Az SaS szerint legfőbb ideje bezárni a templomokat

Az SaS szerint legfőbb ideje bezárni a templomokat

A liberális párt az elmúlt időszakban többször is firtatta az egyházak jogállását és az általuk kapott állami támogatás nagyságát, illetve azt, hogy az istentiszteleteket nem tiltották be a járvány idején, pedig a jellemzően az idősebb, veszélyeztetettebb korosztály látogatja a templomokat.

Az SaS a fenti két felvetéssel reagált arra, hogy a járványügyi bizottság azonnali és szigorúbb intézkedések bevezetését sürgeti annak érdekében, hogy csökkenjen a lakosság mobilitása, és azzal a fertőzés továbbadásának esélye. Konkrétan csökkentenék a kijárási tilalom alóli kivételek számát.

A jelenlegi trend mellett januárban a kórházban ápolt betegek száma 4500-ra is nőhet, vagyis nem csak telítődne az egészségügy kapacitása, de jócskán túl is terhelődne a rendszer.

Hírdetés

Igor Matovič kormányfő korábban több politikai tévéműsorban megkérdezték arról, hogy miért tiltották be függesztették fel a felsőtagozatos és középiskolás diákjainak helyszíni oktatását, de engedik megvalósulni az istentiszteleteket és nem korlátozzák a tömegközlekedési eszközökön az emberek számát sem. A kormányfő akkor erre azt válaszolta, hogy a szakértők a vírus átadása kockázatának idejét vették alapul, eszerint pedig egy szűk egyórás istentisztelet, ülőhelykorlátozásokkal messze nem olyan kockázatos, mint az osztályokban, több órán tartó oktatás, ahol a gyerekek törvényszerűen érintkezésbe kerülnek egymással.

A kórházak az összeomlás szélén állnak. Čekan szerint kemény lockdownra és külföldi segítségre van szükség

Körkép.sk, Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »