsőoktatás minden egyéb feltétel előtt elsősorban a megfelelő vagyoni helyzethez volt kötött. Selmecbányán végezvén visszatért Erdélybe, ahol 1912-ben mérnöki irodát nyitott. A gazdasági kockázatok mérséklésére az elszórtan működő kis bányákat fogta össze szövetségbe. Azokban az években ismerte meg a Bihar-hegység bauxitlelőhelyeit, ott volt az 1915-ben a Jád völgyében meginduló bányászatnál is, később saját bányavállalata is volt. Jól látta, hogy a megkutatott nyersanyag hasznosításához megfelelő szállítási útvonalak is kellenek. Ezekhez koncepcionális terveket is készített.
Amikor 1919 őszén Bicskéről parasztszekéren elindult a Vértesbe, egyenesen Gántra igyekezett. A halimbai bauxit analógiája alapján, Taeger Henrik földtani térképe segítségével ezt a területet találta egy új bauxitlelőhely feltárására érdemesnek. Amikor egy bányamérnök, geológus kalapáccsal a kezében egy földtani térképpel elindul, hogy ismereteket szerezzen egy nyersanyag felkutatásához, az az ember onnantól kezdve már geológus. Életrajzírói feljegyzik, hogy mennyit kínlódott, milyen makacs fejjel kelt reggelenként útra, sárban, esőben, szélben, majd fagyban újra és újra. A faluban már bolondnak is tartották. Csak egyet nem írtak le, mert az leírhatatlan: azt a boldogságot, amikor végül a hosszúharasztosi vízmosásban már bauxitnak is tűnő vörös kődarabokat talált, melyek igaz gyengének, de már ércnek minősültek. Telegdi Roth Károly geológus professzor szakmai támogatásával rögtön kutatási jogot szerzett, igaz, kölcsönpénzzel, melyet 1920 januárjában meg is kapott. Kezdetben a sekély, 6–8 méteres fúrásokkal és aknákkal csak az érctelepek peremeit érte el, de 1923-ban a Bagoly-hegyi kutatótáróval már minden várakozást felülmúlóan jó minőségű, bányászatra érdemes mennyiségű bauxitra lelt. Kiderült, hogy Balás Jenő Európa legjobb minőségű ércére bukkant. Ekkortájt már 142 kutatási területe volt a Bakonyban, a Vértesben és még a Budai-hegységben is. De mindez akkor rendkívüli nehézségekkel járt, pénz is kellett hozzá, meg a kutatásait ellenző, feltüzelt ellenszenvet is le kellett győznie. Telegdi Roth Károly bauxitföldtani tudásával és egyetemi professzori tekintélyével megint segítségére volt: a kutatást nemcsak földtani, hanem közgazdasági jelentőségét is felismerve támogatta. Ráébredt, hogy a XX. század legfontosabb fémhordozójának ércéről van szó, sőt, azt a tényt is, hogy a bauxit magyarországi feldolgozásához – az alumíniumkohászathoz – villamos energia kell, ahhoz pedig vízi erőművet kell építeni. Prinz Gyula neves földrajztudósunk – nem akartam hinni a szememnek, amikor olvastam – azt a Dunára gondolta építeni, éppen oda, ahová 70 esztendővel később Bősnél az el is készült.
A bánya megnyitásához pénz kellett. Akinek lett volna, nem adott, aki adott volna, annak meg nem volt. Sorba járta a bankokat, a tőkéseket, könyörgött, segítsenek, ki kell aknázni, ott a kincs, csak érte kell nyúlni. A válasz elutasítás volt. Sirattuk az elveszejtett országrészeket, bányáinkat, érctelepeink 98 százalékát, de az, hogy adott helyzetben mit lehetne tenni a nemzeti tragédia súlyának mérséklésére, keveseket érdekelt. Ő meg Kölcsey intelmét követve megszállottként dolgozott, fanatikus ambícióval tovább küzdött. A kutatási jogot végül az ALUÉRC Rt. vette meg, a társaság részvényeit pedig 1925-ben a termelési joggal együtt 8 millió pengőért a német Lautawerkének adta el. Nekik elég tőkéjük volt a bányászat megkezdéséhez.
A gránási táró megnyitásával a kutatások Gánton összesen 3,5 millió tonna ércet igazoltak, kiváló minőségben. Viszonyítási alapként ekkortájt a világ teljes bauxittermelése évi 1,3 millió tonna volt. Senki nem tudja, mit érezhetett ez a derék ember, amikor megtudta, hogy minden küzdelme, próbálkozása ellenére a magyar bauxit feldolgozás nélkül külföldre kerül, ezzel együtt pedig oda vándorol a vagyon értékéből fakadó haszon is. Csak feltételezem, rögtön megtanulta, milyen is az, amikor valakire rászakad az a bizonyos „szittya magasság”. De még ez sem volt elég, amikor hazament, otthon felesége levele várta, hogy két fiával elhagyta őt, aki elhanyagolta a családját, mert csak a bauxit érdekelte.
Micsoda fantasztikus lelki ereje lehetett, mert még így is felállt. Kutatásokat kezdett molibdénre a Velencei-hegységben, nagyszabású terveket dolgozott ki a Balaton átrendezésére, a Tihanyi-félsziget szigetté alakítására, a Sió hajózhatóvá tételére, hogy így a Balatont a tengerrel össze lehessen kötni, az 1930-as években pedig a budai hévforrások jobb kihasználására. Így lett Budapest, a Duna királynője – fürdőváros. Lehetett neki ebben is része.
Nem minden ötlete, javaslata bizonyult életképesnek, meg is kapta a fantaszta, őrült jelzőt. De nagyon sok volt javaslatai közül olyan, ami ebben a nyomorult, kifosztott, meggyalázott, elherdált és szétdarabolt országmaradékban a gazdaság talpra állását segítette. És még ki tudja, mennyit segítette volna, ha hagyják. Balás Jenőt írásai, előadásai révén is szerzett érdemei miatt külföldön persze nagyra tartották. Járt Németországban és Svájcban. Akkor nagy dolog volt egy európai látókör. Ki tudja megmondani, mit érezhetett, amikor megtudta, hogy a német alumíniumipar a magyar bauxit révén egy év alatt nagyobb hasznot hoz nekik, mint amennyit annak 20 éves kitermelési jogáért fizetett. Ő akkor 800 millió pengőre becsülte annak az értékét, melyet a németeknek 8 millióért adtak el. Hívták a svájciak, a németek, sőt, még a bauxithiányos Amerika is. Persze, hogy nem ment. Konok volt, gyergyóremetei.
Balás Jenő kezén pengőben százezrek folytak keresztül, és ez a zseniális elme, ez a „bolond álmodozó”, ez a „fantaszta őrült” a legnagyobb szegénységben halt meg. Egy egyszobás lakás fürdőszobájában. Úgy halt meg, ahogy élt. Egyedül. Temetésére pénzt az ALUÉRC nem adott, barátai a szó legszorosabb értelmében úgy koldulták össze az 1000 pengőt, könyöradomány gyanánt.
Végrendeletében, amin keresztül magát az embert is meg lehetett ismerni, sok más mellett úgy rendelkezett, hogy Gyergyóremete a Kereszthegy ércének megkutatására fordítson figyelmet és hasznosítsa balneológiai célból az ott fakadó forrásokat. Balás Jenő álmai nem hazudtak. Kellett még hozzá egy világháború meg még úgy három évtized, amire a hazai bauxit- és alumíniumipar központi irányítás alatt a legészszerűbb megoldást megtalálta.
Gánton ma már szobra van, meg emléktáblája a munkahelyet és otthont adó ház, ma Méry néni kocsmájának falán. Egykori szobáját is őrzi az utókor, emlékét óvja a róla elnevezett Bányász Múzeum, és az egykori külfejtés mint Földtani Park.
Hajtsunk fejet az emberi nagyság előtt, az „álmodozó”, a „fantaszta” tiszteletére! Hajtsunk fejet, mert egy konokul, csakis a haza javára élő ember emléke előtt tehetjük. Tudjuk, hogy ma is vannak ilyen sorsok és lesznek is székely-magyar sorsok, míg magyar él e földön. És szeretném hinni, hogy ebben a hazában mindig lesznek, akik tudják, ki volt Balás Jenő. Ezért született ez az írás.
Dr. Komlóssy György nyugalmazott geológus
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
