Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa: nálunk a halottak nagy része biztosan nem a Covidban halt meg

Az Országos Korányi Pulmonógiai Intézetben két olyan koronavírussal fertőzött fiatal fekszik válságos állapotban, akiket műtüdőn keresztül lélegeztetnek – jelentette ki dr. Elek Jenő főorvos, az Országos Onkológiai Intézet intenzív osztályának vezetője a Spirit FM Spirit Show műsorában.

Bár az élet Magyarországon kezd visszaállni a járvány előtti állapotokhoz, a főorvos szerint túlzás azt állítani, hogy nyugalmi állapot van. „Most is fekszik nálunk két olyan beteg az Országos Korányiban, akik nem is lélegeztetőgépen vannak, hanem úgynevezett műtüdőn, és ez a két fiatalember ebben a pillanatban is életveszélyes, válságos állapotban van”. A felépülési esélyekről annyit tudott mondani, korábban voltak, akik hasonló állapotból felépültek, és már otthon vannak.

A járvány kezelésével kapcsolatban arról beszélt, hogy miután Magyarországon a legtöbb beteget a Korányi látta el, ez az intézet vált a legveszélyeztetettebbé. Ennek ellenére egy kolléga sem, és egy más betegségben szenvedő beteg sem fertőződött meg a koronavírussal. Abban a szerencsés helyzetben voltak ugyanis, hogy építészetileg az épület adottságai lehetővé tették, hogy egy úgynevezett zsiliprendszert alakítsanak ki.

Arról is beszélt, hogy náluk a halottak nagy része biztosan nem a Covidban halt meg,

Hírdetés

hanem ez egy picit hozzájárult ahhoz, hogy az illetőt elveszítsük. Az is lehet, hogy csak az az életmódváltás, ami a kórház volt az ő számára, elég volt ahhoz, hogy a beteg meghaljon. Teljesen egészséges 30-40 éves betegeink is voltak, akiknek óriási nagy csatát kellett vívnia az életéért.

Szerinte Magyarország példásan felkészült ágyszám biztosítással, a technika biztosításával a nagyon nagy bajra.

„Ez a nagyon nagy baj nem következett be. Hogy ezt mennyire kell visszafejleszteni, nehéz megmondani. Érdemes egy olyan tartalékot képezni az egészségügyben, mint régen volt a tartalékos állomány a honvédségnél, amely könnyebben bevethető” – jegyezte meg a második hullámra való felkészülés kapcsán. Mint mondta, „amiben Magyarország jobb volt Olaszországnál vagy Franciaországnál, az durván 40-45 nap.”

(atv nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »