…a mai magyar balliberális világ szánalmas identitásválságának egyik okozója is éppen ez a fajta politikai gyökértelenség, ami részben a vállalhatatlan múltból, részben pedig az értékelvű baloldaliság ikonikus alakjainak szinte teljes hiányából fakad. Mert valljuk meg: Kun Bélához, Rákosihoz, Rajk Lászlóhoz, Gerőhöz, Apróhoz, Kádárhoz, Biszkuhoz és a többi pártkáderhez nehéz zsinórmértékként igazodni…
Itt az ideje, hogy baloldali „ikonok” hulljanak a porba
VÁGI BARBARA
Részlet:
„Az ősbűn 1919-ben eredeztethető. Az I. világháború addig nem tapasztalt, tömeges pusztulást hozó traumája után az emberek egy időre kiábrándultak az alkotmányos eszmékből. Ezt a hullámot lovagolták meg a Szovjetunióból Magyarországra importált kommunista ügynökök, akik 1918 novemberében azzal a küldetéssel alakították meg a Magyar Kommunista Pártot, hogy bármi áron fel kell építsenek egy szovjet típusú politikai rendszert hazánkban. A háború miatt morálisan teljesen kizökkent, elkeserítően felbolydult világban a kommunisták a legjobb táptalajra leltek, így 1919-ben Magyarországon – a szó szoros értelmében – köztörvényes bűnözők alakíthattak kormányt – Kun Béla vezetésével. Örökkévalóságnak tűnő 133 napig nyögte a magyar nemzet az úgynevezett Lenin-fiúk kegyetlen, gyilkos terrorját, de ténykedésük, immoralitásuk fojtó következményeit a mai napig nem tudta teljesen kiheverni.
A véres Tanácsköztársaság 133 napja ugyanis sok mindent összekuszált a fejekben és a néplélekben. Nem szabad elfelejteni, hogy például Nagy Imre – a mai magyar baloldal egyik példaképe – 1918-19-ben a Szovjetunióban a helyi bolsevikok munkájába bekapcsolódva kapott kiképzést, ott szervezte be őt a kommunista titkosszolgálat, s 1921-22-ben már a szovjet Belügyi Népbiztosság, majd a Vörös Hadsereg hírszerző osztályán szolgált. 1921 májusában például azzal a feladattal küldték Magyarországra, hogy épüljön be a Szociáldemokrata Pártba, és próbálja minél inkább balra tolni a szervezetet. Ki is penderítették, amikor rájöttek valódi küldetésére.
Az ő történetéből is látszik, hogy a Kommunista Internacionálé 1918-től folyamatosan elkezdte aktiválni saját »deszantos« ügynökeit a különböző európai országokban – így Magyarországon is. Így érkeztünk el 1919-ben a Tanácsköztársasághoz, ami valóban a kommunista ősbűn kezdete. A Lenin-fiúk kegyetlenkedései leírhatatlanok. Akasztóvonatok járták a vidéket, és aki ideológiájuk útjába állt – a falusi plébánostól a gazdákig, az értelmiségtől az arisztokratákig – mindenkit válogatás nélkül likvidáltak. Nagypolgári vagyonokat raboltak – mindezt persze az államosítás jegyében – saját zsebre is dolgozva.”
A könyvek hátulján korabeli idézetek olvashatók – mintegy felrázásként. Az első kötet Szamuely Tibor népbiztos mondataival indul. „A hatalom a mi kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. (…) A vértől nem kell félni. A vér acél: erősíti a szívet, erősíti a proletáröklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, amely az igazi kommün világához elvezet minket.” Félelmetes.
„Valóban az. Ebből a fertőből szökkent szárba a magyar baloldal, s ugyanitt folytatták Rákosiék 26 esztendővel a Tanácsköztársaság tombolása után, 1945-ben. A kettő között eltelt több mint két és fél évtizedben Horthyék – ahogy ez a történelmi inga természetéből következik – írmagját is igyekeztek kiirtani a szélsőbalos szervezeteknek. A baloldal – egyebek mellett – ezért gyűlöli a Horthy-korszakot… Meggyőződésem, hogy a mai magyar balliberális világ szánalmas identitásválságának egyik okozója is éppen ez a fajta politikai gyökértelenség, ami részben a vállalhatatlan múltból, részben pedig az értékelvű baloldaliság ikonikus alakjainak szinte teljes hiányából fakad. Mert valljuk meg: Kun Bélához, Rákosihoz, Rajk Lászlóhoz, Gerőhöz, Apróhoz, Kádárhoz, Biszkuhoz és a többi pártkáderhez nehéz zsinórmértékként igazodni.
S az is egyértelmű, hogy igen fájdalmas szembesítés lehet az imént felsorolt elvtársak mellé összehasonlításul gróf Apponyi Albertet, gróf Bethlen Istvánt, gróf Klebelsberg Kunót, vagy épp gróf Bánffy Miklóst állítani. Sem kulturális, sem intellektuális, sem emberi értelemben nem összemérhetők.
(Origo)
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
