Az elmúlt napokban egymást érték a különböző elemzések és fejtegetések arról, mi is a célja Donald Trumpnak a vámháborúval. Sokan egyszerű hozzánemértést látnak benne, mások szerint az amerikai elnöknek igenis van egy mesterterve, amivel a végén ő fogja legtöbbet nyerni. Megint mások úgy vélik, hogy az új világrend megszületése előtti teljes káosz bontakozik ki a szemünk előtt. Hogy valóban értelmes válaszokat kapjunk, előbb meg kell értenünk a folyamatok lényegét. Ehhez pedig nem kell gazdasági és geopolitikai szakértőnek lenni. Elég megnézni azt, honnan indulunk és hova tartunk. És a világ történetesen a globalizmus korát hagyja most maga mögött. A harc a globalisták ellen immáron globális konfliktussá eszkalálódott. De mi a szerepe ebben az egészben az ukrajnai háborúnak, a vámháborúnak, az USA Grönland iránti igényének, és az EU-nak? A válaszok megtalálásához nagy lépésekben fogunk haladni, de megpróbálunk teljes képet adni az ok-okozati összefüggésektől, csak a nagyképre fókuszálva.
A globalizmus aranykora
Az 1990-es évektől a globalizáció soha nem látott fejlődésnek indult. Ehhez nagyban hozzájárult az IT-technológia fejlődése, a globális kereskedelmi korlátok lebontása (amelyeket a nemzetek feletti szervezetek tettek lehetővé, WTO, GATT, IMF, stb.) és a pénzügyi rendszer Bill Clinton amerikai elnök alatt véghezvitt, később katasztrófába torkolló liberálizációja.
Ez volt a globalizáció aranykora. Egy közepes ország vagyonával vetekedő cégóriások jöttek létre, amelyeknek óriási gazdasági, majd politikai ereje volt. A politikai erő kivetítésére egyébként a ma sokat ragozott liberális NGO-kat használták.
Az 1990 és 2020 közötti időszakban a világkereskedelem a globális GDP 40 százalékáról 60 százalékra hízott. Ezt az adatot érdemes jól megjegyezni, mert jelentősége lesz a Trump amerikai elnök által bevezetett vámok megértésében. A működőtőke nemzetközi áramlásának volumene az 1990-es évi 200 milliárd dollárról a koronavírusjárvány előestéjére már évi 1500 milliárd dollárra nőtt.
A tőke globális áramlásának köszönhető a működőtőke ugyanezen időszak alatt megnyolcszorozódott. A nemzetközi megavállalatok és a nyerészkedésükben szintén érdekelt nyugati világ a globalizáció fő nyerteseivé váltak. A gigászi hasznot pedig a világkereskedelmet bonyolító cégek és az ehhez szükséges pénzügyi szolgáltatásokat biztosító pénzügyi elit fölözte le. Ne feledjük, a világkereskedelem és a pénzügyi szolgáltatások szektorának fejlődése nem terebélyesedhetett ki az IT-technológiák fejlődése nélkül.
Ezért sem meglepő, hogy Bill Gates (Microsoft), Mark Zuckerberg (Meta) és még sokan mások az IT-szektorból miért a globalisták csapatában játszottak. És ebben érthetjük meg annak jelentőségét is, hogy egyesek ezekből a körökből már nem a globalisták csapatában játszanak, ami egyértelműen jelzi a világrend változását.
Igaz ugyan, hogy a globalizáció aranykorában jelentősen csökkent a világ mélyszegénységben élő polgárainak száma, ám ahogy azt egy dél-ázsiai szakértő már 2001-ben leszögezte, „az elmúlt 30 év globalizációja alatt a gazdagok és szegények közötti rés világszinten megkétszereződött.” És ez huszonnégy éve volt. Azóta a rés 100-szorosra emelkedett.
Épp ez alapozta meg a globalizáció most elénk táruló széthullását is.
Miért omlik össze?
Ennek több oka van. Fontos megérteni, hogy a kultúrharc, az EU-ban tapasztalt vélemény- és politikai diktatúra, az NGO-szervezetek kormányokat döntögető aktivizmusa és a biológiai tényeket vallásos fanatizmusra váltó transzgender-ideológia mind ugyanannak a dolognak a tünetei: az eddig világszinten nyerészkedő globalista elit elveszti a hatalmát.
Lehet, hogy az 1990-es évektől kezdődően a pénzügyi elit ragadta magához a hatalmat a világban, ám a 2000-es évek végére elkezdett több olló is kinyílni. Az ázsiai országok rohamtempóban kezdtek fejlődni, a világkereskedelem súlypontja áttevődött a Távol-Keletre. Kína világkereskedelmi részesedése 1980-ban még csak 1 százalék volt, 2020-ban már 15, 2024-ben pedig már a 20 százalékot ostromolja. Kína mellett további országok is fellendülésnek indultak: India, Malajzia, Dél-Korea. Mindeközben a globalisták hátországa, a Nyugat elkezdett lelassulni.
A 2008-ban kirobbanó gazdasági válságot például Kína megúszta, míg a tőzsdekrachban Nyugaton vagyonok égtek el, Európában pedig adósságspirál alakult ki, amelynek terheit elsősorban az adófizetők fizették meg.
A céltalan fogyasztás erény, a kemény munka lett
A munkaerőpiacon is visszájára fordultak a dolgok. A globalizmus miatt főleg nyugaton felszámolták a munkásosztályt azzal, hogy a cégeket külföldre költöztették. Ez a szolgáltatói szektor felemelkedésével járt, ám idővel ez az ágazat arányaiban egyre kevésbé volt hatékony. Magyarul: nagy pénzeket lehetett szakítani vele érdemi értékteremtés nélkül. A globalizmus saját súlya alatt elkezdett megroggyanni.
Azok a társadalmi rétegek, akik elvesztették munkahelyüket, azok a régiók, amelyek a gyárak távozása miatt teljesen leépültek, mind-mind a globalizmus vesztesei voltak. Az ő hangjukat Európában először a Brexit-népszavazáskor hallhattuk – amikor britek többsége úgy döntött, kilép az EU-ból. Azóta az európai antiglobalista nézetek egyre nagyobb teret nyernek, bár különböző mesterséges okok miatt a politikai vezetés irányváltása a vártnál lassabban történik meg. De ettől még elkerülhetetlenül meg fog történni.
A Marine Le Pen francia radikális jobboldali vezető elítélése és a romániai elnökválasztás annulálása azt jelzi, hogy a globalista elit kezéből kicsúszott az irányítás, és a saját maguk által teremtett szabályrendszer keretein belül képtelenek megállítani az események folyását.
Az összeomlásnak tehát több oka is van.
Trump és a vámháború
Még mielőtt rátérnénk az orosz-ukrán háború helyére ebben az egész folyamatban, nézzük meg, mit is tesz valójában Trump.
A vámok bevezetésével nem országokat zsarol meg. Hanem arra ösztönöz más országokat, hogy viszontvámokat vezessenek be. Ezzel óriási vagyonok lesznek semmivé, de károkat leginkább a szabad világkereskedelem és pénzügyi szolgáltatási szektor szenvedi el, vagyis a globalista elit. Persze, nem csak ők. Ennek oka, hogy minden változás fájdalmas, és egy globális méretű változás mindenkinek váj. De nem mindenki veszít rajta egyformán.
A globalisták tehát százmilliárdos tételekben veszítik el a pénzüket. De más is történik. A vámokkal Trump arra ösztönzi a a cégeket, hogy költözzenek vissza az Egyesült Államokba. Ha ez sikerül neki, akkor egy erősen túlzó példával élve, az eddig jelzáloghitelek értékesítésével foglalkozó amerikai brókereket az amerikai gazdaság lecseréli gyártósori menedzserekre és szakmunkásokra.
Hamarosan a gazdaság új valóságában a Wall Street szélhámos farkasai helyett a detroiti munkások kapják a főszerepet.
A globalista elit által kieszközölt orosz-ukrán háború egyébként nagyon kijózanító volt a globalisták számára, mert kiderült, hogy Netflix-sorozatok gyártásával és hitelek értékesítésével nem lehet háborút nyerni. Ahhoz gyárakra, gyári munkásokra, mérnökökre, hazafiakra van szükség, lehetőleg helyben, ellenőrizhető viszonyok között – nem indiai vagy kínai online-munkaerőre. A pénzügyi zsarolófegyverk egyike sem tudta térdre kényszeríteni Oroszországot.
Amit tehát Trump művel, az valóban átgondolt stratégia. A célja a globalisták legyőzése, ha nem is megsemmisítése, de olyan mértékű visszaszorítása, ami gyakorlatilag véget vet az 1945 után kialakult világrendnek.
Az orosz-ukrán háború
A fentiekből következik az a tény, hogy a globalisták ideológiai eszköze, a progresszívizmus, valójában semmilyen haladást nem jelent. Épp a meglévő, globalista rend fenntartását szolgálta, forradalmi álca alatt valójában egy állapot bebetonozását célozta. A feladata az, hogy a globalista érdekek útjában álló elemeket eltávolítsa. Ha útba van néhány kormány, hát megdöntik. Ha az emberek lázadoznak, dobnak nekik forradalmi hangulatú gumicsontot (gender, metoo, jogállamiság), amin elrágódhatnak, de közben elvakultan felsorakoznak azon politikai pártok mögé, akiknek nyílt célja, hogy „felelősség” címszó alatt az emberek érdekei elé a globalisták érdekeit helyezzék (innen is üdvözlet a PS-nek és Ódor Lajosnak). Ha ez sem működik, véleménydiktatúrát vezetnek be, antidemokratikus eszközökkel, névleg a demokrácia védelmében.
Ennek ellenére sem a sajtódominancia, sem a propaganda, sem az NGO-k hálózata, sem a lakosság lecserélését célzó migráció nem érte el a célját. Kellett tehát egy közös ellenség, amivel szemben a nyugati országok egyre szétsodródó jégtáblái újra összefognak. Ez lett Oroszország.
Nem tudhatjuk, hogy az afganisztáni kínos kivonulás az USA részéről kudarc vagy blöff volt-e. De abban a legtöbb szakértő egyetért, hogy az afganisztáni kivonulás csúfos lebonyolítása győzhette meg arról az oroszokat, hogy van esélyük Ukrajna lerohanásakor.
A közös ellenség megnevezése azonban csak a terv ideológiai-politikai vonala volt. A katonai erőforrások bevetéséhez geopolitikai indokokat kellett szolgáltatni. Ilyen indok volt Oroszország meggyengítése, és be nem vallottan Németország és Európa meggyengítése is. Egyeseket az oroszok legyőzése motiválta, hogy a globalista tervek mögé sorakozzanak fel, másokat azon stratégia ösztönözte, hogy megakadályozzák Németország és Oroszország együttműködését, ami veszélyeztette volna az USA dominanciáját.
Erre aztán ráépült egy sor gazdasági érdek is, az amerikai méregdrága energiahordozók európai értékesítése, az európai versenyképesség leépítése, az Ukrajna végeláthatatlan korrupciós láncaiban rejlő lehetőségek és a fegyveripar háborún való nyerészkedése is.
Az legfőbb gazdasági érdek: az Északi-sark
Aligha véletlen, hogy most, amikor az Egyesült Államok új vezetése a béke elérését tűzte zászlajára, az észak-európai országok, élükön a britekkel és a franciákkal (igen, Párizs délinek számít pénzügyi-gazdasági szempontból, de katonai potenciálja miatt az északiak csapatában játszik), valamint kisebb részt a lengyelekkel továbbra is minden követ megmozgatnak az ukrajnai konfliktus fenntartása érdekében.
Önmagában ideológiai alapokon ezt nem lehet megindokolni. Még az oroszellenesség sem ad választ kitartásukra. Van azonban egy fontos változás, ami a 2010-es évektől fokozatosan egyre nagyobb figyelmet kap. Ez pedig az Északi-sark meghódítása és a környező tengerek járhatóvá válása.
Leegyszerűsítve a dolgot, a következő a helyzet. Jelenleg a világkereskedelem (ami a globalizáció egyik alappillére) 80-90 százaléka vízi szállítmányozással történik. Aki tehát uralja a hajózási útvonalakat és a hajókat, kikötőket, az uralja a világgazdaságot is.
A világ legnagyobbjai között ott van a svájci MSC, a dán MAERSK, , a francia CMA CGM, és a kínai COSCO. Ne feledkezzünk el a kikötőkről, amelyek szintén a globális megacégek kezében vannak.
Jelen pillanatban a világ legfontosabb hajózási útvonalait a nyugat uralja. A Szuezi-csatornán naponta 40-50 óriási konténerhajó vagy tanker halad keresztül. Nagyjából ugyanennyi halad át naponta a Panama-csatornán. A Dél-kínai-tengeren, ahol a világkereskedelem több mint harmada bonyolódik, naponta 300 hajó indul útnak.
Ám hamarosan gyökeres változás következik be. A globális felmelegedés hatására az Északi-sarkkör tengerei egyre hosszabb ideig járhatók, egy idő után pedig egy jégtörő-flotta segítségével már egész évben járhatók lesznek.
Itt pedig két dolgot kell figyelembe venni. Az egyik, hogy a mai legfontosabb hajózási útvonalak jelentősége le fog csökkenni. A másik, hogy az új, hamarosan megnyíló hajózási útvonalak nem a Nyugat, hanem Oroszország (és rajta keresztül Kína) kezében vannak. Ez pedig azt jelenti, hogy a globalisták elveszíthetik befolyásuk egyik legfontosabb forrását.
Oroszországi rezsimcsere
Ma, a sarkkör felé csak kevés hajó jár. Évente nagyjából 130 darab, miközben a Szuezi-csatorna hajóforgalma napi (!) 50. Ugyanakkor elemzések szerint, ha az Északi-tengeri útvonal járhatóvá válása a Szuezi-csatorna hajóforgalmát a harmadára vetné vissza, vagyis az ott keresztülhaladó áruforgalom 66 százalékkal esne vissza. El lehet képzelni, mekkora a pánik, hogy nem nyugati országok által uralt területeken keresztül kellene szállítani. Ez azt jelentené, hogy osztozkodni kell a lenézett orosz elittel, és azt, hogy a pökhendi, fennhéjázó nyugati arroganciából bizony lejjebb kellene adni.
A globalisták érdeke tehát az volt, hogy hozzájuk közel álló, nekik kedvező rezsim kerüljön Oroszország élére. Ez lehetett az orosz-ukrán háború legfőbb mozgatórugója. A háború kitörésének néhány mellőzött következménye volt a kínaiakkal és oroszokkal kereskedni akaró Németország meggyengülése, Svédország és Finnország NATO-ba való felvétele. Dán, norvég és svéd, valamint brit katonák jelenléte meg az Északi-tenger európai kijáratainál, és folyamatban van az Északi-sark ásványkincs-lelőhelyeinek feltérképezése.
Képzeljük el, kik húznák a legnagyobb hasznot abból, ha az Északi-tenger felől érkező áruforgalom rajtuk keresztük (természetesen az oroszok megkerülésével) jutna be Európába: britek, hollandok, dánok, svédek, norvégok, baltiak, lengyelek. És most vessük össze a listát a háború legnagyobb támogatóival… Nos, a párhuzam letagadhatatlan.
Amerikai dilemmák
Ahhoz, hogy az északi-sarkköri ambíciók működjenek, Oroszországot vissza kellett volna szorítani. Ám erre a globalisták nem voltak képesek. Így igyekeznek olyan helyzetet előidézni, hogy az USA kénytelen legyen beavatkozni az ő érdekükben. Ha sikerül elérniük a háború folytatását, Washington válaszút elé kerül.
Az egyik út, hogy támogatja Ukrajnát, ameddig csak tudja, de azzal a globalisták időt nyernének egy esetleges újabb politikai, demokratákat helyzetbe hozó politikai fordulathoz az Egyesült Államokban.
A másik út az, hogy az USA magára hagyja Európát, hogy az oldja meg a helyzetet, ahogy tudja, és kiegyezik Oroszországgal négyszemközt, esetleg Kínával hatszemközt. Ebben az esetben azonban azt kockáztatja, hogy a NATO megbomlik, és sérül az az alapvető amerikai érdek, hogy megakadályozza Európa és Oroszország gazdasági együttműködését. Valahol ezeket az érdekeket kell sejtenünk amögött, hogy most az amerikaiak igyekeznek minden Európába menő energiafolyosóra rátenni a kezüket, még az Északi Áramlatot is hajlandók lennének megvenni és felújítani.
Jelenleg a második útnak van nagyobb esélye. És épp ezért választanak egyre radikálisabb eszközöket a globalisták. Demokratikusan választott kormányokat döntenének meg, gigászi hitelekbe hajtanák bele Európát, háborúba sodornák a nyugatot, kockáztatják a világháborút, szítják a társadalmi békétlenséget, választásokat annulálnak, politikai ellenfeleket ítéltetnek el bíró-haverjaikkal, és leépítik a sajtószabadságot.
Ma a globalista mainstream központja London, amely Párizsban szövetségesre talált. Brüsszel csak zsíros províziókra vágyó középvezetők falkája, nem több. Viszont a globalisták terve ettől nem lesz veszélytelenebb. Mivel a tervüket jól szolgálná a vérontás folytatódása, sőt, kiterjedése Kelet-Európában, érdemes észben tartani, ki milyen politikai irányt vesz fel és hogyan választ szövetségeseket a közeljövőben. Mind belföldön, mind külföldön.
Komjáthy Lóránt
Nyitókép forrása: Mesterséges intelligenciával készített tartalom
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
