A mögöttünk maradt vasárnapon a Budapest-Pesterzsébet-Szabótelepi Református Egyházközségben ünnepélyesen felszentelték Makovecz Imre utolsó, életében megtervezett, s Budapest első, az építész összetéveszthetetlen stílusjegyeit magán viselő templomát. Méltán nevezték el az Összetartozás Templomának. A felszenteléshez méltó alkalmon Orbán Viktor miniszterelnök beszédében emlékeztetett arra, hogy 2010 óta a Kárpát-medencében a kormány támogatásával 150 templom épült, és 3000 került felújításra. Tegyem hozzá: ez történelmi teljesítmény, ami Szent István templomépítéseit idézi fel.
Balog Zoltán püspök, a református Zsinat lelkészi elnöke igehirdetésében az isteni oltalomról, a betakaró isteni jelenlétről szólt. Kató Béla erdélyi püspök személyében és áldáskívánásával is kifejezte a magyar és a református összetartozás élő valóságát.Dr. Bagdy Emőke em. professzor asszony édesapja, Bagdy István lelkipásztor emlékére, aki korábban a gyülekezetben szolgált, az új templom építésére jelentős összeget ajánlott fel. Adománygyűjtő fáradozásainak köszönhetően 90 millió forint gyűlt össze.
Minderről terjedelmében és tartalmában is informatív, eseménykövető tudósítást olvashatunk a Magyar Nemzet online-ban, 2021. 09. 26-i keltezéssel Ditzendy Attila tollából. Mindenkinek jó szívvel ajánlom az írást, amely itt érhető el.
Az értékes cikkben van egy mondat, ami arra indított, hogy átgondoljam mindazt, ami e Makovecz-templom megvalósulása lelki hátterében rejtőzhet. Több hívő nemzedék élményeként.
Egy templomépítő közösség metafizikája, fizikája, históriája
A történelmi hitelességhez tartozik: a Torockó utcai imaház nem vályogból, hanem téglából, üvegből és értékes faanyagból épült. Ahogyan a Makovecz templomnak, úgy a városperemi templomocskának is megvan a maga históriája. Nem is akármilyen. Elsőként szólni kell a templomépítés „teológiájáról” a Zsoltárok könyve szerint: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” (Zsolt 127,1). A másik: minden templomnak először a szívben kell felépülnie, aztán a tervezésben formát kapnia, majd az imádkozásban és adakozásban, gyűjtésben kell folytatódnia.
Az összetartozás kultúrája kivirágzott – A város peremén is Isten szeretetének centrumában
Akkoriban, 1983-85 között a növekvő kis közösség több száz tagja, néhány lángoló hitű presbiterrel és az ébredő ifjúsággal merészet álmodott. Jelszavuk lett: A város peremén is Isten szeretetének centrumában. Lelkipásztorukként elsősorban Erdély felé kerestem az összetartozás szálait. Jeles írók, költők jártak Királyhágón túlról akkori renovált, Mártírok úti templomunkba. Előadások, bizonyságtételek hangzottak el. Kányádi, Sütő András, s mások, és lelkészek Erdélyből, majd a gyülekezetből Erdélybe látogatók adták egymásnak a kilincset és a terveket. És megindult a felekezeti és nemzeti, anyanyelvi hídépítés. A testvéri összetartozás-élmények gyűjtése. Az akkori egyházi felsőbbség és az ÁEH kerekei csikorogva fordultak rá a kis gyülekezet, a „Vörös Csepel” sok munkását és gyermekeiket is magához ölelő szabótelepi közösség teveire. Többszöri próbálkozás után végre zöld utat kapott a terv. Hónapokon át messze zengett a városszéli templomépítésen a zsoltár-, és dicséret éneklés, ami még a más hiten lévők vagy hitetlenek szívéig is elért.
Rostocktól Vargyasig, protestáns és zsidó adományozással
A legnagyobb közösségformáló élményt az ifjúság kapta. A történelem Ura kegyelméből 1981-ben az NDK-beli Rostockba vittük el fiataljainkat repülővel. Életre szóló élmény, hittudat tágító tapasztalásokkal. Fiatalok nemzedéki találkozása volt, nyelveken átívelő imádkozással, énekléssel az illegális ifjúsági táborban. Vendéglátónk Joachim Gauck evangélikus lelkipásztor volt, aki később Németország elnöke lett. A második, Wartburgba és Thüringiába vezető ifjúsági utunkon 1982-ben Jéna, Weimar, Eisenach lelkészeinél laktunk. Együtt zengtük az angol és német modern egyházi énekeket. És lássunk csodát! Amikor megindult a torockói építkezés, a német fiatalok lelkészeikkel önként és dalolva jöttek templomot építeni Budapestre, a város peremére. Mindegyikük ráírta filctollal nevét arra a téglára, amit a békesség falába malterolt. Harangi Mihály presbiter megépítette gyufaszálakból a megvalósítandó templom modelljét. Azzal mentünk Cseri Kálmán pasaréti testvérünk hívására Igét hirdetni és adományt gyűjteni az áldozatos nagy gyülekezetbe. A gyufatemplom jött velünk mindenhová, úrasztalára kitéve mutatta a közösség megálmodott templomocskáját. Aztán jöttek a csodák és az összetartozás nem mindennapi élményei.
Megcsörrent a telefon: – Én a soproni erdészeti egyetemről hívom. Hallottam a nehézségeikről. E kell mondjam: zsidó vagyok, szüleim elvesztek Auschwitzban. Én maradtam meg a családból, református lelkészcsalád nevelt fel. Nem tudtam meghálálni nekik. Mennyi minőségi fenyőfa kell? – És lett, még a szállítást is ő állta – hálából. De jöttek református adományok Svájcból, Németországból, Kanadából.
Makovecz temploma mögött egy egész hívő sereg áll
Nem csak a láthatók, ma élők, hanem az évtizedekkel előttünk jártak. Akik imádkoztak újabb templomért. Bagdy István, Siklós József tiszteletesek, és Urunk megváltott népe a város peremén és ma Börzsönyi tiszteletessel. Telitalálatos az elnevezés: Összetartozás temploma. Kifejezi, hogy a megmaradás, jövő, igaz álmok teljesülése ott van, ahol boldogan és élő módon tartozik össze, aminek kell: az égi és a földi dimenzió, Istenünk karja és emberi kezeink. Jövő és élet ott van, ahol a testvérek hittel összekapaszkodnak, határtalanul. Református a reformátussal, keresztyén a keresztyénnel. Magyar a magyarral. Krisztus népe, a láthatatlan egyház népe velünk, és Isten választott népe, bárhol is éljen a világon. Nekem – s bizonyára sokaknak – erről a határtalan és idők fölötti összeölelkezésről, a hit egyetemességéről prédikál a gyönyörű Makovecz templom.
(Dr. Békefy Lajos Ph.D. volt szabótelepi lelkipásztor/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
