Az ukránok szerint az oroszok állnak a moldovai Európa-barát pártvezető elleni merénylet mögött (is)

Az ukránok szerint az oroszok állnak a moldovai Európa-barát pártvezető elleni merénylet mögött (is)

Az ukrán hatóságok olyan nyomot találtak, amely bizonyítja, hogy az orosz titkosszolgálatok állnak Vladimir Plahotniuc, a moldovai parlament volt alelnöke, az ország egyik legnagyobb Európa-barát pártjának vezetője ellen készülő merénylet mögött – hozta nyilvánosságra az ukrán határőrszolgálat a hétvégén.

A moldovai politikust helyi, illetve ukrán bérgyilkosokkal akarták megöletni. A leleplezésüket célzó, szigorúan titkos műveletet – amelyben az ukrán és a moldovai hatóságok szorosan együttműködtek – ukrán részről személyesen Petro Porosenko elnök felügyelte.

Az ukrán határőrszolgálat közleménye szerint a merénylet elkövetése után a tetteseknek azonnal Ukrajnába kellett volna távozniuk a szomszédos Moldovából. A kijevi hatóságok ez alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a politikus megölésének célja – korábbi esetekhez hasonlóan – az ukrán hatóságok lejáratása és a moldáv-ukrán kapcsolatok aláaknázása volt.

A közlemény szerint a merényletre felbérelt bűnbandába olyan személyeket toboroztak össze, akik korábban – 2015-2016-ban – Kijevben, illetve az ukrán főváros környékén számos súlyos bűncselekményt, gyilkosságot, emberrablást, rablást követtek el.

A készülő merényletről az ukrán határőrség néhány hónapja szerzett tudomást, ami után az ukrán főügyészség rögvest megindította a vizsgálatot. Ezt követően a moldovai és az ukrán hatóságok kivárták, amíg a banda akcióba lépett. Április 6-án a bűnszervezet megkapta a gyilkosság elkövetéséhez a fegyvereket, valamint egy autót a meneküléshez. Április 7-én, a gyilkosságért előlegként beígért pénz átvételekor – tettenérés közben – Moldovában őrizetbe vették az egyik megrendelőt és két szervezőt, valamint elkoboztak négy RPG-26 típusú gránátvetőt, két pisztolyt és lőszereket. A merényletért 200 ezer dollárt ajánlottak a bérgyilkosoknak, ennek felét kapták meg előlegként.

Hírdetés

Ezzel egy időben Ukrajnában őrizetbe vették a banda vezetőjét és további nyolc tagját, akiktől fegyvereket, lőszereket, a készülő gyilkosságra utaló bizonyítékokat koboztak el.

Kijev nem először vádolja az orosz titkosszolgálatokat azzal, hogy támadásokat, provokációkat hajtanak végre azért, hogy aláaknázzák Ukrajna és a vele szomszédos országok kapcsolatait.

A múlt hónap végén a lucki lengyel főkonzulátus elleni gránátvetős támadás után az Ukrán Biztonsági Szolgálat közölte: kiderítette, hogy egy radikális civil szervezet Oroszországban bujkáló vezetője szervezte meg a merényletet az orosz titkosszolgálatok "megrendelésére".

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a napokban azon meggyőződésének adott hangot, hogy a beregszászi magyar zászló e héten történt megrongálása mögött is Oroszország áll, és a Kreml ily módon törekszik a magyar-ukrán viszony megrontására.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »