Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.
(Arcanum)
A százezer főben maximált, légierejétől, valamint nehéztüzérségének zömétől megfosztott és a haditechnikai kutatásoktól is eltiltott Reichswehr igyekezett más – rejtett – módon megoldani a katonai kiképzés méreteinek kiszélesítését, a határvédelmi rendszer személyi feltételeinek megnyugtató rendezését, illetve a haditechnikai kutatás elméleti és gyakorlati megvalósítását. Ennek keretében a katonai repülés és a páncélostechnika területén még a Szovjetunióval való együttműködésre is sort kerítettek. A Reichswehr létszámának látens növelése érdekében 1932. szeptember 23-án létrehozták a fiatalok katonai előképzésével foglalkozó Birodalmi Kuratóriumot (Reichskuratorium für die Jugendertüchtigung).
Adolf Hitler és a nemzetiszocialisták hatalomra kerülésével tehát nem megindult, csupán folytatódott Németország katonai potenciáljának újrateremtése, az ország újrafelfegyverzése. A nemzetiszocialisták ezt a folyamatot a korábbiaknál jóval radikálisabbá, szélesebb körűvé és fokozottabbá tették.
Ennek egyik első lépéseként Hitler 1933. július 12-én elrendelte olyan „vidéki sportiskolák” (Geländesportschulen) létesítését, amelyek keretében az ifjúság katonai előképzése intenzívebb formát ölthetett.
1933. szeptember 7-től a német rendőri erőket is bevonták az újrafelfegyverzési koncepcióba. A már 1933 januárja előtt is létező, kaszárnyákban állomásozó rendőralakulatokat a körzeti rendőrségtől (Revierpolizei) való megkülönbözetés végett a tartományi rendőrség (Landespolizei) keretében fogták össze. Ezeket a kötelékeket 1935-ig fokozott ütemben felszerelték és katonai elvek szerint kiképezték. Csapataik szervezés és fegyverzet tekintetében gyalogzászlóaljaknak feleltek meg.
Ezzel egy időben Hitler utasította az SA-t (Sturmabteilungen – a nemzetiszocialisták politikai rohamosztagai), hogy egy éven belül egy olyan katonai kiképzési programot hajtson végre, amely alkalmassá teszi arra, hogy szükség esetén a Reichswehr rendelkezésére állhasson. Hitler ezzel egyfajta „forradalom utáni” feladatot adott az SA-nak, amely ezt olyan vehemenciával végezte, hogy rövidesen a német védelempolitika egyik meghatározó tényezőjévé vált.
Az SA nemsokára a „forradalmi néphadsereg” koncepciójával állt elő. Ez természetesen a konzervatív Reichswehr rosszallásába ütközött, amely nem kívánt osztozni senkivel Németország kizárólagos fegyveres erejének posztján.
Miután 1934. június 30-a, az úgynevezett „Hosszú Kések Éjszakája” után Hitler az SA-t véglegesen meggyengítette, a haderő-aspiráns szervezet szerepét a tisztogatást végrehajtó SS örökölte.
Az SS (Schutzstaffel – Védőosztag) 1925-ben jött létre Adolf Hitler személyes védelmére. 1926-tól az SA-nak volt alárendelve. 1929. január 6-tól Heinrich Himmler lett az egyre növekvő szervezet birodalmi vezetője (Reichsführer-SS), aki azt fokozatosan a nemzetiszocialista ideológia kiterjedt és hatékony erőszakszervezetévé változtatta.
Az SS fegyveres alakulatainak története az Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei – NSDAP) 1933. januári hatalomra kerülését követő néhány hónapra nyúlik vissza. Ekkor az SS-közigazgatási egységek (Abschnitt-ek és Oberabschnitt-ek) keretén belül kézifegyverekkel felszerelt csoportokat hoztak létre. Ezeket a 100-200 fős csoportokat az SS-Abschnitt-eken belül Stabwachen (törzs-őrségek) névvel illeték, majd hamarosan SS-Sonderkommandos (különleges SS-osztagok), illetve Politische Bereitschaften (Politikai Készültségi Osztagok) elnevezést kaptak.
Így állították fel 117 fővel 1933. március 17-én a Stabwache Berlin-t5, amelyet nem sokára követett két különleges osztag, a Sonderkommando „Jüterbog” és a Sonderkommando „Zossen” felállítása. E két utóbbi alakulatot – katonai kiképzésüket követően – 1933. október 7-én Berlin-Lichterfelde-be vezényelték, ahol egyesítették az időközben Sonderkommando „Berlin” névre átkeresztelt „Stabwache Berlin”-nel.
Ez utóbbi alakulat 1933. szeptember 3-a óta az „Adolf Hitler Standarte” nevet viselte. Az egység 1933. november kilencedikei müncheni eskütétele után a „Leibstandarte Adolf Hitler” nevet kapta. A névváltoztatások nehezen követhető sorozata 1934. április 13-án zárult le, amikor is az egység megkapta végleges elnevezését: „Leibstandarte SS Adolf Hitler” (röviden „LSSAH”).
Az SS-en belül tovább folyt a fegyveres alakulatok szervezése. 1934. július 1-én állították fel Münchenben a Politische Bereitschaft München-t (Müncheni Politikai Készültségi Osztag), amely rövidesen négy SS-Sturmból (századból) és egy Minenwerfer- (aknavető-) Sturm-ból állt. Miután a Hilfswerk Schleissheim zászlóaljat, valamint az ellwangeni Politische Bereitschaft Würtenberg-et egyesítették vele, 1936. június 1-én létrehozták az SS első felfegyverzett ezred méretű egységét, az SS-Standarte „Deutschland”-ot.
1934. augusztus 25-én Hamburgban állították fel a Politische Bereitschaft Hamburg (Hamburgi Politikai Készültségi Osztag) elnevezésű alakulatot, amely ekkor ugyancsak négy SS-Sturm-ból állt. Ezek gyakorlatilag a Wehrmacht7 három lövészszázadának és egy géppuskás-századának feleltek meg.
Ebből az alakulatból hozták létre később – kiegészítve a Waterdingenben és Arolsenben felállított SS-alakulatokkal – 1936. október 1-én az SS-Standarte „Germania”-t.
Az SS Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Ellwangenben állomásozó politikai készültségi osztagait hamarosan közös közös szervezetben vonták össze. Ez lett az SS-Verfügungstruppe (SS-készenléti alakulatok).
Werner von Blomberg, német birodalmi védelmi miniszter az SS-Verfügungstruppe felállítását 1934. szeptember 24-én körvonalazta. A dokumentum úgy fogalmazott, hogy „az SS-nek politikai feladatihoz, melyeket a Führertől kap, nincs szüksége fegyverzetre, katonai kiképzésre vagy katonai szervezetre”. Mindazonáltal a Hitler által kitűzött „különleges belpolitikai feladatok” végrehajtására létrehoztak egy „felfegyverzett, állandó készenlétben álló csapatot”.
Az SS fegyveres alakulatainak létszámát három felállítandó gyalogezredben és egy híradóosztályban (-zászlóaljban) határozták meg. Az ezredeket egyenként három gyalogzászlóaljból, egy motorkerékpároslövész-századból és egy aknavető-századból kívánták megszervezni. Ezredkötelékben csak a LSSAH-t fogták össze, a többi ezred zászlóaljai egyelőre (1938-ig) önállóak maradtak. Az alakulatok létszáma, fegyverzete és felszerelése megegyezett a Wehrmachtban rendszeresített állománytáblák előírásaival.
Már ekkor felvetődött, hogy ezekből az SS-alakulatokból a későbbiekben hadosztályt állítanak fel, de az ehhez szükséges szakcsapatok szervezését ekkor még a birodalmi védelmi minisztérium engedélyéhez kötötték.
A dokumentum szövege szerint „az SS-Verfügungstruppe az SS birodalmi vezetőjének [Himmlernek] alárendeltségébe tartozik. Békében a Wehrmachttal semmilyen szervezeti kapcsolat sem áll fenn.”
Háború esetén a védelmi törvény alapján az SS egésze a Wehrmacht rendelkezésére állt. Azonban 25 000 tagja politikai célból, rendőrségi erősítésként a Wehrmacht keretein kívül is felfegyverzésre kerülhetett, de fegyvert ezek az SS-tagok csak e szolgálatuk időtartama alatt viselhettek.
Az SS-Verfügungstruppe állománya hadiállapot esetén szintén a Wehrmacht rendelkezésére állt; békeidőben a védelmi minisztérium útmutatásai alapján készült a háborús bevetésre.
Az SS-Verfügungstruppe létszámkiegészítése a Wehrmacht hadköteleseinek körében végrehajtott toborzással, önkéntes jelentkezés útján történt. A szolgálat időtartama általában négy esztendő volt, de a tisztek esetében ezt meg lehetett hosszabbítani. A kötelező katonai szolgálatot az SS-Verfügungstruppe soraiban is teljesíteni lehetett.
Himmler 1934. december 14-én rendelkezett az SS szervezetéről. Az addigi politikai készültségi osztagok a „LSSAH” állományával együtt az SS-Verfügungstruppe keretében közös irányítás alá kerültek.
1934. december 18-án a német szárazföldi haderő vezetési főnöke megjelölte az SS-Verfügungstruppe egységeinek állomáshelyét is, ahol az SS-vezetés szerint a szervezés végrehajtandó:
–a „Leibstandarte SS Adolf Hitler” törzse és három Sturmbann-ja (zászlóalja), egy motorkerékpároslövész-százada és egy aknavető-százada Berlin-Lichterfelde-ben;
– az SS-Standarte 1 (a későbbi „Deutschland”) két Sturmbann-ja (ezred- törzs nélkül), motorkerékpároslövész-százada és aknavető-százada Münchenben, a 3. Sturmbann Ellwangen-ben;
– az SS-Standarte 2 (a későbbi „Germania”) 1. Sturmbann-ja (ezredtörzs nélkül) Hamburgban, 2. Sturmbann-ja Arolsen-ben, 3. Sturmbann-ja előreláthatóan Soltau-ban, motorkerékpároslövész-százada és aknavető-százada Wismarban;
– a Reiter- (lovas-) Sturmbann (felderítőosztály) törzse, híradószakasza, két lovas-százada, egy kerékpáros-százada és nehézgéppuskás szakasza Salzwedelben;
– a híradóosztály törzse és két Sturmja Spandauban;
– az utászzászlóalj (SS-Pionier-Sturmbann) törzse, híradószakasza, két utászszázada, egy gépkocsizó utászszázada a hadihíd-oszloppal Drezdában.
Adolf Hitler már 1935. február 2-án utasította a birodalmi védelmi minisztert, hogy készítse elő egy háború esetén bevethető SS-Verfügungstruppe-hadosztály felállítását.
Eközben az 1938. márciusi Anschluss után osztrák területen is felállítottak egy újabb SS-ezredet, amely ugyancsak az SS-Verfügungstruppe része lett. A Bécsben, Grazban és Klagenfurtban szervezett alakulat hamarosan a „Der Führer” nevet kapta.
Hitler egy 1938. augusztus 1-én kelt dokumentumban kijelentette, hogy az SS-Verfügungstruppe sem a Wehrmachtnak, sem pedig a rendőrségnek nem része. Ez az állandó fegyveres kötelék kizárólag az ő rendelkezésére áll. Az állomány kiválogatását az NSDAP és az SS számára megállapított világnézeti és politikai kritériumok alapján Himmler végezte. Tehát az SS, amely Adolf Hitler személyes testőrségéből az NSDAP kiterjedt politikai szervezetévé vált, de jelentős fegyverzettel nem rendelkezett, 1934-től SS-Verfügungstruppe néven egy olyan „különleges belpolitikai feladatok” végrehajtására szánt, felfegyverzett alakulatra tett szert, amelyet már békeidőben is katonai elvek szerint szerveztek és képeztek ki a „háborús feladatokra” való felkészülés jegyében.
Ehhez a német szárazföldi haderő (Heer) kényszerűségből adott ugyan felszerelést és kiképzőket, de nem nézte jó szemmel, hogy a korábban katonai ambíciókat tápláló SA részéről fenyegető veszély elmúltával, felsőbb utasításra egy újabb „hadsereg-aspiráns” szervezet létrejötténél kell bábáskodnia. Ezért keresztülvitte, hogy az SS fegyveres kötelékei hadosztály-szervezettel és tüzérséggel ne rendelkezhessenek, a Harmadik Birodalom határain belül pedig csupán igen korlátozottan toborozhassanak önkénteseket. A Wehrmacht hadkiegészítő hatóságai döntöttek ugyanis arról, hogy az önként jelentkezett közül kit engednek át az SS-nek, s kit nem. Általában csak minden harmadik toborzott vállalhatott szolgálatot az SS fegyveres alakulataiban.
Az SS első hadosztályának felállítását 1939. május 18-án rendelték el. Az ekkor felvázolt seregtest egy gépkocsizó gyaloghadosztálynak felelt meg hadosztálytörzzsel, négy gépkocsizó gyalogezreddel (SS-Standarten), egy felderítőosztállyal, egy könnyű tüzérezreddel, egy 2 cm-es légvédelmi gépágyúkkal felszerelt légvédelmi zászlóaljjal, egy gépkocsizó utászzászlóaljjal (SS-Sturmbann), egy híradóosztállyal és egy egészségügyi osztállyal. A hadosztály és a szükséges háttér-intézetek együttes létszámát ekkor 20 000 főben maximálták. A terv csupán öt hónap múlva – már háborús időkben –1939. október 10-én valósult meg egy Pilsen melletti gyakorlótéren.
Amikor az SS-Verfügungstruppe 1939 szeptemberében a Heer alakulataiba illesztve csatlakozott a Lengyelországot megtámadó Wehrmacht csapataihoz, kötelékei külön-külön estek át a tűzkeresztségen. A hatékony, de agresszívebb harcászat, az SS-tisztek még hiányos vezetési ismeretei, a csapatok gyenge kötelék-kiképzése és sokszor vakmerőségbe hajló bátorsága miatt az SS-katonák a szokásosnál magasabb veszteségeket szenvedtek. Ezért az emberanyag pótlása egyre sürgetőbbé vált.
Ennek szervezésére 1939. december 1-én a felfegyverzett SS-alakulatok (új elnevezéssel a Waffen-SS) számára kiegészítő hivatalt (Ergänzungsamt der Waffen-SS) hoztak létre Gottlob Berger SS-Brigadeführer vezetésével. Az intézmény, mivel a Németországon belüli toborzás korlátokba ütközött, elsősorban a birodalom határain kívül élő úgynevezett „népi németek” (Volksdeutschen) és a nemzetiszocialista fajelmélet alapján „germán vérnek” tekintett népek (dánok, norvégok, hollandok, svédek stb.) körében önkéntes alapon folytatott toborzásokat szervezte és hangolta össze.
Az új elnevezés (Waffen-SS) mellett a régi „SS-Verfügungstruppe” is használatban maradt, egészen 1941. április 22-ig. Ekkor Himmler elrendelte, hogy az SS minden felfegyverzett alakulatát – beleértve a koncentrációs táborok őrzésével megbízott SS-Totenkopfverbände kötelékeit is – Waffen-SS-nek kell nevezni.
Az egyik legfőbb ok, amiért a Waffen-SS-nek továbbra is ki kellett vennie részét a frontszolgálatból az volt, hogy a jövőben a nemzetiszocialista rendszer védelmére, belső „államrendőri” feladatokra szánt SS-alakulatok a német nép előtt fronton nyújtott teljesítményükkel és véráldozatukkal tekintélyt szerezzenek maguknak.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
