A KDH saját jelöltet indítana az elnökválasztáson, az SaS Zuzana Čaputovát támogatja. A ta3 Politikában című műsor vendégei a KDH elnöke, Milan Majerský, és az SaS elnöke, Richard Sulík voltak.
Richard Sulík kijelentette, hogy
az SaS számára a KDH elfogadható partner, a jövőben el tudja képzelni az együttműködést velük.
Sulík azt is elárulta, hogy a volt külügyminisztert, Ivan Korčokot kérték fel az SaS listavezetőjének. Sulík számára az sem jelentene problémát, ha Korčok lenne a párt elnöke.
A KDH elnöke, Milan Majerský elmondta, tárgyaltak a Keresztény Unióval (Kresťanská Únia) az esetleges együttműködésről, de végül mind a két párt külön indul. Majerský szerint a tárgyalás ott bukott meg, hogy a KDH a programról szeretett volna tárgyalni, de a Keresztény Unió kizárólag a listán való helyek egyeztetését akarta megbeszélni.
A szakértői kormány kinevezésével kapcsolatosan Sulík elmondta, az SaS tiszteletben tarja Zuzana Čaputová döntését.
Majerský szerint azonban a szakértői kormányt azután kellett volna kinevezni, hogy a kormány megbukott és Zuzana Čaputovának sürgetnie kellett volna az előrehozott választás mielőbbi kiírását.
Mindketten elutasították Igor Matovič ötletét, miszerint 500 eurót kapna az, aki rész vesz a választáson. Sulík továbbra is hülyeségnek tartja ezt az ötletet, Majerský szerint Szlovákiában más területeken lenne óriási szükség a támogatásra.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »