Az ortodox, a görögkatolikus és az örmény egyházak is jókívánságaikat küldték a jubiláló pápának

Az ortodox, a görögkatolikus és az örmény egyházak is jókívánságaikat küldték a jubiláló pápának

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) mellett több egyházi vezető is jókívánságát fejezte ki a Szentatyának március 13-án, pápává választása 10. évfordulóján.

Az Ukrajna elleni orosz invázió február 24-i kezdete óta Ferenc pápa „soha nem fáradt bele, hogy kérje a háború befejezését és hogy imádkozzon a konfliktus áldozataiért” – emlékeztettek az európai püspököket tömörítő CCEE tagjai a pápának küldött üzenetükben pontifikátusa kezdetének 10. évfordulóján. 

„Ezekben a nehéz időkben a vallási vezetők közötti párbeszéd meghozhatja gyümölcsét, és segíthet egyesíteni a jóakaratú emberek erőfeszítéseit, hogy begyógyítsák Isten teremtményeinek sebeit – hangsúlyozta Kirill moszkvai pátriárka Ferenc pápának küldött üzenetében, amelyet az Orosz Ortodox Egyház honlapján tettek közzé. – A jelenlegi nehéz körülmények között Ön jelentős mértékben hozzájárul Krisztus evangéliumának hirdetéséhez, és figyelmet fordít a vallások közötti együttműködés előmozdítására.” Üzenete végén Ferenc pápának jó egészséget, lelki békét és a Megváltó Krisztus nélkülözhetetlen segítségét kérte munkájához.

Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérsek, az ukrán görögkatolikus egyház vezetője Ferenc pápának küldött jókívánságaiban emlékeztetett a pápa számos kezdeményezésére, amelyet a „megtépázott Ukrajna” érdekében tett. A kijevi-halicsi érsek a levélben megerősítette, hogy Ferenc pápa tíz évét nem lehet megérteni „a hit szemszöge nélkül, amely az élet minden új lendületét a történelem Urára bízza”. Sevcsuk nagyérsek rámutatott, hogy a Ferenc pápa által emlegetett részletekben vívott világháború pontosan Ukrajnában, Európa szívében robbant ki, és külön köszönetet mondott a pápának az orosz agresszió kezdete után kilenc hónappal küldött leveléért, mert „vallási és felekezeti hovatartozástól függetlenül éreztük az atyai együttérzését, aki jól ismeri szenvedésünk tragédiáját. Miközben együtt gyászoljuk áldozatainkat és a pápához hasonlóan mi is nap mint nap az igazságos békéért dolgozunk, imádkozunk az Úrhoz, hogy pápasága utat mutasson, és a kereszténység felmutassa a ragyogó krisztusi reményt a történelmi változások e korszakában.”

Hírdetés

„Ferenc pápa szolgálatának tíz esztendeje alatt az örmény nép – nemcsak a katolikusok, hanem az örmény apostoli egyház és a protestánsok is – közelebb érezték magukat Péter utódjának szívéhez” – írta levelében Rafajel Minászján örmény katolikosz-pátriárka. „Kiváltképpen végtelen hálával emlékezem Nareki Szent Gergely egyházdoktorrá nyilvánítására, arra a szentmisére, amelyet Őszentsége a Szent Péter-bazilikában az örmények elleni népirtás áldozatainak emlékére celebrált, továbbá örményországi apostoli útjára, amely egyszerre volt lelkipásztori és ökumenikus, valamint a Szent Péter-bazilikában az apostoli szeretetközösség jegyében közösen bemutatott szentmisére, miután megválasztottak az örmény katolikusok pátriárkájává” – idézte fel Rafajel Minászján. Ferenc pápa elmúlt tíz évét a következőképpen jellemezte: „Bátor kezdeményezések tiszta tíz éve az egyházi szervezetek megújítására, hogy a pásztorok közel kerüljenek a nyájukhoz.” Az örmény katolikus egyházra utalva rámutatott, hogy ma a pátriárka „megfosztottnak érzi magát” nyájától, és nincs egyházi joghatósága ott, ahol népének többsége él, és emiatt felvetette, hogy „sürgősen szükség van a teljes örmény katolikus egyház egyesítésére” – bárhol is legyenek hívei – az örmény katolikus patriarkátus kizárólagos joghatósága alatt. Végül biztosította a pápát az örmény katolikusok imáiról. A kilikiai pátriárka csatlakozott a pápa felhívásaihoz „a világbékéért és a legszegényebbek számára biztosított igazságosságért”.

Neofit bolgár ortodox pátriárka is köszöntötte a pápát. „Legyen mindig a béke és az emberek közötti jóakarat hirdetője” – kérte tőle. A jókívánságok kifejezéséhez csatlakozott a bolgár katolikus püspöki konferencia is a papsággal és a hívekkel együtt, akik hálásan emlékeznek a pápa katolikusokhoz intézett buzdítására 2019 májusában tett apostoli látogatása során, hogy legyenek a történelem építői, és ne fáradjanak bele, hogy „olyan egyház legyenek, amely az ellentmondások, a fájdalom és még a sok szegénység közepette is képes gyümölcsöt teremni”. „Ezeket a szavakat a szívünkben hordozzuk, mint egy programot és hivatást egyházunk számára, amely egy élő test, amit a testvéri szeretetközösség éltet” – írták levelükben a bolgár katolikus püspökök.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News és Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »