Március 1-jén a Haller téri Páli Szent Vince-plébániatemplomban Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be szentmisét a Sant’Egidio közösség szervezésében hajléktalan barátaik emlékére, akik az utcán éltek és haltak meg. A szentmise után terített asztallal és élő zenével várták a szegényeket a Ferencvárosi Művelődési Központban.
Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti és regionális felelőse köszöntötte az egybegyűlteket, megköszönve a Páli Szent Vince-plébániának, hogy befogadták az alkalmat. Emlékezésre gyűltünk össze, Scooterért és mindazokért, akik városunkban magányosan, egyedül halnak meg – mondta.
Martos Levente Balázs püspök az alkalomhoz és a felolvasott evangéliumhoz egyaránt igazította szavait, emelkedett, mégis közvetlen, baráti hangon beszélt. A társadalmi egyenlőtlenségek illusztrálására egy viccet mesélt el, amelyet gyerekkorában nem értett: Egy idős és egy fiatal csiga vándorol együtt és egy autópálya mellé érnek. „De jó lenne átmenni a túlsó partra!” – sóhajtja a fiatalabb. Mire az idősebb: „Fiam, oda születni kell.” Nem értette, hiszen abban az időben azt gondolták az emberek, hogy nem az számít, ki hová született. A belátás a gyors út mellett születik meg: az emberi világban bizonyos dolgok egyeseknek eleve adottak, másoknak eleve lehetetlenek. Hogyan tudunk szembenézni a világ számos igazságtalanságával? – tette fel a kérdést.
Személyes élményét is megosztotta, hogy ha leelőzik, vagy ő előz, az rendben van, de nehéz, ha valaki tíz kilométerrel előtte halad. Az autópálya logikája ez: a legrosszabb, ha valaki mindig a közelemben van. Magam mögött akarom tudni, hogy ne zavarjon a száguldásban.
Mit mond erről Jézus evangéliuma? – tette fel a kérdést a püspök, mert – emelte ki – mindig vissza kell térni az evangélium szívéhez.
Ferenc pápát idézte, aki gyakran beszélt Isten stílusáról: közel jön, gyengéd, irgalmas. Ilyen Jézus, aki nem átfutó látogató volt, hanem leélte az emberi életet. Így lett minden ember méltósága azonos – Isten képére van teremtve, vonásaink mélyen közösek.
„Uram, jó nekünk itt lenni” – mondja Péter Jézusnak. Az otthon ott van, ahol valaki szeret bennünket, fontos neki, hogy létezünk. Martos Balázs hangsúlyozta, hogy egy-egy ilyen kapcsolatért, otthonért mindannyian felelősek vagyunk. Felelősek vagyunk egymásért, az otthonosságért.
Jézus ruhája vakító fehér lett, mint a fény – mondja az evangélium. A ruha az emberi kultúra egyik első jele. Nem vagyunk mezítelenek és kiszolgáltatottak. A szeretet gesztusai az emberi szabadságból fakadnak. A kultúránk, az életkörülményeink is jelei az emberségünknek. Fáradoznunk kell ezért újra meg újra, hogy a másikban megbecsüljük ezt az emberséget, hogy a szíve beragyoghassa az életkörülményeit, és a társadalom, a felebarát, a szűkebb közösség, a társadalom vezetői, minden egyes ember megadjon ezért mindent, ami lehetséges.
„Ide születtünk mindannyian, és odaátra kaptunk meghívást mindannyian.
– zárta szavait a püspök.
A homíliát követően a könyörgések a szegényekért, a betegekért, a békéért, az Egyházért, a pápáért szóltak. Különösen megrendítő volt az utolsó könyörgés, amelyet a Sant’Egidio régi barátja, a hajléktalan Korom Balázs olvasott fel, elcsukló hangon, könnyeivel küszködve: „Oltalmazd meg, Urunk, a Sant’Egidio közösséget, és add meg neki a Lélek erejét. Hogy mindenütt, főleg ott, ahol szenvedés és fájdalom van, legyen szereteted jele, menedék a szegényeknek, a béke és a szolidaritás háza.”
A szentmisén, amely ebből az alkalomból különösen is a szegények, a szolidaritás háza volt, felsorolás kezdődött: „Emlékezzünk meg most azokról a testvéreinkről, akik az utóbbi években hajléktalanként éltek és haltak meg, hogy az örök hajlékban várjanak minket, és egykor majd lássuk együtt az Úr irgalmas arcát, színről-színre mindörökre” – nevek, történetek hangzottak el, a közösség és más segítő szervezetek barátaié. Elsőként megemlékeztek Scooterről, aki sok éven át volt hajléktalan, de mindig előbb adott más szükséget szenvedőnek, mint magának kért volna. 2021. augusztus elején napokig magatehetetlenül feküdt a Kálvin téren. Sebei üszkösödtek, kukacok ették. A mentők csak többszöri hívás után vitték el, amikor már késő volt. A kórházban vérmérgezésben halt meg. Az utolsó pillanatokban egy fiatal barátnője, aki a közösséggel rendszeresen látogatta, ott volt vele. Így nem kellett egyedül meghalnia.
Megemlékeztek mások mellett Angiról, aki másfél évtizedig élt az utcán és több mint húsz éven át volt a közösség nagyon kedves barátja; a Rákóczi térről Rózsáról, akit férje, Jóska gyászol. A közösség a Gát utcában rendezett vacsoráin részt vevő hajléktalan barátaitól előre összegyűjtötte, mely halott barátaikat szeretnék imába foglalni. Számukra, az élők számára különösen fontos tudni, hogy haláluk után sem feledkeznek meg róluk.
A Máltai Szeretetszolgálat, a Ferencvárosi Nappali Melegedő és Utcai Szociális Gondozói Szolgálat, a Szent Rafael közösség, Teréz anya nővérei barátainak nevei is elhangzottakat, értük is gyertyát gyújtottak. A szervezetek több képviselője személyesen is részt vett az imádságon.
A szentmise végén Martos Levente Balázs püspök megáldotta az oltár elé helyezett tulipánokat és a szentképeket, amelyeket a kijáratnál ajándékba kapott mindenki.
A szertartást követően
Az asztaloknál együtt ettek velük a közösség tagjai, a Fiatalok a békéért mozgalom tagjai kedvesen felszolgáltak, figyeltek minden kívánságukra. Szőke Péter szaxofonon, Szőke Márk zongorán játszott, a gyerekekből álló zenekar csellókísérettel énekelt, Korom Balázs is elénekelt egy dalt.
A különösen hangulatos, jól szervezett ebéden nem hiányzott a spontaneitás sem, ami annak is a jele, hogy ezen az ünnepen mindenkinek helye van, itt mindenki segíthet. Egy hölgy, aki a nyugdíjasok ki mit tudjára készül, véletlenül éppen benézett a terembe, és meghallva a remek dzsessz dallamokat, maga is beszállt énekléssel, hangjára a vendégek szinte táncra perdültek. Kiderült, hogy az énekes maga is mindig együtt érzett a hajléktalanokkal, és most ő is a hajléktalanság peremén lavírozik.
A szegények és keresztény, jóakaratú emberek e szép nagy családjában mindenkinek helye van. A bensőséges hangulatot emelte a születésnaposok és egy házassági évfordulós pár köszöntése tortákkal, énekekkel.
Rudik Márta, az alkalom szervezője elmondta, hogy minden hónapban tartanak hasonló ebédet a barátaiknak, egyszer egy évben pedig Scooter miséjét követően. Olyanok kapnak meghívót, akikkel közösség tagjai hétköznap esti szolgálataikon találkoznak, vagy fűtetlen lakásokban élő szegények. Nyolcvan főre számítottak, de szerencsére több ételt rendeltek, mert majdnem százan voltak. Az ebédekre egy vendéglős főz engedményes áron, amit adományokból finanszíroznak. Terített asztal a mindennapokban nem jut nekik osztályrészül, mindig nagyon várják.
Sokan jönnek segíteni önkéntesként is. A segítők nagyon örülnek, hogy adhatnak a szabadidejükből, önmagukból. A visszajelzés mindig az tőlük, hogy valóban jobb adni, mint kapni.
Fotó: Merényi Zita
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
