Az ozorai drogfesztiválon hagyta a fogát egy belgiumi nő

Életét vesztette egy fiatal nő az Ozora Fesztivál területén – erősítette meg a Teol.hu értesülését a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

A rendőrségre augusztus 6-án, vasárnap reggel nyolc óra körül érkezett jelzés arról, hogy az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén egy nő holttestére bukkantak. Megállapítást nyert, hogy az elhunyt egy 34 éves belga állampolgár. A helyszínen idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel. Az ügyben a Sárbogárdi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, mely jelenleg is folyamatban van – tájékoztatott a vármegyei főkapitányság.

Az elektronikus zenei fesztivált július 31. és augusztus 6. között tartották meg. Az előadók között számos, a psytrance zenei szcénában elismert név, formáció szerepelt. Az évről évre megrendezendő fesztiválra nemcsak az előadók nagy része, de a fesztiválozók jelentős része is külföldről érkezik. A 2004 óta megtartott underground zenei fesztiválon az idén a résztvevők száma információk szerint rekordot döntött, és az ötvenezret is meghaladta.

Korábban írtuk:

– Évekig árult kábítószert egy izraeli hazánkban – a magyarok megverték, Slomóék kóser kosztot hordanak neki

– Az Ozora nevű drogtanya életben tartói a százmilliókat elcsaló fesztiválszervezők

Hírdetés

– Nagyon nemzetközi és nagyon haladó: 23 országból gyűjtöttek be kábítószereseket az ozorai drogfesztiválon

– Még el sem kezdődött az Ozora-fesztivál, de már hat külföldi drogost begyűjtöttek a rendezvény környékén

– Ha Ozora, akkor drogos hordák és dílereik

– Befejeződött a fokozott ellenőrzés: 188 drogost állítottak elő az Ozora fesztiválról

– 33 drogost állítottak elő 24 óra alatt az Ozora fesztiválról – 173 deviánsnál áll a mutató

– Újabb 30 drogost állítottak elő – már 140 fővel fogyatkozott meg az ozorai hippifeszt

– Mirkóczki elmenne az Ozora fesztiválra – Kedvcsináló a "színvonalas programokhoz"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »