Hírül adtuk, hogy befejeződött a jelenleg Kézdivásárhely részét képező kantai minorita rendház felújítása, és ez alkalomból, 2021 végén két helybeli újságíró, Bartos Lóránt és Iochom István tollából megszületett a magánkiadásban megjelent A kézdivásárhelyi minorita rendház című könyv.
A kötet műfaji besorolása gondot okoz, hisz tartalmaz történelmi, művészettörténeti elemeket, de visszaemlékezéseket, interjúkat, újságcikkeket is, az anyag sok képpel illusztrált, és a könyv végén külön képmelléklet is szerepel, így a kötet megjelenését beharangozó hírben albumszerű kiadványként írják le. Meglátásunkban tömören így jellemezhető: a kantai minorita rendház újjászületésének képes krónikája.
A rendház a háromszéki oktatás szárba szökkenéséhez, illetve annak kezdeményezőjéhez, az esztelneki világi pap, Nagy Mózes személyéhez is kapcsolódik. Nagy Mózes szülőfalujában iskolát hozott létre, majd annak új helyet keresve rakták le egy máig létező tanoda alapkövét Kantafalván. A minoriták úgy kerülnek képbe, hogy az alapító a minoriták vezetésére bízza az iskolát. A minorita rendház, illetve a kantai barokk épületegyüttes gyakorlatilag egyetlen közös nevezőre, a kézdiszéki oktatás kezdeteire vezethető vissza, tudhatjuk meg a könyvből.
A könyv előszavát politikus kultúrember jegyzi: Kelemen Hunor volt művelődési miniszter, jelenlegi kormányfő-helyettes: „Több tényező miatt az erdélyi emberek különösen szívósak és kitartóak. Ilyen ember volt Nagy Mózes is, Háromszék jeles iskolaalapítója, akinek örökségét igyekszünk közel négy évszázad múltán továbbvinni. (…) Az iskola azóta többször is újrakezdésre kényszerült, de hát ebben semmi különös nincs, Erdély a gyakori újrakezdések vidéke. Így kiállta az évszázadok és a történelem viharait, és ma méltán Kézdivásárhely egyik büszkesége. Nem volt ilyen szerencsés az iskolával együtt épült minorita rendház sorsa. A történelem viharai mellett a természet sem kímélte, több földrengéssel, egy tűzvésszel, majd gombakárral kellett megbirkóznia. Az államosítás után közel hét évtizedig a lassú enyészettel kellett küzdenie, míg újabb kitartó emberek léptek színre, akik nem tűrhették tovább ezt az állapotot. Közülük is kiemelkedik Böjte Csaba, akit bízvást tekinthetünk a kiváló erdélyi egyházférfiak sorába illőnek, így Nagy Mózes örökösének is. Csaba testvér nem nyugodott: ha egy ajtó bezárult előtte, kinyitott egy másikat egészen addig, amíg meg nem szerezte a Bethlen Gábor Alap támogatását, amely támogatásért ezúton is köszönet illeti a magyar kormányt. A közel évtizednyi szívós és kitartó munka meghozta gyümölcsét” – írja Kelemen Hunor.
A könyv szerkesztői felvázolják a minorita rend történetét, Nagy Mózes életét, a kantai iskolát is befogadó rendházzal kapcsolatos adatokat. Visszaemlékezéseket is gyűjtöttek. Vargha Béla és Bodó Imre címzetes főesperesek, Fórika Balázs kántor, Mocsáry-Gondos Béla ny. építész, Vargha Mihály szobrászművész, Vikol Kálmán szólal meg, néhai Vikol Erzsébet kéziratban maradt visszaemlékezéseiből közölnek részletet. Bemutatják a GyerekKéz Baráti Társaság a Minorita Rendházért nevű szervezetet, mely, mint neve is mutatja, az épületegyüttes felújításán, bővítésén, munkálkodott, s élettel való megtöltésére törekszik.
A könyv nagy részét azok a beszámolók, tudósítások teszik ki, melyeket Iochom István és Bartos Lóránt a Háromszék, illetve a Székely Hírmondó hasábjain közölt a szándéknyilatkozattól a munkálatok befejezéséig. Ez teljes krónikáját adja a felújításnak. Igen értékes fejezete a kiadványnak dr. Szőcs Géza Az oskola hangja című munkájából átvett, a kantai minorita tanárokat bemutató szócikkgyűjtemény.
A könyv olvastán megerősíthetjük: nagyon fontos műemlékeink történetét dokumentálni, minél több információt összegyűjteni, egybeszerkeszteni, hogy az érdeklődő olvasó, de a későbbi korok kutatója is egy helyen tálalva jusson hozzájuk.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
